Keresés
Negyven corvina tért haza digitális másolatban
A bécsi Österreichische Nationalbibliothek (ÖNB) negyven corvinájának digitális másolatát ajándékozta az Országos Széchényi Könyvtárnak. Ennek köszönhetően a fennmaradt corvinák immár több mint háromnegyede elérhető a kutatók és az érdeklődők számára a Bibliotheca Corvina Virtualis felületén.
Augusztus 1-jén történt
1948-ban ezen a napon adták át az újjáépített Margit hidat, amit 1944-ben, a második világháború során – Budapest többi Duna-hídjával együtt – felrobbantottak a Budára visszavonuló németek, hogy így akadályozzák meg a szovjet előrenyomulást.
Meghalt Ozzy Osbourne
„Tudjátok, mikor megyek nyugdíjba? Amikor hallom, hogy rászögelik a koporsómra a fedelet. És akkor ráadást adok” – mondta 2020-ban Ozzy Osbourne.
Csorba Lóci: Nyugi, mindig jön egy másik
Július 25-én a Művészetek Völgye Petőfi Udvarában koncertezik a hamarosan új lemezt megjelentető Lóci játszik. Csorba Lócival beszélgettünk.
(Szép)irodalmi felhők
A szocializmust építő rendszerben (ha jól emlékezem) ötven amerikai dollárt lehetett vásárolni, ha nem a többi, ugyancsak szovjet vazallus országba szeretett volna valaki utazni. Ennek ellenére feleségemmel a kevéske valutával eljutottunk Japánba a Szovjetunión keresztül, az ottani költségekre, repülőjegyre, szállodára és egyebekre nem volt szükséges a kapitalista pénz.
Július 3-án történt
Július 3-án ünnepli hatvanharmadik születésnapját Tom Cruise többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész. A filmsztár 18 évesen döntötte el, hogy színésznek áll, első szerepét Franco Zeffirelli Végtelen szerelem című mozijában kapta, az 1986-os Top Gun pedig világszerte ismertté tette a nevét. Később olyan emlékezetes alkotásokban láthattuk, mint A cég, az Esőember, a Világok harca, a Különvélemény és a Tágra zárt szemek.
Kastélyházibuli, ahol nincs se kordon, se backstage
Egy év kihagyás után újra jön a La Boum! A boutique fesztivál főszervezőjével, Kamával, a Mary PopKids zenekar frontemberével – beszélgettünk.
Grabowski és Hannibal Lecter is az ő hangján szólalt meg magyarul
Tíz éve, 2015. július 31-én hunyt el Sinkó László Kossuth-díjas színész, a nemzet művésze, a Katona József Színház alapító tagja. Habár elsősorban színpadi művész volt, a televízióban is feltűnt (például a Szomszédokban), és olyan színészeknek volt a magyar hangja, mint Anthony Hopkins, Jack Nicholson vagy Gene Hackman.
Fényszelídítők
Az üvegszobrok játékba hozzák a tekintetünket: mozdulatainkra reagálva életre kelnek, színt és alakot váltanak, folyamatosan új arcukat mutatják.
Hobbikertészeket is nevel Sipos gazda
Idén augusztusban indul a KertAkadémia új eseménysorozata, amely a hobbikertészek számára kínál ismereteket. A rendezvényen vidéki helyszíneken, egyetemi partnerek közreműködésével, neves előadók adják át ismereteiket.
Augusztus 9-én történt
Ma ünnepli negyvenkilencedik születésnapját Audrey Tautou César-díjas francia színésznő, aki a 2001-ben bemutatott Amélie csodálatos élete című film főszereplőjeként lett világhírű, de a 2006-os Da Vinci-kódban is emlékezeteset alakított Tom Hanks és Jean Reno oldalán. Az utóbbi években többek között a Tékozló szív, a Tajtékos napok, A mélység kalandora és A karácsonyi mentőakció című filmekben láthattuk.
Csokonai fogfájásától Rippl-Rónai laborbalesetéig utazunk
Gyógyítókról, receptúrákról, mágikus tárgyakról és szimbolikus nevekről mesélnek a patikamúzeumok, de arra is fény derül, hajdanán mivel enyhítették a szerelmi fájdalmakat.
Szeptember 16-án történt
1927. szeptember 16-án született Peter Falk ötszörös Primetime Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész és filmrendező. A 2011-ben elhunyt művész színészi pályája színpadi és televíziós szerepekkel indult, a hírnevet pedig Columbo hadnagy megformálása hozta meg a számára. A mai napig népszerű sorozat mellett olyan nagy sikerű filmekben is feltűnt, mint a Griffin és Phoenix, az Egy hatás alatt álló nő, a Berlin felett az ég, illetve a Meghívás egy gyilkos vacsorára.
Július 14-én történt
„Igazán furcsa, hogy az ember csak végighallgatni unja többször ugyanazt a történetet, de elmesélni nem unja, sőt minél többször meséli el, annál jobban tetszik neki” – fogalmazta a 2003. július 14-én elhunyt Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, az Akár hiszed, akár nem, a Velem mindig történik valami, a Mosolyogni tessék és a Kire ütött ez a gyerek? című kötetek szerzője.
Az idei lesz a 27. hárfafesztivál Gödöllőn
A hagyományosan október elején megrendezésre kerülő fesztiválon már 27. alkalommal lépnek fel a hangszer művészeinek hazai és nemzetközi sztárjai, fiatal tehetségei a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Bruce Springsteen koncertjén többen megsérültek
Legkevesebb három ember megsérült, mert egy több kilós fémtárgy a mennyezetről a tömegbe zuhant Bruce Springsteen amerikai rocksztár gelsenkircheni koncertjén – közölte a német rendőrség szombaton.
Meg kell keresni az adathalmazban, amit mások még nem látnak
Pipek Orsolya Annától megtudhatjuk, hogy mi dolga egy fizikusnak a rák- és öregedéskutatással, fertőző betegségekkel vagy a bioinformatikával.
Magyar származású író regénye is esélyes az idei Booker-díjra
Bejelentették a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Booker-díj (Man Booker Prize) idei döntős alkotásait. A hat mű között szerepel a magyar származású David Szalay új regénye is – számolt be szeptember 24-én a BBC News.
Július 5-én történt
„A művészet csúnya dolgokat állít elő, amelyek idővel általában megszépülnek, a divat szép dolgokat állít elő, amelyek később mindig megcsúnyulnak” – fogalmazta az 1889-ben ezen a napon született Jean Cocteau, a művészetek francia polihisztora. A huszadik század kiemelkedően sokszínű alkotója nemcsak írt, de festett, rendezett, sőt színészként is kipróbálta magát.
Emberöltésre készülnek Szombathelyen
„Emberöltő” – ez a hívószó vezeti majd a 2027-es Nemzetközi Textilművészeti Triennálét, amely a műfaj egyik legrangosabb seregszemléje Magyarországon és Európában. Az esemény továbbra is a textilművészet nyitott, univerzális szemléletét képviseli, miközben megújult kategóriarendszerrel hívja párbeszédre az alkotókat.