KULTURA_ALTALANOS_CIKK_FILM másolat.jpg

Már lehet nevezni az idei Magyar Mozgókép Díjakra

A jelentkezéseket február végéig lehet leadni, a díjakat 22 kategóriában osztják ki idén júniusban.

A magyar filmtermés legújabb darabjait felvonultató MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivált június 18. és 21. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendezik meg, ahol 22 kategóriában osztanak ki díjakat a magyar alkotók legújabb játékfilmjei, tévéfilmjei, egész estés dokumentumfilmjei, rövid dokumentumfilmjei, kisjátékfilmjei, egész estés animációi, rövid animációi és tévésorozatai között.

A versenybe 2024. március 1. és 2025. február 28. között közönség elé került filmekkel lehet nevezni függetlenül attól, hogy azokat moziban vagy tévében vetítették, streamingplatformokon voltak elérhetők, vagy nemzetközi filmfesztiválon szerepeltek versenyzőként, meghívottként. Ezek mellett várják még azokat a produkciókat is, amelyek az idei MOZ.GO Fesztiválon debütálnak.

Az idei Magyar Mozgókép Díjakról ebben az évben is öttagú szakmai zsűri dönt, amelynek tagjait a jelöltek bejelentésekor hozzák majd nyilvánosságra. A fesztiválon a friss magyar filmtermés felvonultatása mellett számos meglepetéssel is készülnek a szervezők. Kiemelt szerepet szánnak az idei programban például a száz éve született Makk Károly és Darvas Iván életművének, akik előtt filmjeikkel, pályájukat felidéző eseményekkel, megemlékezésekkel tisztelegnek majd.

A fesztivált ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Filmakadémiával együttműködésben a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program. A három balatoni helyszínen közönségtalálkozókkal, koncertekkel, gasztronómiai és más kulturális programokkal is várják majd az érdeklődőket.

A nevezési lap és a jelentkezési feltételek részletes leírása már megtalálható a fesztivál honlapján.

Ez is érdekelheti

A Mommy Blue egy fordított felnövéstörténet

Mayer Bernadette első nagyjátékfilmje megindító alkotás egy lassan megvakuló édesanyáról, aki egyre jobban rászorul épp apává váló fiának segítségére, ami derekasan próbára teszi kettejük kapcsolatát. Könnyen fordulhatna szirupos melodrámává, Für Anikó és Vilmányi Benett zseniális játékának köszönhetően viszont mégsem teszi.

A Hajrá, Tete! ott kezdődik, ahol a hollywoodi mozik véget érnek

Idén augusztusban a veszprémi Filmpikniken is látható volt az Illés Fanni paralimpikonról készült, 2025-ben bemutatott Hajrá, Tete! című dokumentumfilm, amely a filmszemle felhozatalának egyik legjobb darabja volt.

A magyar filmesek nagyágyúival újra találkozhatunk az egyetemeken

Szeptembertől újraindult a Nemzeti Filmintézet jóvoltából az Egyetemi Filmklub-eseménysorozat, a félév során összesen mintegy kétszáz filmvetítésen vehetnek részt a hallgatók.

Benedek Miklóst a matematikatanára akadályozta volna meg, hogy a színészképzőbe járjon

Aztán a színművészdiploma után egyből szerződtették a Nemzetibe. Nyolcvan éve, 1946. szeptember 28-án született a Kossuth-díjas színészlegenda.