IMG_9993.jpg

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

A fiatal szerző Nem című regényéért kapta az elismerést.

Idén tizedik alkalommal adták át a Margó-díjat a Liszt Ünnep keretében megrendezett őszi Margó Irodalmi Fesztiválon – írja a Könyves Magazin. A legjobb első prózakötetesek járó kitüntetés 2015-ben indult a Bookline támogatásával, és eddig olyan szerzők kapták meg, mint Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Halász Rita vagy a tavaly díjazott Visky András.

2024-ben Kemény Lili nyerte el a díjat Nem című kötetéért, amelyben „az azonos nevű elbeszélő életét kísérhetjük figyelemmel a gyermekkortól az SZFE filmerendező szakán eltöltött éveken át egészen a 2020-as egyetemfoglalásig. A regény igazi önfeltárás, amely az autonómia, a szabad alkotás és gondolkodás kérdéseit feszegeti” – olvashatjuk a Könyves Magazin honlapján. Az elismerésről döntő zsűri tagjai Ott Anna, Antal Nikolett, Czinki Ferenc és Valuska László voltak.

Kemény mellett a döntőbe került Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz ma minden és Biró Zsombor Aurél Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek című regénye. A nyertes nemcsak 1.000.000 forintos jutalomban, de kiemelt kereskedelmi és médiatámogatásban is részesül a Bookline voltából, amely 15.000.000 értékben támogatja a díjazott regény népszerűsítését. Emellett a győztes a prózafordítást és publikációs lehetőséget kap a Könyves Magazinon, a következő évi Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztiválon pedig egy önálló esttel szerepelhet.

A Margó-díj mellett – idén másodjára – kiosztották a Margó x Erste #higgymagadban különdíjat, ezt a Kovács ikrek nyerték közösen írt regényükkel.

Ez is érdekelheti

Visky András Kitelepítése szürreális színpadi értelmezést kapott

Az író mindössze kétéves volt, amikor lelkész apját börtönbe zárták, őt pedig hat testvérével, anyjával és a hozzájuk csapódó cselédlánnyal egy Duna menti lágerbe száműzték. A nagy sikerű önéletrajzi ihletésű könyvből rendhagyó előadás készült az Óbudai Társaskörben.

A Margó képlete egyszerű: egyszerűen csak olvasni kell!

Mi várható az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon? Zenei-irodalmi előadások, Margó-díj-átadó, fesztiválhangulat és természetesen jobbnál jobb művek.

Visky András Kitelepítés című regénye kapta az idei Margó-díjat

Visky András Kitelepítés című családregénye nyerte el idén a Margó díjat – jelentették be a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár megnyitóján a Nemzeti Táncszínházban.