Keresés
Thomas Anders és zenekara tíz év után tér vissza Győrbe
Tíz év után visszatér Győrbe a Thomas Anders & The Modern Talking Band, hogy június 14-én a Dunakapu téren ismét eljátsszák a Modern Talking legnagyobb slágereit és felelevenítsék azt a fergeteges hangulatot, amely a német popduó koncertjeinek hangulatát jellemezte a nyolcvanas években.
Vissza a moziba!
Hét filmet láthat premier előtt a közönség a Cirko Film országos fesztiválján, amelyet Vissza a moziba! címmel július 17. és 19. között rendeznek a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínházában.
Dalszerzők látogatnak vissza egykori iskolájukba
Október 8-án kedvenc saját szerzeményeivel látogat vissza egykori iskolájába 12 ismert és közkedvelt szerző, köztük Hegyi Dóra, László Evelin, Lázár Domokos, Molnár Tamás és Szabó Balázs.
Kulcsfontosságú festményt vásárolt vissza a Fajó Alapítvány
A Fajó Alapítvány a Virág Judit Galéria 12. Háború utáni és kortárs művek aukcióján nagy licitharcot követően vásárolta vissza Fajó János Piskóták III. című mesterművét.
Pumukli új sorozattal tér vissza
Harminc év után a szombaton kezdődő müncheni filmfesztivál gyermekszekcióján tér vissza a sokak által szeretett Pumukli. A vörös hajú kis kobold kalandjait 13 új epizódban lehet majd végigkísérni.
Ezeket ne hagyd ki a Vissza a moziba! fesztiválon
Július 17. és 19. között 22 vidéki és budapesti mozi szolgál helyszínéül a Vissza a moziba! fesztiválnak, ahol hét filmet láthatunk az országos premier előtt.
Ősi kőtáblát adott vissza Olaszország Iraknak
Olaszország egy 2800 éves kőtáblát adott vissza Iraknak, ahonnan műkincscsempészek vitték el a nyolcvanas években.
Újabb műkincsek kerültek vissza Mexikóba, ezúttal Németországból
Németország 75 történelmi műtárgyat szolgáltatott vissza Mexikónak.
Debrecenben tér vissza A helység kalapácsa
A Coopera 2023-ban életre hívott új vígoperáját a debreceni Csokonai Nemzeti Színház színpadán mutatják be február 9-én. A premiert hét előadás követi majd a felújított színházban, a Csokonai Teátrumban. Az előadás a Petőfi200 emlékév keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Vissza a természethez – konferencia a szabadtéri oktatásról
Szeptember 23-án a CAN Architects építésziroda jóvoltából először rendezik meg a Tanulni szabad! című konferenciát, ami Magyarország kültéri tanulással foglalkozó szakértőit és jógyakorlatait gyűjti össze. A konferenciát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tihanyi Művésztelepén tartják.
Jubileumot ünnepel a Müpában a Dalinda
Tízéves lett a Dalinda a cappella trió, a hazai népzenei színtér egyik legérdekesebb, újító szellemű formációja, és ebből az alkalomból a Müpa fesztiválszínpadán adnak koncertet a hétvégén.
Értékes kőfaragványokat adtak vissza Kínának New Yorkban
Az Egyesült Államok két, összesen 3,5 millió dollár értékűre becsült 7. századi kőfaragványt adott vissza a Kínai Népköztársaságnak – erről a manhattani körzeti ügyész hivatala adott ki közleményt helyi idő szerint kedden.
Török kori kalandozás a Nemzeti Múzeumban
Egészen a török korig utazhatnak vissza az időben az érdeklődők május 17-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol a Családdal a múzeumban rendezvénysorozat részeként Török kori mindennapok címmel rendeznek interaktív foglalkozást családok számára.