Keresés
Sztrókja után is visszatért a zongorához a billentyűk maharadzsája
Száz éve, 1925. augusztus 15-én született Oscar Peterson nyolcszoros Grammy-díjas kanadai jazz-zongorista, zeneszerző, a hangszer egyik legnagyobb virtuóza, aki több mint hatvanéves pályafutása alatt több ezer koncertet adott világszerte és több mint kétszáz lemezen működött közre.
Szeptember 15-én történt
Ma ünnepli hetvenkilencedik születésnapját Oliver Stone háromszoros Oscar-, ötszörös Golden Globe- és egyszeres BAFTA-díjas amerikai filmrendező, akinek olyan emlékezetes filmek fűződnek a nevéhez, mint A szakasz, a Tőzsdecápák, a Halálkanyar, az Éjféli expressz, a Született július negyedikén, a Nagy Sándor, a hódító, valamint a JFK – A nyitott dosszié.
A hiányból születő jelenlét, amit úgysem fogsz megérteni
A Hiány és jelenlét című kiállítás abból a megállásból indul, amikor elnémul a világ, és a vászon lüktető színei, elszabadult gesztusai teljesen magukba szippantanak.
32 év után búcsúzik a Vojtina igazgatója
A Vojtina Bábszínházban már augusztus 18-án megkezdődött a jubileumi, 50. évad első két bemutatójának próbafolyamata. A szerdán tartott évadbeharangozó tájékoztatón Asbóth Anikó igazgató, a színház alapítótagja formálisan is bejelentette a tavasz óta hivatalos hírt, miszerint 2026. január elsejétől Láposi Terka vezeti a bábszínházat, de mint tanácsadó és bábszínész továbbra is segíti a Vojtina munkáját.
Sodró Eliza: Minden széthúzásnak a legkiszolgáltatottabbak isszák meg a levét
Hármas ünnepet ültek a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban szeptember kilencedikén. A teátrumban kapott helyet az Országos Színházi Évadnyitó Gála, megnyitották a színház ünnepi évadát, és átadták a Kaszás Attila-díjat is, melyet idén Sodró Eliza vehetett át.
A nyolcvanéves Van Morrison a színpadon ünnepel
Bár származását tekintve ír/skót, a szülői házban a fekete amerikai blues hangjain nőtt fel. Az idei Remembering Now pedig már a 47. (!) stúdióalbuma.
A lassú magyar nem rossz magyar!
A válaszúti Kallós György „Duka” ritka vagy lassú magyarját tanulhatjuk meg Berecz István tolmácsolásában a Nagy figurák 6. részéből. A táncos adatközlő maga Kallós Zoltán néprajzkutató nagybátyja volt.
Szeptember 5-én történt
„Minden nagy találmány, minden nagy mű annak az eredménye, hogy a gondolatok és a tettek felszabadulnak a rutin zsarnoksága alól” – állította az 1905-ben ezen a napon született Arthur Koestler magyar–angol író, újságíró, a Sötétség délben című regény szerzője. A sztálinizmus elleni megrendítő vádiratot Koestler részben a saját börtönélményeire, részben a Sztálin-korszak kirakatpereire alapozta.
Vujicsics Tihamér, a reneszánsz szellem és a hobólélek
Ötven éve, 1975. augusztus 19-ről 20-ra virradóra vesztette életét Damaszkusz közelében, légi balesetben Vujicsics Tihamér zeneszerző, népzenekutató, akinek olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Palóc fantázia, Kalotaszegi concerto és Drágszéli táncok, Makar Csudra, Kádár Kata, Csodafurulyás juhász.
Ezek a portrék hiányként mutatják fel a testet
Verebes György minden festményén keresztül a létezés esszenciáját kutatja: kompozícióinak középpontjában az ember áll, akinek spirituális és filozófiai jelenvalóságát igyekszik megragadni a művész.
Nyugat-Magyarország négy legelbűvölőbb romantikus kastélya
Nyugat-Magyarországon számos olyan romantikus stílusban épült kastély található, ahol a látogató átélheti a régi korok báját és lenyűgöző történeteket ismerhet meg a múltból. Ezek közül ajánlunk most négyet.
Július 23-án történt
2003. július 23-án hunyt el Cserháti Zsuzsa, a magyar poptörténet egyik legjobb hangú énekesnője. Az eredetileg balett-táncosnak készülő énekesnő előadói képességeit Szécsi Pál fedezte fel, az ország pedig az 1972-es Táncdalfesztiválon ismerte meg. Később olyan emlékezetes slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Különös szilveszter, a Könnyű tavaszi szél, a Boldogság, gyere haza, az Édes kisfiam, illetve a Charlie-val közös Száguldás, Porsche, szerelem.
Ringo Starrt a Beatles-rajongók ellenszenvvel fogadták
Sir Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa július 7-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját. A Beatles legidősebb tagja Richard Starkey néven született, a Ringo Starr művésznevet az ujjain előszeretettel viselt gyűrűkről (angolul ring) kapta.
Erdész és bokszoló is volt a gyűrött arcú komédiás
Huszonöt éve, 2000. július 1-jén hunyt el Walter Matthau Oscar-díjas amerikai színész, a huszadik század egyik népszerű filmkomikusa, akit olyan nagy sikerű filmekben láthattunk, mint a Sógorom, a zugügyvéd, a Furcsa pár, A kaktusz virága, A Napsugár fiúk és A szomszéd nője mindig zöldebb.
(Szép)irodalmi békák
A békák meglepően gazdag irodalmi örökséget hagytak a magyar költészetben és prózában: hol időjósként, hol költői képként, hol pedig ijesztő víziókban bukkannak fel.
A születési értesítők egy egész családtörténetről mesélnek
Az MNMKK Iparművészeti Múzeum kisgrafika-gyűjteménye születési értesítőket is őriz, amelyek egy polgári világ hétköznapjaiba adnak betekintést.
Chappell Roan elvitt Csodaországba a Sziget zárónapján
A varázslaté, a csodáé, a girlpoweré és a mágikus univerzumoké volt a főszerep a Sziget utolsó napján: lezárás és búcsúzás helyett inkább kinyitott egy olyan kaput, ami egy színes, burjánzó világba vezetett.
Isten atlétájának is nevezték I. (Szent) Lászlót
Kilencszázharminc éve, 1095. július 29-én halt meg I. (Szent) László Árpád-házi király, akit kivételes testi adottságai, hadvezéri képességei és erényes élete miatt lovagkirálynak és Isten atlétájának is neveztek. Uralma alatt élte a középkori magyar királyság első virágkorát.
Sarló, kaláka, áldás és varázslat
Péter-Pálkor kezdődött, vagy Sarlós Boldogasszony napján. Sarlóval, kaszával, kalákában. Van olyan vidék, ahol a kaszálókaláka ma is eleven hagyomány. Aratási népszokások és hiedelmek.
Tíz kiállítás a hőségre való tekintettel
A galériákban főként csoportos kiállítások futnak, sok a fotós és textiles tárlat is, valamint van néhány off-space, különleges helyszín is, ahová érdemes betérni egy-egy alkotó miatt. Nyár van, fedezzünk fel bátran új helyeket, új alkotókat, új műveket!