Ma már természetesnek vesszük, hogy mindkét nem tagjai bicikliznek, Vas Kata Blanka hegyi, országúti és terepkerékpáros eredményeit látva pedig ahhoz sem férhet kétség, hogy a nők is elképesztő teljesítményre képesek két keréken. Alig száz évvel ezelőtt azonban ez közel sem volt ennyire egyértelmű.

A bicikli története és széles körű elterjedése jelentős szerepet játszott a női függetlenség és egyenlőség előmozdításában. Amikor a veszélyes, magas kerekű kerékpárokat, amelyeket szinte kizárólag férfiak használtak, a 19. század végén jóval biztonságosabb modellek váltották fel, valóságos bicikliláz söpört végig a világon. Ezeken már bárki megtanulhatott tekerni.

A biciklik megbízhatóbbá és olcsóbbá, valamint a mindennapos közlekedés eszközévé válva újfajta szabadságot hoztak a nők életébe, akikkel szemben korábban az volt az alapvető elvárás, hogy gondoskodjanak a családjukról, és tartózkodjanak a nyilvános élettől. Ha időnként meg is jelentek társaságban, mindig csak kísérő jelenlétében tehették. Mivel kerékpárt könnyebb volt kezelni és fenntartani, mint lovat vagy autót, lehetővé vált számukra, hogy önállóan eljussanak a munkahelyükre, iskolába vagy a barátaikhoz. Nem meglepő, hogy a szavazati jogukért küzdő mozgalmak tagjai is kedvelték az új közelekedési eszközt, mivel általa nagyobb mobilitással rendelkeztek, szabadon találkozhattak egymással, és szervezetekbe tömörülhettek.


653fae416a1ee8cccf247ecc.jpg
Az „új nő” és a biciklije, Frederick Burr Opper karikatúrái 1895-ből. Forrás Kongresszusi Könyvtár, USA

Ám amikor egyre több nő kezdett kerékpározni, ennek ellenzői is hallatták a hangjukat. Sokan, köztük nők is illetlennek tartották a biciklizést, és attól tartottak, hogy a kerékpározás eltereli a nők figyelmét a házastársi kötelességeiktől. Jó pár orvos igen kreatív diagnózisokkal próbálta elrettenteni őket az új „hóborttól”: voltak, akik szerint a kerékpározás krónikus hasmenést, meddőséget, fekélyeket, enyhébb esetekben fáradtságot, álmatlanságot, szívritmuszavarokat, esetleg fejfájást és depressziót okoz, továbbá többen aggódtak az úgynevezett bicikliarc – kipirult orcák, kemény, összeszorított állkapocs és kidülledő szemek – kialakulásának állítólagos veszélye miatt is. A leggyakoribb ellenérv pedig az volt, hogy a nők kimerülhetnek a túl sok mozgástól.

A problémát azonban nem a kerékpározás, hanem az az abszurd ruházat okozta, amit akkoriban viselniük kellett. A fűzők és a nehéz, több rétegű ruhák a mindennapokban is jelentősen korlátozták mozgásukat, edzeni pedig szinte lehetetlen volt bennük. A biciklizés térhódítása azonban rövid időn belül átalakította a divatot: a nők először harisnyát hordtak a szoknyájuk alatt, hogy könnyebben biciklizhessenek, majd a török buggyos nadrághoz hasonlító bloomerseket kezdtek viselni, és a fűző sorsa is megpecsételődött.

Erről itt írtunk bővebben.

https://kultura.hu/zoob-kati-rovata-kozlekedes-es-divat/

Az ellenzőkkel szemben mind több, progresszív nézeteket valló orvos jött rá, hogy a kerékpározás valójában nagyon is egészséges elfoglaltság, amit a nők is ugyanúgy űzhetnek, mint a férfiak. Egyre több kerékpárosklubjuk alakult, hamarosan pedig már nők is részt vettek különböző versenyeken, rekorddöntési kísérletekben. A kerékpárgyártó cégek is felfedezték a piaci rést. 1895-ben az amerikai Annie „Londonderry” Kopchovsky biciklivel bejárta a világot, és utazását hirdetésekkel és szponzorációkkal finanszírozta, például a Londonderry márkát népszerűsítette 15 hónapos utazása során. Az Egyesült Államok keleti partjától Franciaországon és a Közel-Keleten keresztül Ázsiáig jutott, majd visszatekert hazája nyugati partjára. Utazását élénk médiafigyelem kísérte – többek között azért is, mert otthon hagyta férjét és három gyerekét –, és bár történeteit erősen kiszínezte, vállalkozása merész és úttörő volt: utat nyitott a női önállóságnak. A kerékpár pedig hamarosan a szabadság szimbólumává vált, a 19. és 20. századi nőjogi mozgalmakban támogatva a női mobilitást, függetlenséget és egyenlőséget. A feminizmus és a bicikli kapcsolata azt mutatja, hogy a közlekedési eszközök és lehetőségek jelentős hatással lehetnek a társadalomra és a nemi egyenlőség ügyére.

Bár azt hihetnénk, hogy a nők ma már ugyanolyan gyakran bringáznak, mint a férfiak, valójában még mindig fennállnak a nemek közötti különbségek. Kutatások szerint a nőknek nagyobb szükségük van a biztonságos kerékpárút-infrastruktúrára, ami sok országban még mindig nem adott. Keleten pedig néhol a biciklizés még mindig tilos vagy csak férfi kíséretében engedélyezett a nők számára.


653fb02ba1be2951c2b99ae8.jpg
Billie Samuel kerékpárversenyző a Sydney – Melbourne táv női rekordjának megdöntésére indul 1934-ben. Fotó: Sam Hood, forrás: Új-Dél-Walesi Állami Könyvtár

Ezért a kerékpárok továbbra is a függetlenség kulcsát jelenthetik a nők számára. Ha rendelkeznek vele, a lányok olyan területeken is eljuthatnak az iskolába, ahol a nagy távolságok miatt másképp nem tudnának tanulni. A trendkutatások azt mutatják, hogy a magasabb végzettségűek később házasodnak, kisebb családot alapítanak, jobb egészségi állapotban vannak, és az anyagi helyzetük is javul, így a kerékpár közvetve hatással lehet nemcsak a személyes jóllétükre, hanem a közösségeikre is. Emiatt több segélyszervezet bicikliket adományoz a fejlődő régiókban élő nőknek, és a karbantartásukat is megtanítja nekik, hogy ne kelljen férfiak segítségét kérniük.

Susan B. Anthony, a neves 19. századi polgárjogi aktivista szavai ma is aktuálisak: „Úgy gondolom, hogy nincs még egy olyan dolog a világon, amely annyit tett volna a nők felszabadításáért, mint a biciklizés. A nők szabadságérzetet és önállóságot kapnak tőle. Minden alkalommal, amikor nőt látok biciklizni, a szabadság és a gátak nélküli női létezés képe dereng fel előttem.”

A cikkhez használt források itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.

Nyitókép: Roger-Viollet via AFP

#közlekedés