Figyelem és megértés, hallatlan érzékenység és a sablonokkal való leszámolás árad a diplomázók munkáiból. Ha ez mind igaz, és a jövendő építészek így viszonyulnak a környezethez, mint ahogyan itt látjuk, nincs miért aggódni. Ezek a fiatalok a szeméttelepből is virágzó kertet fakasztanának, ha rajtuk állna. Ráadásul a legtöbb terv alaposan körbejárja a választott téma szociológiai hátterét, múltját és jövőjét, érezhetően még az első vonal meghúzása előtt. Ezt a makettek mellé kitett, kézzel írt-rajzolt kis vázlatfüzetek is jelzik, melyekben sokan az első gondolattól a legvadabb ötletekig mindent följegyeztek a munka során. A makettek jellege, anyaghasználata, a tervek kivitelezése egy nagyon tudatos, profi tervezői tudásbázisra építő generációról árulkodik, akik mindent megtanultak az elődöktől, de a maguk útját járják.
Az elődök közé esetenként az előttük végzettek is besorolódnak. Érezhető például a tavaly diplomázott, azóta nemzetközi színtéren is feltűnt település-rehabilitációs mű hatása: Radnóczi Kinga Katalin egy kishantosi majorság rehabilitációjában nagyon hasonló utat jár végig, mint Uszka esetében 2011-ben Mészáros Zsuzsanna. Idén is többen találták meg a pesti zsidónegyed kallódó értékeit és javasolnak új közösségi intézményeket a terület egy-egy pusztulófélben lévő házába, mint például Velősy Virág Anna, aki ottfelejtett tárgyként kezel egy Kazinczy utcai volt ötvösműhelyt.
Hulladék térből épít találkozóhelyet Balla Gábor terve: a vasút melletti, szeméttel borított útvonalból sétányt, szabadtéri könyvtárat, piacot formál, a külső és belső tér átmenetét képező pavilon-rendszerrel. Még ennél is különlegesebb ötlet vezette Szabó Lajost az óbudai régi gázgyár kazánházának formabontó lakótérré alakításában, a hozzá csatlakozó kémény pazar magánkilátójával megfejelve. Kovács Zoltán egy nagykovácsi iskola udvarára javasol önálló fizika laborépületet és szabadtéri ?csodák palotáját?, ami az oktatásból egyre fájóbban hiányzó kísérleti tapasztalatokat hozza vissza, élményszerű formában. Az ötlet bárhová adaptálható, nem csodálnám, ha meghatározná az építész egész további pályáját. Hasonló problémaérzékenység jellemzi Payer Katalin tervét, aki a tököli börtön rehabilitációja kapcsán a börtönszociológia és a környezetpszichológia legújabb irányait is a tervezés részévé tette.
A kiállítás legjobbjai persze a legkézenfekvőbb ötletekből születtek. Tóth Lea a Pilisbe tervezett olyan zarándok- és turistaszállást, amely finoman belenyúlik a hegybe, félig barlang, félig kilátó, szerkezete az ősi építményeket is idézi, de puritán, kompakt formavilága kortárs gondolatból fakad. Konopás Judit Emese a sashalmi volt kavicsbányát, ami ma illegális szemétlerakó, földbe süllyesztett közösségi házként élesztené újjá, körülötte közös kerttel, Szekér Zsolt pedig a Cserhát erdejébe egy fészekszerű faléc-szerkezetbe ültet állatmegfigyelő és természetfotós leshelyeket, amelyek épített jellege annyira belesimul a környező erdőbe, mintha maga is természeti képződmény lenne. Táj és épület harmóniája fegyelemre készteti az azt használó embert is. Talán ez az igazán közös az idén végzett építészek attitűdjében: mindannyian olyan világot építenének, amelyben az ember nem az egyetlen főszereplő.
