Képző

A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák

Az ihlet és a múzsa sokféleképpen érkezhet egy művészhez. Van, akit egy virágos mező vagy egy karakteres arc, mást a harctér, a csaták véres valósága indít alkotásra.Ezúttal haditudósítók festményeit, történelmünk emlékezetes csatajeleneteinek képeit idézzük fel.

Megvannak a Kassák kortárs művészeti díj 2024 döntősei

A Kassák kortárs művészeti díjat idén harmadszor adja át a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum és dr. Argay István, a díj alapítója. 2024-ben a döntőbe Kocsi Olga és Schór Ádám, Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna, Juhász Nóra és Török Krisztián Gábor művész-kurátor páros, valamint Murányi Mózes és Szász Lilla jutottak be.

Innen a legszebb a kilátás Ammánra

A jordániai Darat al Funun az arab világ művészetének és művészeinek otthona: olyan kulturális központ, amely a kiállítások mellett kísérleti projekteknek, beszélgetéseknek, filmvetítéseknek és workshopoknak is otthont ad.

Szecesszió a kőbányai panelek között

Kőbánya nevének hallatán a sörgyár, a lakótelepek, az ipari létesítmények jutnak először eszünkbe. Pedig Budapest X. kerülete sok szecessziós épülettel is büszkélkedhet.

A gyógyító nem az, aki gyógyít

Nadia Kaabi-Linke berlini képzőművésznél jártunk, akinek művei a geopolitika, a bevándorlás és a transznacionális identitások témáival foglalkoznak. Egyik legismertebb munkája a New York-i Guggenheim Múzeum gyűjteményében szereplő Flying Carpets.

Az élet az idő rétegeinek összességéből áll

Nagy Gábor festőművész Szolnokon látható, Időrétegek című jubileumi kiállítása valóság és képzelet, realitás és látomás határait feszegeti, valamint az idő rétegeinek vizuális rögzülését tárja elénk.

A trafóháztól Thália papjaiig: építészeti séta Erzsébetvárosban

A Budapest100 programsorozat évről évre fővárosunk építészeti értékeire hívja fel a figyelmet. Idén különösen izgalmas stílust és korszakot választott: a hetvenes évek késő modernizmusát. Az erzsébetvárosi tematikus séta a sok ellentmondással és sztereotípiával terhelt korszak értékeire hívta fel a figyelmet, a korszak figyelemre méltó építészeti kezdeményezéseit és extravagáns dizájnját mutatta be.

Alapverések és zörrenő verőkék: így él tovább a történelmi csipke

Sok szálon futás, elmélyülés, szépérzék és míves kézművesség: a Mester és inas videósorozat friss epizódja a csipkeverést mutatja be.

Kígyók és létrák

Megvannak az Esterházy Art Dating pályázat idei nyertesei

Digitális rongyszőnyegtől konyhai reszelőn át a szeméttelepekig

A Kiscelli Múzeum tárlatán a valóság és az absztrakció mezsgyéjén egyensúlyozva, a fotózás technikájának kísérleti formáit kihasználva kínálnak izgalmas esztétikai élményt a művek.

Art decóba öltözött a Városligeti fasor

Két friss időszaki kiállításon is rácsodálkozhatunk a ragyogó art decóra. A Kaesz-otthonok tárlaton a Kaesz Gyula–Lukáts Kató művészházaspár élettereibe, a Dresszkód: art deco kiállításon pedig a 20-as, 30-as évek női divatjába nyerhetünk betekintést.

Szűzmáriás hamutartótól a túldíszített hűtőmágnesekig

Van-e funkciója a szuveníreknek? Mennyire lehet autentikus a modern templomépítészet? Cuki vagy csúnya egy hatalmas plüsslúd? A művészet hiánya vagy ellentéte a giccs? Netán a rossz művészettel egyenlő? Egyáltalán: mi is az a giccs? A kérdésekre Pogrányi Lovas Miklós, Szilágyi B. András és Kucsera Tamás Gergely kereste a válaszokat a Scruton kávézóban, az Iszunk, tehát vagyunk rendezvénysorozat legutóbbi alkalmán.

Patkányirtó, vadmacskaőrző és jégdaraboló is szolgált a brit királyi családban

A Kensington-palota új időszaki kiállítása a háttérben dolgozó, névtelen szolgálókra irányítja a figyelmet.

Kisjankó Bori Százrózsájától a világörökségig

A legenda szerint egy matyó leány vőlegényét elrabolta az ördög, és csak akkor volt hajlandó visszaadni, ha a lány elhozza a nyár legszebb virágait. Tél volt, lehetetlennek tűnt ezt teljesíteni. De a leány túljárt az ördög eszén, telehímzett egy kötényt a legszebb virágmintákkal, és kiváltotta vele a szerelmét.

Budapest a tíz legtöbb művészeti élményt nyújtó európai főváros között

A megosztott első helyet birtokló két főváros esetében nincs meglepetés, a dobogó második foka viszont csodálkozásra késztethet. Ahogy az is, hogy Róma nem került be az első ötbe.

A keresztény művészetet sokáig hallgatás vette körül

A 20. század második felében a művészi minőség ellentmondásos helyzetbe került az ideológia, a politika vagy éppen az egyház és a kortárs művészet kapcsolatának tekintetében. Erről is beszéltünk ifj. Gyergyádesz László Móra Ferenc-díjas művészettörténésszel, a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé alapító kurátorával.