Bűnbe esünk, ha folyton az édes múltra gondolunk?

Ennek tiszteletére a rajongók bizonyára meglékelnek sok-sok üveg bort, ahogy Ádám énekelte az Asztalhoz leültem című klasszikusukban. Az album nem tartalmazza ezt a felejthetetlen, lazulós gyöngyszemet, de hallunk kilenc Mini-slágert, közel 74 percben. Persze óvatosan a sláger kifejezéssel, még akkor is, ha a Mini nem úgy haladt a pop útján, ahogy a legtöbb zenekar, ők hol gőzhajóval, hol űrrakétával, hol valami titokzatos fekete géppel utaztak el a progresszív egzotikus tájára.

És hát van mit tisztázni a lemezzel kapcsolatban, hiszen a Moiras Records nemrég jelentette meg ennek a koncertnek a paksi főpróbáját dupla bakelitalbumon, amely felvételt CD-n már az 1993-as nosztalgiakoncerten árusították.

A főpróbát pedig kétszer is kiadták, először ugye 1993-ban CD-n, hogy a koncerten legyen mit árusítani, majd 2023-ban ugyanazt a hanganyagot vinylen is. Szóval lehet, hogy a rajongókkal most vetetik meg harmadjára is ugyanazt? Nem. Ugyanis a 93-as paksi főpróba setlistje nem teljesen azonos a Budapest Sportcsarnokban rögzített koncert anyagával, arról nem beszélve, hogy Tátrai Tibusz kétszer nem játszik el ugyanúgy egy nyolcperces gitárszólót.

A két kiadvány címe sem teljesen ugyanaz, ugyanis a főpróba 25 év rock címmel futott, míg a Sportcsarnokban rögzített, most megjelent koncertfelvétel most 25 év rock – A nagykoncert címmel jelent meg. Az Én akartalak és a Szabad tangó kompozíciók megtalálhatók a főpróbát rögzítő dupla vinylalbumon, de A nagykoncert anyaga ezeket a dalokat már nem tartalmazza, viszont a Vissza a városba című klasszikust igen, ami csak A nagykoncert CD-jén hallható. Arról nem beszélve, hogy a BS-buli legtöbb dalában számtalan olyan improvizációs elem van, amelyek eltértek a főpróba anyagától. De a legfontosabb, hogy a koncertnek más a levegője, mint egy főpróbának, ami leginkább mégis olyan, mint egy buli előtti beállás.

Igen, van ennek valami különös dimenziója, hiszen 1993-ban egy nagy nosztalgiakoncertre jött össze az a közönség, ők anno ott voltak a hetvenes években a Tabánban vagy éppen a Bem rakpart 6. művelődési házában, és már arra a nosztalgiabulira is lehet nosztalgiázni, hiszen 2025-ben éppenséggel 32 éve volt ez a bizonyos 1993-as koncert, amelyen szinte mindenki játszott, aki valaha megfordult a változó felállással játszó zenekarban.

A műsor attól különleges, hogy egyszerre rengeteg kvalitásos zenész állt a színpadon, a már említett kiválóságok mellett Závodi János, Kunu László, Németh Tamás és Balogh Jenő is. Török Ádám egyébként az 1981 körül letűnt nagy rockkorszak után máris nosztalgiázni kezdett, legalábbis erre utal az 1983-as, Dzsungel című utolsó klasszikus Mini-album Mániákus nosztalgia című felvétele is. És ha tovább rugózunk ezen, akkor megállapíthatjuk: magához Török Ádámhoz kötődik a nosztalgiakoncert meghonosítása is, hiszen már 1979 szeptemberében, a Budai Ifjúsági Parkban Tíz év rock címmel egyszer már összetrombitálta azokat a zenészeket, akik addig megfordultak a Miniben.

Ettől függetlenül a Mini mindig is előremutató anyagokat készített, rezonált a space-rockra az Úton a föld felé című lemezén, és a fúziós jazz-rockra az 1983-as Dzsungel című albumukon. De az a legjobb az egészben, hogy a zenekar egyszerre mutat előre és hátra is, és talán pont azért, mert időtlen prémium rockzenét játszott. A nagykoncert dalait (többek között a Kereszteslovag, a Kolduskirály, a Kell a barátság, a Gőzhajó, a Vissza a városba) a zenekar életművének klasszikusait, a hazai színtér legjobbjainak interpretálásában halljuk.

Az is bizonyos, hogy Tátrai az Apák és fiúkban az egyik legjobb valaha is rögzített gitárszólót produkálta, míg a Gőzhajónak itt halljuk a valaha készült legjobb, igazán kirobbanó erejű előadását. A borítón Fujkin István alkotása látható, egy almára kígyómód rátekeredő fuvola. Ha ilyen a progresszív rock, akkor nem baj, ha bűnbe esünk.