Mátai képi gondolkodásában a csoda igen sokféle lehet, beletartozik az Ég és a Föld számtalan megnyilvánulása, az isteni teremtéstől az emberi hamisságig. Képei több rétegben tárulnak fel. Ez konkrét fizikai síkokat is jelent, mivel a kép síkja Mátainál felnyílik, mint valami seb, formát ölt és mögötte újabb síkok láthatók. A nyílás a témától függően formálódik: a Jónás-képeken hal alakú, a Genezis napjai egy ádventi naptár kinyitható ablakaiban jelennek meg ? ráadásul a hatodik nap után, amikor a képen megjelenő szöveg szerint ?Megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön, és bánkódott szívében?, a számozás megindul visszafelé, az ablakokban látható képecskék összegyűrődnek, az Úr megpróbálja visszacsinálni a nyilvánvalóan rosszul sikerült akciót. Ez a groteszk humor Mátai szinte valamennyi képére jellemző, de nem mindenütt ilyen szókimondó. Néha csak az Ég és Föld terrénumaira osztott doboz-mélyedések kontrasztja, az eszmék és a realitás ilyen brutálisan egyszerű ütközése a humor forrása.
Valójában nagyon is komoly dologról van szó. Mátai grafikusként végzett, nála a szöveg alapvető eleme a képnek, ha nem is úgy, ahogyan bárki másnál. Ő az írás elvont értelmével, az Írás, a Biblia mondataival érvel, azok fényében jeleníti meg az emberi lét szféráját. Dobozaiban hol liliputi méretű útjelzőtáblákon, hol a képet körülíró, dekoratív keretként, hol alig olvasható, újságkivágások kollázsaiból fölsejlő módon mindig ott a referencia, az Írás részlete. Körülötte pedig tobzódik az élet: Noé ember alakú bárkája, Jónás várakozó teste a hal gyomrában, az Édenkert kígyója és az Apokalipszis lovasai szemétben talált tárgy-fragmentekből épülnek föl, mint valami mániákus kukázó magán-teremtésmítoszának lapjai.
A képbe applikált tárgyi elemek és az egymásra rétegződő, egymásból formálódó síkok viszonya, a feliratok, anyagok, a doboz és a keret kapcsolata mind jelentést hordoz. Mátai képi világa nem egyszerűen gazdag, hanem az összefüggések bonyolult hálózata, akárcsak a Tarot figurái; a ?minden mindennel összefügg? elve is precíz gondolatstruktúrák nyomán válik képpé. Vallás és mítosz, fetisizmus és elvhűség összefüggései ezekben a művekben olyan kegyetlen gúnnyal lepleződnek le, mintha csak egy földönkívüli civilizáció szociológiai elemzését kapnánk kézhez a földi állapotokról. Az a bizonyos csúf igazság azonban varázslatos szépséggel körítve jelenik meg ezeken a műveken, és ettől még kínosabb a helyzet.
Mátai feladja a leckét a nézőnek: képtelenség egyetlen pillantással befogni a műveket, a dobozok rákényszerítenek az összefüggések tisztázására, beleverik az orrunkat az eszmék és a valóság közötti kicsinyes üzletekbe. Ami az egész halmazból létrejön, az maga az ember belső világában uralkodó kétség: szorongó kérdőjel a talán létező, talán sohasem volt felsőbb világok felé.
