Keresés
Mi köti össze Wagnert és a Depeche Mode-ot?
Irodalom, zene, Debrecen: hatodik alkalommal rendezik meg a Térey Könyvünnepet.
Gyermekrajzpályázattal indul a 150 éve született Heim Pál emlékév
Százötven évvel ezelőtt született Prof. Dr. Heim Pál, akinek neve máig fogalom a hazai gyermekgyógyászatban. A „Gyógyító örökség” mottójú Heim Pál 150 – emlékév országos gyermekrajzpályázattal kezdődik. A gyermekeket arra kérik, rajzolják le, mit jelent számukra a gyógyítás, a gyógyulás, és milyen a kapcsolatuk a gyermekorvosukkal.
Hard és heavy metalt viszünk a világ minden pontjára
Ősszel újra megszervezi a HOTS a Heavy Genre Discoveryt, mely a hard és heavy metal műfajban alkotó hazai zenekarok sikeres nemzetközi terjeszkedését segíti.
Elkezdődött a jelölés az idei Kaszás Attila-díjra
A jelölés három lépcsőben történik: a társulatok egy-egy művészt nevezhetnek, majd a jelöltek titkos szavazáson választhatják ki maguk közül azt a három személyt, akik a döntőbe kerülhetnek. A Kaszás Attila-díjat végül az augusztusi közönségszavazás nyertese viheti haza.
Indul a 15 éves pécsi Kodály Központ jubileumi évada
A Pannon Filharmonikusok Városnapi díszhangversenyével indul szeptember 1-jén és a Zsolnay Fényfesztivállal zárul 2026 júliusában a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő és az elmúlt másfél évtizedben a magyar kulturális élet meghatározó helyszínévé vált a pécsi Kodály Központ jubileumi évada.
Magyar történelmi filmeket és pályakezdő filmeseket támogat a KIM
A kormány döntött arról, hogy a magyar történelem meghatározó eseményeinek bemutatására új filmtámogatási formát indít. Erre az idei és a jövő évben is tíz-tíz milliárd forint áll rendelkezésre a Kulturális és Innovációs Minisztériumban – közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Cseh klasszikusokkal folytatódik az MVM Classic
Az MVM Classic & Club őszi koncertje a cseh zene világába kalauzolja a közönséget. Október 14-én a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében Csehország kiemelkedő zongoraművésze, Ivo Kahánek, a Junior Prima díjas énekesnő, Fürjes Anna Csenge, és a magyar kamarazenei élet egyik legizgalmasabb együttese, a Korossy Kvartett Smetana, Dvořák és Janáček remekműveit adják elő.
A csokoládé, ami majdnem kiiktatta Napóleont és felrobbantotta Churchillt
Az aztékok gyógyszerétől a vallási vitákon át a világ legnagyobb csokiszeletéig tíz meglepő tény a csokoládéról, amit még Gombóc Artúr sem tud.
A Fesztiválország megmutatja, hogyan lett Magyarország Európa fesztivál-nagyhatalma
Csizmadia Attila legújabb, Fesztiválország című zenés dokumentumfilmje megmutatja, miként lett a színpadból közösség, a porból szabadság és hogyan lett Magyarország Európa fesztivál-nagyhatalma.
Te mit teszel, ha a szemed láttára megaláznak valakit?
Bullying – egyre többször halljuk ezt a kifejezést. Ez nem egy egyszerű iskolai konfliktus, hanem kortárs bántalmazás. Mi vajon biztosan felismernénk?
Az egész világ követheti a Concerto Budapest Bartók-fesztiválját
Háromnapos Bartók-ünneppel nyitja szeptember 26–28. között új évadát a Concerto Budapest. A vezető klasszikus zenei csatornák révén százmilliók láthatják főműsoridőben a szerző halálának 80. évfordulóján a Bartók Festival – Bartók for Europe című sorozatukat.
Már lehet jelentkezni a 2026-os Jazz Showcase-re
A Müpa Jazz Showcase jövőre is hat együttesnek biztosít bemutatkozási lehetőséget a Fesztivál Színház színpadán. 2026-ban a régió legjelentősebb tehetségkutató fesztiválja január 30. és február 1. között várja a műfaj régi és új rajongóit.
Szentesen rendezik meg először a Független Vidéki Színházak Fesztiválját
A Független Vidéki Színházak Fesztiváljával indul az évad Szentesen szeptemberben a Tóth József Színházban – közölte augusztus 10-én Kancsár Orsolya, a szakmai szervezet elnöke. Az ötnapos programsorozat során a nézők műfaji sokszínűségre, különleges színházi találkozásokra számíthatnak.
Rúzsa Magdi is beszállt a megvalósuló Depeche Mode-álomba
Novemberben kerül közönség elé a 101 Hang és olyan előadók vesznek részt benne, mint Rúzsa Magdi, Pásztor Anna, a Magyar Nemzeti Férfikar és a Bujtor Balázs vezette szimfonikus zenekar.
Tímár Péter és Koltai Róbert kapja a CineFest életműdíját
A 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját Tímár Péter és Koltai Róbert kapja. A szeptember 5-én kezdődő rendezvény és részben az idén tizenöt éves CineClassics program is a két életműdíjas munkássága előtt tiszteleg – közölték a szervezők.
Jókairól is megemlékeznek a Quasimodo Költőversenyen
Több száz vers érkezett az idén 33. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre, amelynek fődíjat Kugler Viktor Pinnokióbőr című költeményével érdemelte ki. A Térey-díjat Pál Dániel Levente, a Jókai emlékdíjat Szentirmai Mária veheti majd át. A szeptember 12-13. között zajló irodalmi fesztivál a Jókai bicentenárium jegyében a nagy íróról is megemlékezik.
Zágrábba is elment a Magyar menyasszony
Megnyílt a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű időszaki kiállításának első külföldi pop-up tárlata, amely szeptember 17-től október 14-ig tekinthető meg a zágrábi Liszt Intézetben, Horvátországban. A Magyar Nemzeti Múzeum közönsége nyolc hónapon át láthatta a nagyszabású kiállítást.
Az egyéniség csak a stressz hevében képes tökéletesen kiformálódni
„Nem a stressz öl meg, hanem az, ahogyan reagálsz rá” – állította Selye János, a 20. század egyik legnagyobb hatású orvoskutatója, aki először írta le tudományosan a stressz tünetegyüttesét.
Csendesnek ígérkezett, aztán tinikorunkig repített a Sziget harmadik napja
Beugró fő fellépőkkel, erős magyar mezőnnyel és nagy hőséggel telt a Sziget augusztus 8-i harmadik napja.
Az én életemnek is ez volt a legeseménydúsabb korszaka
Jókai Mór szabadságharcról szóló visszaemlékezéseiről Rózsafalvi Zsuzsanna, a PIM Kézirattár főosztályvezetője Hermann Róbert történésszel beszélgetett.