?Az eszkimó puszi, egy kicsit nézőfogó cím, mert ugye kell valami, ami becsalogatja a nézőt? ? mesélte Kepes András. ?Egyébként gyerekkoromban az eszkimó puszi nagyon izgatott. Ezen a beszélgetésen arról van szó, hogy egyáltalán mi a puszi? Honnan ered? Mi az, hogy kézcsók? Miért van az, hogy egyes nemzetek puszik tömkelegével árasztják el egymást, míg másoknál a vállveregetés a maximum?.
Egyik régi intellektuálisan szórakoztató műsorába, a Desszertbe minden adásban három embert hívott meg beszélgetni. Olyan embereket, akik nem hogy nem ismerték egymást, de valószínűleg sosem ültek volna le egymással vacsorázni, mert az életnek nagyon különböző területein éltek és dolgoztak. A Desszert célkitűzéséről a következőképp vallott: ?Ez volt a cél éppen, hogy olyan embereket meghívni egy asztalhoz, akik ? vagy azért, mert nagy köztük a társadalmi különbség, vagy mert a világról másként gondolkodnak, vagy mert más a műveltségük ? nem ültek volna le egymással beszélgetni. Valamennyien úgy vagyunk, hogy általában csak a saját körünkben mozgunk. Azt próbáltam megmutatni ebben a műsorban, hogy lehetséges nagyon különbözőképpen gondolkodó embereket leültetni egy asztal mellé és ráébreszteni őket arra, hogy ők jól fogják magukat érezni egymással?.
Az Apropó című műsorban felejthetetlen élmények érték .Elmondása szerint Boglár professzor, a Dalai Láma és egy cigány oktató volt rá a legnagyobb hatással. ?Az Apropóban akik nagyon emlékezetesek voltak számomra, talán Boglár professzor, akivel eljutottunk az őserdő mélyére egy kis indián faluba olyan bennszülöttek közé, akik még nem tették ki a lábukat a faluból sem, tehát igazi ágyékkötős indiánok voltak, és ott egy öreg indián bácsi volt a főszereplője a filmnek, akit aztán Boglár professzorral el is hoztunk Magyarországra. Akkor annak a műsornak a civilizáció volt a témája, hogy mi civilizált emberek mennyire esetlenül viselkedünk, mondjuk az őserdőben, és ők vajon mit vesznek észre, amikor eljönnek a mi úgynevezett civilizációnkba. Az egy fantasztikus élmény volt nekem Boglár professzorral. De nagyon nagy élmény volt, amikor a Dalai Lámát meglátogattam és beszélgettem vele, pár napot eltölthettem a környezetében. És, hogy ne csak külföldi példákat hozzak, nekem nagyon emlékezetes műsor volt, hogy egy cigány pedagógus, aki állami gondozásban nőtt föl, aztán tanár lett belőle és visszakerült a berkeszi intézetbe, ahol egyébként ő is felnőtt. Megpróbált roma gyerekekkel foglalkozni. Az ő küzdelme, az ő roppant tisztességes küzdelme számomra legalább annyira izgalmas és tiszteletre méltó volt, mint amikor a világ bármely pontján forgattam?.
Kepes András elmondta, mostanában a regényírás érdekli. ?Az újságírásból kivonultam. Olyan igazi újságírást sosem csináltam, mert televíziós műsorokat készítettem, csak azt ugye újságírásnak nevezzük. A regényírás érdekel, az emberek, a pszichológia. Az, hogy képesek vagyunk-e egyáltalán megérteni egymást. Sok pszichológus barátom van, akikkel sokat beszélgetünk arról, hogy hogy lehetne tudományos eszközökkel is segíteni az emberek közti megértést. Meg, hát a gyerekeim érdekelnek, és a családom?. A regényről közelebbi információkkal is szolgált: ?Még nagyon-nagyon kezdetleges állapotban van, az anyaggyűjtés-gondolkodás-válogatás stádiumban van. Még címről sincs határozott elképzelésem. Én egy ilyen ?lassú víz partot mos? típus vagyok. Az első regényem 60 éves korom után jelent meg. De ígérem, nem kell mostantól hatvanat várni a következőre?.
(Juhász Bori/Kultúra.hu)
