Szín-tér-mozgás

A hazai kortárs művészet klasszikusainak számító alkotók életművében, szellemi alapállásában közös a konstruktivizmus és a geometrikus absztrakció hagyományához való kapcsolódás, a vizuális művészetek alapelemeinek, a formának, a színnek és az anyagnak analitikus és következetes kezelése. Munkáikban a kétdimenziós festmény és a térbeli plasztika alkotórészeinek és ezek törvényszerűségeinek értő, mélyről fakadó tiszteletben tartása olyan szilárd szerkezeti és teoretikus vázat alkot, melyen belül sajátos, egyéni formavilágok megteremtésére, a variációk gazdag, érzéki kialakítására nyílik lehetőség. Bak Imre (1939) legújabb festményein egyéni és árnyalt színhangzatokkal, geometrikus formavariációkkal és az ezekből konstruált képrétegekkel olyan virtuális tereket teremt, melyeknek mélysége nemcsak a festmény gyújtópontja, hanem a néző valóságos tere felé is megnyílni látszanak. Fajó János (1937) krómacéllemezből kivágott és hajlított plasztikái egyszerű, ám nagyon is revelatív formaalakító elgondolásokból és mozdulatokból születnek, mértani "csodákkal" szembesítenek. Homogén karakterükkel, nagyvonalúságukkal bonyolítják és formálják a teret maguk körül, gyengéden kikényszerítve a nézőpontok váltogatását, motiválva a térbelivé alakuló sík, a háromdimenziós "Térformák" körüljárását. Haász István (1946) feszes arányrendszerű, monokróm reliefjei, a valóságosan is a térbe hatoló geometrikus formációikkal, a folyamatosan változó, különböző fényviszonyok adta, magán a mű felszínén létrejövő árnyékaikkal épület, illetve építmény makettek képzetét is keltik. Haraszty István (1934) mechanikusan mozgatható, fémből készült, mívesen kivitelezett mobil szobrai játékos megjelenítései fizikai törvényszerűségeknek, anyag-energia-mozgás egymásba áramlásának. Hetey Katalin (1924) tömör acél szobraival zárt, mértani testeket, jelen esetben hasábokat oszt fel és mozdít be az osztások mentén, modellálva és kifejezve az évtizedek óta őt foglalkoztató "mértani és organikus", "rész és egész" problematikáját. Legújabb kisméretű, de monumentális hatású szobrainak elmozdítható rétegeiből architektonikus képződmények számos variációja hozható létre. Konok Tamás (1930) festményei - a zene analógiájára - a legabsztraktabbak és a leginkább líraiak a kiállított munkák közül. Alapvetően a vonalra épülő képi világa, a festmény kétdimenziós valóságával szembesítő alkotói szándéka, a színeknek elvont, a tárgyi és érzéki asszociációkat eltérítő alkalmazása az önmagukban is létező, nemcsak illusztratív szerepben létező képalkotó elemek absztrakt "hangsorának" dekódolását motiválja. A szín-tér-mozgás című kiállításon a bemutatott munkákon keresztül azokra az egyszerűnek tűnő klasszikus kérdésekre kerül a hangsúly, aelyeknek ismeretét és alkalmazását magától értetődőnek véljük, ugyanakkor az erősen szubjektivizálódó kép- és tárgyalkotó metódusok között mégis ritkán artikulálódik. A színek és a formák szerkezet- és kompozícióalakító képessége, optikai és expresszív tulajdonsága és térérzetet keltő minősége, az anyagnak és a formának harmonikus, kifejező összeillesztése, a sík és a tér virtuális és valóságos egymásba kapcsolódásának kérdése, valamint a mozgás, mint az anyagtól és az energiától elválaszthatatlan állapot tematizálása - olyan már régen megfogalmazott alapkérdések, melyeknek aktualitását kikényszeríti a róluk való tudás lappangása. A kiállítás helyszíne: Budapest, V. Mérleg utca 12. A kiállítás megtekinthető: 2006. március 23. - április 30. Nyitva tartás: keddtől péntekig 12 és 19óra között, szombaton 10 és 16 óra között