Rétegvizsgálat

Kecseti Gabriella évtizedek óta textilben rajzolja meg a külső és belső világról kialakult látomásait, izgalmas kortárs öltözetekben vagy textilművekben, a fűhímzéstől a selyemvarrásig, de most új anyagot választott. A Fészek Galériában bemutatott képeit nemezbe préselte, olyan szálas matériába, amiről korábban azt gondoltuk, hogy nehéz, merev, szívós, a dörzsölés által megkeményedett rétegeket tömörít, átereszti magán a külső hatásokat, de a felülete nem enged a változásoknak. Kecseti ujjai között a nemez hárfahangokat szólaltat meg, puha, érzékeny rétegei inkább eleven organizmusok, mint egy tartós, edzett felület támaszai.

 

Mindössze hat textilt állított ki a Fészek Galéria kistermében, de ez a néhány darab igazi útvesztő lehet. Képeknek nem nevezhetők, hiszen a fal síkjáról leváló, három dimenzióba lépő objektek nem a felületükön hordozzák a témát, hanem a testükben, a rétegek viszonyában, ahogyan a selyem vagy lószőr szálak, fürtök pöndörödnek a nemez alapon, ahogyan az egyes rétegek kommunikálnak egymással. Ugyanakkor textilplasztikának sem mondhatjuk őket, mert több mű a kézzel hímzett, ráöltögetett grafikával lesz teljessé. Elmosódott arcok, jelenetek, testtartások bontakoznak ki a kusza, eleven felületből, hogy végleges formát öltsenek, lezárják azt a képlékeny folyamatot, amely a szálak dinamikus mozgásából a megszilárdulás, a képpé válás felé tart.

 

Akár a Föld és a Nap jelenik meg a minden irányban bemozduló, leheletfinomra morzsolt nemezlepedőkön, akár a városi élet pillanatfelvételei - homályos sors-fragmentek -, vagy egy erdélyi kazettás templommennyezet finoman az anyagba nyomódó emléke (mint egy elfelejtett írásjelekből összeállított mátrix), az emlékezés mint a történetek lenyomata és az anyag-felület-kép reláció szétválaszthatatlanul fonódik egymásra. Olyan szívósan, mint ahogyan ellenáll a nemez időnek és időjárásnak, ahogyan kiszolgál sok nemzedéket, erősnek és masszívnak mutatkozva, pedig csak néhány összesodort, egymásra dörzsölt szál.

 

Anyag és gondolat ritka találkozását láthatjuk Kecseti munkáiban. Természetelvű művészetet, ami nem a divatos irányokkal mozog, hanem eleve, lényegéből adódóan figyel az élet organikus folyamataira és meg is tudja jeleníteni ezeket. Talán, mert az anyagtól és a gondolattól ugyanazt az életszerűséget várja; talán, mert azt is tudja, hogy a kettő valahol ugyanaz.