Keresés
„Az én megosztó személyemen keresztül fel lehet erősíteni üzeneteket” – Demeter Szilárd YouTube-csatornát indít
„Az én személyem a legérdektelenebb az egészben, de a magyar közélet így alakult” – mondja Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Magyar Kultúráért Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki Megbeszéltem Szilárddal címmel YouTube-csatornát indít. Erről kérdeztük.
„Az emberek sebzettsége és esendősége foglalkoztat”
Azt gondolja, a legkiszolgáltatottabb helyzet, amikor az ember valami szeméyeset ad ki magából, mégis ez az értelme – ő is ezért csinálja. Minél több jó találkozást szeretne alkotókkal, szövegekkel, és olyan helyzeteket, ahol emberileg is tud fejlődni. A 2019-ben Örkény-ösztöndíjat nyert dramaturg, Németh Nikolett mesélt nekünk.
Gallery Weekend Budapest – A kortárs művészet minket fejez ki
Valóban felfedezhetjük magunkat a kortárs alkotások által? A legegyszerűbb személyesen meggyőződnünk erről a hazai kortárs képzőművészet fesztiválján. A Gallery Weekend Budapestet (GWB) a Kortárs Galériák Egyesülete június 18. és 20. között immár hetedik alkalommal rendezi meg.