Egy csapat tanítványát vitte kirándulni a '80-as évek közepén, amikor a német-belga határ közelében felfigyelt egy elhagyott gyártelepre, és meglátta benne az ember nélküli költészetet, a gépkorszak halálának lírai karakterét. Ekkor kezdte feltérképezni a pusztuló ipari tájat. Először csak olyan gyárakat, bányákat rajzolt, amelyek éppen összeomlottak vagy a közeljövőben ez várt rájuk, később szisztematikusan végigjárta Európa néhány iparvidékét, és rajzaival megjelenítette az épületek, szerkezetek egyéniségét. És lapjain ezek a racionális, csupán a funkciónak alárendelt, vasporral és cementtel borított, vigasztalan külsejű roppant építmények a táj szerves részeivé lettek, élőlényekké, akiknek megroggyant fémteste az ember eszményeiről tanúskodik, miközben minél kevesebb zajjal próbálnak belehalni az őket körülvevő természetbe.
Az óbudai Gázgyár tornyai még ma is állnak, de az antwerpeni téglagyár kéményét felrobbantották, a belgiumi Seraing öntőcsarnoka összeomlott. A modernizmus álmának torzképe ez a sorozat.
