Keresés
Kutatók éjszakája Szegeden
Több mint négyszáz programmal várja az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján, szeptember 26-án és 27-én a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az események egy része előzetes regisztrációhoz kötött.
Nagykorúságát ünnepli a szegedi REÖK
Egész napos, díjmentesen látogatható programsorozattal köszöntik a szegedi Regionális Összművészeti Központ (REÖK) alapításának 18. évfordulóját augusztus 16-án.
Elhunyt Varga Zoltán színművész
A Miskolci Nemzeti Színház Facebook-posztban adta hírül, hogy elhunyt Varga Zoltán színművész, a színház társulatának egykori tagja.
Szombaton csárdástól dübörög a Kárpát-medence
Nagyszabású, határainkon átívelő program egyik házigazdája lesz Székesfehérvár és az Alba Regia Táncegyesület szeptember 20-án, szombaton. A teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés rendezvénysorozaton több tízezer népzenész, néptáncos és kézművesmester ünnepel egy időben.
Két és fél milliárdos támogatást osztanak szét a Csoóri Sándor-programban
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szeptember 4-én a közmédia műsorában.
Előre fizetnek a legjobb új mesékért
A tavaly elindított Libri Talent program sikeres első évadát követően idén még többen mutathatják meg írói tehetségüket. A könyvkereskedelmi és kiadói cégcsoport tehetséggondozó programjára szeptember végéig várják a jelentkezőket, idén már a meseírókat is.
Újjászülető reneszánsz kincs és újraélhető Esterházy-örökség
Az Interreg Magyarország–Szlovákia Együttműködési Program támogatásával 2024. július 1-jén elindult az „Együttműködés az esztergomi Vár Studiolójának és a zselízi Esterházy-kastély délnyugati részének az újranyitásáért” című, #CoMEin2 elnevezésű projekt (HUSK/2302/2.4/015). A projekt fő célja Esztergom vára egyedülálló értékeinek megőrzése, a Studiolo terem páratlan freskóinak bemutatása, valamint a zselízi Esterházy-kastély délnyugati szárnyának felújítása.
Szeptember 20-án történt
„Jobb felfedezni az életet és hibázni, mint biztonságban élni. Egy-egy hiba, amit elkövetünk, az ár, amit megfizetünk egy teljes életért” – vallja a ma kilencvenegy éves Oscar-díjas olasz színésznő, Sophia Loren, akit olyan filmekben láthattunk, mint az Egy asszony meg a lánya, a Házasság olasz módra vagy a Tegnap, ma, holnap, és olyan sztárokkal játszott együtt, mint Marcello Mastroianni, Jean-Paul Belmondo, Marlon Brando, Anthony Quinn, Paul Newman vagy Gregory Peck.
Szeptember 6-án történt
„A jelennek játszom, nem a múltnak, és nem a jövőnek. Szerintem csak a jelen számít, s ha már az ember nincs jelen, akkor már semmi jelentősége az egésznek” – vallotta a 2021. szeptember 6-án elhunyt César-díjas francia színművész, producer, Jean-Paul Belmondo, akit olyan feledhetetlen filmekben láttunk, mint a Kifulladásig, Az áruló, A profi, a Borsalino, a Bolond Pierrot, A magányos zsaru és a Félelem a város felett.
Szeptember 1-jén történt
„Az emberiség égető problémáinak megoldása mindig elmarad, mert kiderül, hogy a problémák hol nem égetőek, hol nem megoldhatóak, hol nem problémák” – vélekedett a Kossuth-díjas költő, író, műfordító, Faludy György, a Pokolbeli víg napjaim, Pokolbeli napjaim után, A Pokol tornácán és számtalan verseskötet szerzője, aki 2006. szeptember 1-jén hunyt el.
Testhezálló programokkal búcsúzik a Lokart 3.0
Pécsett szeptember 21-ig látogathatók a test és identitás kérdéseit középpontba állító kiállítások.
A Radiohead ősszel lecsap Európára
A több nagyvárosban felbukkant titokzatos szórólapok után a Radiohead hivatalosan is megerősítette, hogy ősszel ismét Európában koncerteznek. Összesen 20 alkalommal lépnek majd színpadra Madridban, Bolognában, Londonban, Koppenhágában és Berlinben.
Akadálymentesített helyszínek az augusztus 20-i programokon
Akadálymentes mosdók, kerekesszékkel is elérhető helyszínek, valamint kijelölt tűzijátéknéző helyek mellett további megoldásokkal is találkozhatnak az érintettek.
A Margitszigeten születésnapozik a 100 Tagú Cigányzenekar
Az este vendégei Fischl Mónika és Laki Péter lesznek.
Meglepő felfedezés a skizofréniáról
Olyan, a skizofrénia kialakulásának molekuláris alapjait vizsgáló kutatás indult a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, amely segítheti a betegek személyre szabott kezelését.
Szeptember 4-én történt
„Az alkotó ember előtt végtelen a tér. De ha tudásunkat nem is használjuk fel feltétlenül újabb alkotásra, akkor is minden ismeret még gyönyörűbbé teszi előttünk a világot” – fogalmazta az 1979. szeptember 4-én elhunyt Öveges József Kossuth-díjas fizikus, piarista szerzetes, paptanár, a kísérletező fizikatanítás népszerűsítője.
Augusztus 31-én történt
Ma ünnepli 76. születésnapját Richard Gere Golden Globe-díjas amerikai filmszínész. A politikai aktivistaként, Tibet függetlenségének támogatójaként is ismert művész a hetvenes években tűnt fel a filmvásznon, majd a nyolcvanas évek elején, az Amerikai dzsigoló főszerepének köszönhetően vált sztárrá. Később többek között a Legbelső félelem, az Ősz New Yorkban, a Micsoda nő!, a Chicago és a Brooklyn mélyén című filmekben alakított emlékezeteset.
Augusztus 28-án történt
„Ma dühöng a celebvilág. A valamirevaló képességű emberek, a régi művészek a világ legszerényebb emberei voltak. Nem lehetett nekik előre köszönni, mindig megelőztek minket. Az, hogy most valamelyik celeb benne van egy műsorban, és ezért azt sem tudja, hogy üljön a nagyképűségtől, elképzelhetetlen lett volna régen. Minél nagyobb művész volt valaki, annál szerényebb volt” – fogalmazta a nyolcvanharmadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, Szilágyi Tibor.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar végigfesztiválozza a hónapot
A Liszt Ferenc Kamarazenekar a nyár végén és kora ősszel egymást követően lép fel Magyarország és Európa rangos, a klasszikus zenei életben kiemelt helyen jegyzett fesztiváljain. Az együttes gazdag repertoárjával nemcsak a koncerttermek világában, hanem szabadtéri színpadokon, történelmi kastélyokban és templomokban is otthonosan mozog.
A zenekar aranykoráról szól a PASO legújabb dala
Megjelent a Pannonia Allstars Ska Orchestra legújabb, Golden Days című dala! KRSA-interjú.