James Higginson (1957) naturalisztikusan, a legapróbb részletekre is komoly figyelmet fordítva alkotta meg fotóit, - mint arra Enno Kaufhold a Berlinben élő szabadúszó fotótörténész, kurátor is rámutatott a Portrais of Violence című kötethez írt utószavában - "Képei nem egyszerűen az erőszak másolásai. Ha megnézzük őket először magunkat vizsgáljuk meg, a saját agressziónk felé irányul a figyelmünk, és a képek kapcsán egy nagyon fontos kérdést kell feltennünk: mi hogyan kezeljük ezt a jellemzőnket, miután az agresszió az emberi élőlények egyik legalapvetőbb tulajdonsága." A családon belüli erőszakról, mint az agresszió egyik legszörnyűbb kifejeződési formájáról nagyon kevés szó esik. Ezzel kapcsolatban gyakran álságosan úgy teszünk, mintha a mindennapokban nem lennének áldozatai védtelen, ártatlan, kiszolgáltatott nők, és gyerekek. "Amikor édesapám kicsi volt, a nagyapám egy részeg kábulatában megütötte nagyanyámat, aki az ütés következtében elvetélt, és hisztérikussá vált... Annak ellenére, hogy nagyanyám nagyapámmal maradt, bizonytalanul beszélt erről az időszakról és titkát magával vitte a sírba... csak apám temetésén tárult fel az igazság... Az eset megmagyarázta a nagyszüleim hűvös, távolságtartó, formális viszonyát. ...Egyben segített megérteni saját magamat, valamint családomon belül lévő teljesebb, és mélyebb viszonyokat is." - meséli James Higginson. A BUMBUM rendezésében bemutatott képek tehát nem az öncélú erőszakot hirdetik, hanem a művészet tiszta és legigazibb valójának megfelelően reagálnak a világ valóságára, az egyre nagyobb mértékben elharapózó, globálisan is fenyegető családon belüli erőszakra híva fel a közvélemény figyelmét. A fotók a maguk sokkolóan tiszta őszinteségével, azonban tükörnek is felfoghatók. Tükörnek, melyekben tetszés szerint akár a magunk problémáira, egyben a velünk is megtörtént eseményekre is ráismerhetünk, így a szerzőhöz hasonlóan hozzásegíthetnek bennünket, magunk, és esetlegesen környezetünk, családunk, szüleink életének megismeréséhez, vagy akár a trauma feldolgozásához is. Kívülállóként, az eseményekben nem érintettként, azonban a borzongás jogos érzése is eltölthet bennünket. Egy biztos: a képek, és a rajtuk szereplő történetek senkit nem hagynak, nem hagyhatnak érintetlenül. James Higginson célja pedig pontosan a provokáció, így számos alkotása az ellentétek által kiváltott hatásra épül. Munkássága során gyakran a mai világ titkairól, elkendőzött részeiről, a kimondhatatlanról igyekszik lerántani a leplet. Higginson számára a művész élete egy folytonos utazás, melynek célja, hogy dokumentáljuk az élet kevéssé ismert eseményeit. A művész számos területen alkot, így fotóz, fest, szobrászkodik, és rendezett már performanszot is. A kiállítást 2005. április 25.-én 19 órakor Göncz Kinga miniszter (Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium) nyitja meg a művész személyes jelenlétében. A kiállítás helyszíne: Ernst Múzeum, 1065 Budapest, Nagymező u. 8. A kiállítás megtekinthető: 2005. április 26. - május 22.
További cikkek ebben a rovatban
