Ma már természetesnek vesszük, hogy mindkét nem tagjai bicikliznek, Vas Kata Blanka hegyi, országúti és terepkerékpáros eredményeit látva pedig ahhoz sem férhet kétség, hogy a nők is elképesztő teljesítményre képesek két keréken. Alig száz évvel ezelőtt azonban ez közel sem volt ennyire egyértelmű.
A bicikli története és széles körű elterjedése jelentős szerepet játszott a női függetlenség és egyenlőség előmozdításában. Amikor a veszélyes, magas kerekű kerékpárokat, amelyeket szinte kizárólag férfiak használtak, a 19. század végén jóval biztonságosabb modellek váltották fel, valóságos bicikliláz söpört végig a világon. Ezeken már bárki megtanulhatott tekerni.
A biciklik megbízhatóbbá és olcsóbbá, valamint a mindennapos közlekedés eszközévé válva újfajta szabadságot hoztak a nők életébe, akikkel szemben korábban az volt az alapvető elvárás, hogy gondoskodjanak a családjukról, és tartózkodjanak a nyilvános élettől. Ha időnként meg is jelentek társaságban, mindig csak kísérő jelenlétében tehették. Mivel kerékpárt könnyebb volt kezelni és fenntartani, mint lovat vagy autót, lehetővé vált számukra, hogy önállóan eljussanak a munkahelyükre, iskolába vagy a barátaikhoz. Nem meglepő, hogy a szavazati jogukért küzdő mozgalmak tagjai is kedvelték az új közelekedési eszközt, mivel általa nagyobb mobilitással rendelkeztek, szabadon találkozhattak egymással, és szervezetekbe tömörülhettek.
Ám amikor egyre több nő kezdett kerékpározni, ennek ellenzői is hallatták a hangjukat. Sokan, köztük nők is illetlennek tartották a biciklizést, és attól tartottak, hogy a kerékpározás eltereli a nők figyelmét a házastársi kötelességeiktől. Jó pár orvos igen kreatív diagnózisokkal próbálta elrettenteni őket az új „hóborttól”: voltak, akik szerint a kerékpározás krónikus hasmenést, meddőséget, fekélyeket, enyhébb esetekben fáradtságot, álmatlanságot, szívritmuszavarokat, esetleg fejfájást és depressziót okoz, továbbá többen aggódtak az úgynevezett bicikliarc – kipirult orcák, kemény, összeszorított állkapocs és kidülledő szemek – kialakulásának állítólagos veszélye miatt is. A leggyakoribb ellenérv pedig az volt, hogy a nők kimerülhetnek a túl sok mozgástól.
A problémát azonban nem a kerékpározás, hanem az az abszurd ruházat okozta, amit akkoriban viselniük kellett. A fűzők és a nehéz, több rétegű ruhák a mindennapokban is jelentősen korlátozták mozgásukat, edzeni pedig szinte lehetetlen volt bennük. A biciklizés térhódítása azonban rövid időn belül átalakította a divatot: a nők először harisnyát hordtak a szoknyájuk alatt, hogy könnyebben biciklizhessenek, majd a török buggyos nadrághoz hasonlító bloomerseket kezdtek viselni, és a fűző sorsa is megpecsételődött.
Erről itt írtunk bővebben.
Az ellenzőkkel szemben mind több, progresszív nézeteket valló orvos jött rá, hogy a kerékpározás valójában nagyon is egészséges elfoglaltság, amit a nők is ugyanúgy űzhetnek, mint a férfiak. Egyre több kerékpárosklubjuk alakult, hamarosan pedig már nők is részt vettek különböző versenyeken, rekorddöntési kísérletekben. A kerékpárgyártó cégek is felfedezték a piaci rést. 1895-ben az amerikai Annie „Londonderry” Kopchovsky biciklivel bejárta a világot, és utazását hirdetésekkel és szponzorációkkal finanszírozta, például a Londonderry márkát népszerűsítette 15 hónapos utazása során. Az Egyesült Államok keleti partjától Franciaországon és a Közel-Keleten keresztül Ázsiáig jutott, majd visszatekert hazája nyugati partjára. Utazását élénk médiafigyelem kísérte – többek között azért is, mert otthon hagyta férjét és három gyerekét –, és bár történeteit erősen kiszínezte, vállalkozása merész és úttörő volt: utat nyitott a női önállóságnak. A kerékpár pedig hamarosan a szabadság szimbólumává vált, a 19. és 20. századi nőjogi mozgalmakban támogatva a női mobilitást, függetlenséget és egyenlőséget. A feminizmus és a bicikli kapcsolata azt mutatja, hogy a közlekedési eszközök és lehetőségek jelentős hatással lehetnek a társadalomra és a nemi egyenlőség ügyére.
Bár azt hihetnénk, hogy a nők ma már ugyanolyan gyakran bringáznak, mint a férfiak, valójában még mindig fennállnak a nemek közötti különbségek. Kutatások szerint a nőknek nagyobb szükségük van a biztonságos kerékpárút-infrastruktúrára, ami sok országban még mindig nem adott. Keleten pedig néhol a biciklizés még mindig tilos vagy csak férfi kíséretében engedélyezett a nők számára.
Ezért a kerékpárok továbbra is a függetlenség kulcsát jelenthetik a nők számára. Ha rendelkeznek vele, a lányok olyan területeken is eljuthatnak az iskolába, ahol a nagy távolságok miatt másképp nem tudnának tanulni. A trendkutatások azt mutatják, hogy a magasabb végzettségűek később házasodnak, kisebb családot alapítanak, jobb egészségi állapotban vannak, és az anyagi helyzetük is javul, így a kerékpár közvetve hatással lehet nemcsak a személyes jóllétükre, hanem a közösségeikre is. Emiatt több segélyszervezet bicikliket adományoz a fejlődő régiókban élő nőknek, és a karbantartásukat is megtanítja nekik, hogy ne kelljen férfiak segítségét kérniük.
Susan B. Anthony, a neves 19. századi polgárjogi aktivista szavai ma is aktuálisak: „Úgy gondolom, hogy nincs még egy olyan dolog a világon, amely annyit tett volna a nők felszabadításáért, mint a biciklizés. A nők szabadságérzetet és önállóságot kapnak tőle. Minden alkalommal, amikor nőt látok biciklizni, a szabadság és a gátak nélküli női létezés képe dereng fel előttem.”
A cikkhez használt források itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatók.
Nyitókép: Roger-Viollet via AFP
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
