Keresés
Budapest ezen a listán is az elsők között van
A Ubuy top 20-as listáján a magyar főváros a negyedik helyet szerezte meg.
Különleges vasfelvétel zajlik a káposztafej belsejében
A színtestek vasfelvételének fényhiányos mechanizmusa hasonlít a fotoszintézis által támogatott folyamatra – derült ki az ELTE kutatóinak vizsgálatából, amelynek eredményei a Frontiers in Plant Science szaklapban jelentek meg.
Hazaszótár: Szívkör
A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyezetsorozata. A műsor az író, publicista világlátását és magyarságfelfogását adja át egy-egy kiválasztott fogalommal.
Anyanyelvi praktikák a nyelvi kultúra fejlesztésére
Talán magunk is meglepődünk, ha rájövünk, hogy a nyelvi, azon belül az anyanyelvi kérdések mennyire izgalomban tudják tartani az embereket. Persze, Kazinczy népe vagyunk, Kazinczy jól elültette a magyarságban, hogy a nyelv újítható, hogy a vele való foglalatosság izgalmas – Balázs Géza írása a frissen megjelent és online is elérhető Anyanyelvi praktikák című könyvről.
Munch radikalizmusa felkavarta a berlini állóvizet
A Berlinische Galerie kilencven festménnyel, grafikával és fotóval mesél a norvég művész és Berlin kapcsolatáról, bemutatva, hogy Munch radikális stílusa mennyire felkavarta a német művészeti élet állóvizét.
Legelőből hazát: a magyar kultúra jövője
Passzív fogyasztásból aktív kultúrahordozás, a nehéz magyarság szabadsága, hídfunkció Kelet és Nyugat között, újragondolt intézményi szerepek és fenntarthatóság – ezek a főbb sarokpontjai a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ átfogó fejlesztési stratégiájának. A Demeter Szilárd elnök által összeállított víziót történelmi pillanatban, napra pontosan 222 évvel a nemzeti könyvtár és múzeum alapítása után mutatták be.
Ez a Hair igazán ütős lesz
A Duda Éva Társulat Hair Koncert-Show-ja a kultikus Hair című film zenéivel, eredeti nyelvű dalaival, soha nem látott, ütős feldolgozásban idézi meg a hippikorszak életérzését.
Budapest 150 – a Főváros tortáját keresik
A különleges tortapályázat célja, hogy Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóján olyan ünnepi tortával tisztelegjenek Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
TÁNCszínTÉR Fesztivál lesz a Hagyományok Házában
Szlovákiai magyar, spanyol és török táncegyüttesek mellett a Magyar Állami Népi Együttes társulatának előadása mutatkozik be a TÁNCszínTÉR Fesztiválon április 20–23. között Budapesten, a Hagyományok Házában.
Egymásnak ellentmondó beatkorszakok a Kádár-korban
Korszakok a beatkorszakban címmel látott napvilágot a Beatkorszak Projekt legújabb kötete, amely tovább tagolja az 1957 és 1992 közti időszakot.
Kós Károly-életműdíj a legkiválóbb építészeknek
A magyar építészet jelentőségének és megbecsültségének jeléül Kós Károly-életműdíjat alapított az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), amellyel a szakmai kiválóságot és a közösségépítő életutat ismerik el.
Már lehet jelentkezni a Kossuth-szónokversenyre
2024-ben is összecsap a hagyomány és a forradalmi hevület. Szükségünk van-e ennyi influenszerre? Miért hiszünk az MI által generált tartalmaknak? Fenntartható energiaforrás vajon az atom? Tartós lehet-e a TikTok-szleng? Ezekkel a témákkal érkezik az idei Kossuth-szónokverseny.
Halász Judit dalai visszahívják a gyermekkort
Halász Judit meghatározó szerepe vitathatatlan a magyar gyerekdalok palettáján. A legnépszerűbb dalaiból válogattunk.
A festő, aki bal kezére lebénult
1894-ben ezen a napon született Derkovits Gyula posztumusz Kossuth-díjas festő és grafikus, a múlt századi magyar képzőművészet egyik kiemelkedő alakja. Egyik legismertebb grafikai művét, a 12 fametszetből álló Dózsa György-sorozatot 1928-ban a kommunista párt megbízásából készítette el.
Tanítványai a világ végére is követnék
Sapszon Ferenc szerint zenére szükségünk van ahhoz, hogy teljes emberek legyünk, és aki zenél, az minden más területen is jobban teljesít. A muzsika a szív nyelve, márpedig döntéseink a szívünkben születnek, mondja a Prima Primissima díjra jelölt karnagy, iskolaalapító. Interjú.
Budapest 150 – Ingyenes filmek a fővárosról
Az évforduló alkalomból három film ingyenesen látható a Filmión vasárnapig. Az ünnepi kínálatban a népszerű Budapest Retro első része, Szabó István kísérleti alkotása, a Budapest, amiért szeretem, valamint a Hámori Gabriellát és Csányi Sándort első főszerepében megörökítő I Love Budapest szerepel.
Szombattól vár a Munkácsy-negyed Békéscsabán
Szombaton „nyílik” a Munkácsy-negyed Békéscsabán, ez alkalomból tematikus napot szerveznek a negyed kulturális intézményei.
A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája
A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
Meglepő képeket rejtett a falfesték Veszprémben
A Szent Imre-templomban (piarista templomban) Lukács evangélista, a korábban kanonokházként működő Tejfalusy-házban egy marcona osztrák katona alakja bukkant elő a veszprémi várnegyedben zajló műemléki feltárás során.
Megnyitott Szegeden a XLII. Nyári Tárlat
Megnyitott az egyik legjelentőségteljesebb hazai képzőművészeti seregszemle, a Nyári Tárlat, amelyen a festmények mellett kézi és elektrografikák, kisplasztikák, szobrok, térinstallációk, vegyes technikájú alkotások is láthatók a Reök-palotában.