Keresés
Létörömök és a kőr király
A magyar irodalmi közbeszédben Szőcs Géza személyén és életművén gyakorolták be és tették elfogadottá a cancel culture-t azok a kánonformáló erők, amelyeknek a felelőssége lett volna és mai napig az, hogy ez a szövegkorpusz, amelyet immár Szőcs Gézával azonosítunk, kellő figyelemben részesüljön. Ez sajnos egy evidencia. Bollobás Enikő könyvének a pozicionáltsága is ezt támasztja alá: a szerző arra vállalkozik, hogy újra helyet keressen az életműnek a magyar irodalmi kánonban…
Amit letáncoltam, az le volt táncolva, édesapám!
Egy olyan kiváló, élő hagyományainkat őrző férfi áll a filmsorozat ötödik epizódjának fókuszában, aki nemcsak zenei, hanem táncosi tudása révén is ott van a magyar néptáncmozgalom nagy figurái között. A zenekarával a világot bejárt szászcsávási brácsás, Mezei Ferenc Csángáló ez az ember.
Nagy Lászlóval is kiszabadíthatjuk a bevásárlókocsit
A 20. század egyik kiemelkedő költőjének, Nagy László születésének 100. évfordulója alkalmából a százforintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A csütörtökön megjelenő érmék egymillió példányban készülnek.
Enyedi Ildikó és Nemes Jeles László filmje is az Arany Oroszlánért versenyez
Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy két magyar rendező filmje is meghívást kapjon a világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjére. Az augusztus 27-én kezdődő 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje is meghívást kapott.
Süsüvel találkozhatunk a Városligetben
Filmvetítések, interaktív meseelőadások, koncertek és kézműves-foglalkozások is várják a gyerekeket a budapesti Városligetben augusztus 19-én és 20-án; a programok egyik vendége Bodrogi Gyula színművész lesz – tájékoztattak a szervezők.
A kormány finanszírozza az ELTE humán kutatóközpontjait is
A kormány biztosítja az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) számára a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat négy bölcsész- és humántudományi kutatóközpontjának további működtetéséhez szükséges feltételeket – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Július 20-án történt
Július 20-án ünnepli hetvenharmadik születésnapját Bukta Imre Kossuth-díjas festő, grafikus, a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb alkotója, aki autodidakta módon került a pályára, és megteremtette a maga sajátos, úgynevezett mezőgazdasági művészetét. Témáit a mindennapi élet tárgyai és helyszínei adják, amelyek ábrázolására a legváltozatosabb eszközöket alkalmazza.
Teremi Dárius: Operát vezényelve együtt kell lélegeznem az énekessel
Az Operaház karmesterasszisztense, novemberben a Zeneakadémián vezényel. Karmesterként a zenekarral közös útkeresést szereti, magánemberként viszont nem dirigál.
Nem hiszem, hogy A besúgó folytatásával is húsz évet kéne várni
Egy ismeretlen magyar fiú bent a Trónok harcával dübörgő HBO-hoz, előadta az ötletét, és a streaming világhatalom urai rábólintottak: Szentgyörgyi Bálint megcsinálhatja A besúgót. A sorozat sikert aratott, majd az első évadnál megállt. A rendező most új filmet forgat. Interjú.
A népművészet is popkultúra, de tartósabb, mint a techno
Elképesztően gazdag, látnivalókban és programokban bővelkedő mesebeli vásárt rendeztek idén is a Budai várban a Mesterségek Ünnepén.
Galánfi András: Alkotni lehet a Jóisten áldása nélkül is, de az mind mulandó
Egymásra fényképezett egek címmel augusztus 24-ig látogatható Galánfiné Schmidt Teréz textilművész és Galánfi András Kossuth-díjas fafaragó iparművész, szobrász életmű-kiállítása a Pesti Vigadóban. Az MMA rendes tagjával, Hajdúszoboszló díszpolgárával a nomád nemzedékről, az ősök szelleméről és arról is beszélgettünk, hogy mivel gyarapítottuk mi, magyarok Európát.
Augusztus 2-án történt
„Mi, színészek nem a közönségnek, hanem saját magunknak játszunk. Olyanok vagyunk, mint a gyerek. S ha tetszik a játék, amit kitaláltunk és továbbadunk, az nagyon jó érzés” – vallotta Agárdy Gábor Kossuth-díjas színész, aki 1922-ben ezen a napon született.
Bunkerharc, drónpálya és katonai játszótér az ország első honvédelmi kalandparkjában
Megnyílt Magyarország első honvédelmi kalandparkja, a Kincsem Honvédelmi Park a fővárosban, a X. kerületi Fehér úton. Az érdeklődők a Kiképzés katonai és sportreality kiképzőivel és versenyzőivel próbálhatták ki a hathektáros park attrakcióit.
PREMIER: Az élet értelméről és az örök körforgásról szól a Kék Cetli első epizódja
„Tegyük fel, hogy ez volt életed utolsó napja. Nincs tovább. Ez volt a te életed, nem gyűjtesz már több élményt. Vége a filmnek. De most még leírhatsz egyetlenegy gondolatot, ami a te legnagyobb tanulságod, a legnagyobb igazságod az életről. Mi lenne az az egy gondolat, amit a világra hagysz? Te mit írnál fel a kék cetlire?” – ez az a kérdés, ami elhangzik minden beszélgetés végén a Kék Cetli című új, kulturális YouTube-sorozatban.
Magyar diadal a Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián
Öt érmet szereztek magyar diákok a 18. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián (IOAA), amelyet augusztusban rendeztek meg az indiai Mumbaiban. A 63 ország 288 versenyzőjét felvonultató rangos diákolimpiáról mind az öt magyar versenyző éremmel tért haza, két aranyat, egy ezüstöt és két bronzot szereztek.
Elhalasztják a vasárnapi Könnyek a vízben segélykoncertet
A hőség miatt a szervezők elhalasztják a vasárnapi Könnyek a vízben segélykoncertet. Az esemény fő támogatója, a Szerencsejáték Zrt. a későbbiekben ad tájékoztatást a koncert új időpontjáról.
Jótékonysági koncertet ad Rúzsa Magdi és Balázs János
Rúzsa Magdi énekesnő és Balázs János zongoraművész is fellép a Máltai Szimfónia Ösztöndíj Program javára szervezett jótékonysági koncerten szeptember 30-án a MOM Kulturális Központban. A rendezvényt a Magyar Máltai Lovagok Szövetsége a kiemelkedő zenei tehetséggel rendelkező, hátrányos helyzetű gyermekek támogatására szervezi.
Augusztus 22-én történt
1918. augusztus 22-én született Benkő Gyula Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, az 1945 utáni magyar színjátszás jelentős alakja. Benkő Gyula több mint ötven évig volt a Vígszínház tagja, filmszerepei révén pedig országos ismertségre tett szert. A rádióhallgatók is jól ismerték, hiszen az ő hangján szólalt meg a Szabó család Bandija.
Sós Bálint Dániel is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért
A Minden rendben mellett további kilenc alkotás vesz részt a július 19. és 23. közötti találkozó versenyprogramjában.
Száz éve született a Ludwig Múzeum mecénása
Ki volt Peter Ludwig, akinek nevét ma öt országban 19 múzeum és intézmény viseli? A köz javát szolgáló műgyűjtő, kultúrpolitikus vagy céltudatos üzletember?