Emberöltésre készülnek Szombathelyen

„Emberöltő” – ez a hívószó vezeti majd a 2027-es Nemzetközi Textilművészeti Triennálét, amely a műfaj egyik legrangosabb seregszemléje Magyarországon és Európában. Az esemény továbbra is a textilművészet nyitott, univerzális szemléletét képviseli, miközben megújult kategóriarendszerrel hívja párbeszédre az alkotókat.

944ce702-c2e8-4e31-86b5-b4329e67662f.jpg
A szombathelyi 5. Nemzetközi Textilművészeti Triennálé anyagát teljes egészében bemutató kiállítás részlete a megnyitó napján a Pesti Vigadóban 2016. február 22-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A „textil” ma már nem csupán anyagot jelent: médiumként, gondolati struktúraként is jelen van a kortárs művészetben. A Triennálé célja, hogy a világ minden tájáról bemutassa azokat az alkotásokat, amelyek e különleges eszköztár segítségével reflektálnak az emberi létre, társadalmi kérdésekre, vagy éppen az érzéki és személyes élményekre.

Az új tematika, az „emberöltő”, számtalan értelmezési réteget kínál: az élettartam mértékegységétől az emlékezet hálózatáig, a generációk közötti kapcsolatokról szóló diskurzusoktól az élet fonalának (és öltéseinek) vizuális metaforájáig. Ahogy a varrásban az öltések, úgy öltődnek egymásba az emberéletek is, együtt alkotva az emberiség létének szövedékét. „A fókuszul választott szó tehát az emberről mond el valamit. Az emberről a textillel való beszédre hív meg, és a textilről az emberben megszülető beszédre.”  – fogalmaz Horányi Attila PhD művészettörténész, a MOME oktatója.

Megújult kategóriarendszer

A 2027-es Triennálé különlegessége, hogy három frissített kategóriában várják a pályaműveket, és nincsenek technikai vagy anyagbeli korlátozások, csupán formai irányelvek: a művek készüljenek rostos anyagból, fonással, szövéssel vagy ezekhez kapcsolódó technikával, méretük pedig ne haladja meg a 2,5 × 2,5 × 2,5 métert.

Fal- és tértextil: a klasszikus és kísérleti technikák terepe, alternatív anyagokkal és formabontó megközelítésekkel.

Textildesign: kézműves vagy ipari eljárással készült lakástextilek, öltözékek, kiegészítők, installációk akár kisszériás vagy sorozatgyártásra szánt prototípusok formájában.

Miniatűrtextil: a kísérletezés szabadsága, ahol a méret nem korlátoz, hanem inspirál.

Újdonság, hogy az Európai Unióban élő művészekre is kiterjesztették a jelentkezés lehetőségét a fal- és tértextil és a textildesign kategóriában. A miniatűrtextil továbbra is nemzetközi. A pályázati felhívásban a szervezők kizárólag olyan műveket várnak, amelyek 2024 és 2027 között készültek, és szorosan kapcsolódnak az „emberöltő” témájához, akár közvetlen, akár elvont módon.

„A Triennálé szándéka az, hogy elmosódjanak a képző- és iparművészet határai, és bemutassuk a műfajok közötti átjárhatóságot.” – mondja Söptei Eszter, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért vezetője. „Ezért nincs alapanyag és technikai korlátozás sem. A textil lehetőséget ad az ezirányú elmozdulásra.” – teszi hozzá.

A világ textilművészei Szombathelyen

A háromévente megrendezésre kerülő seregszemle a Közép-Európai régió egyik legrégebbi hagyományú kortárs textilművészeti gyűjtőkiállítása, melynek immár 50 éve Szombathely városa ad otthont a Szombathelyi Képtárban.

Az elmúlt évtizedek során több száz alkotó számos országból mutatkozott be itt. 2021-ben 3 kontinens 17 országából, 2024-ben 5 kontinens 29 országából érkeztek alkotók és pályaművek. A 2024-es, VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén kiállító hazai művészek alkotásaiból idén októberben Budapesten nyílik válogatás kiállítás – előfutárként a 2027-es eseményhez.

„A kiállítás egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy a művek nem egy irányba mutatnak: a technikai és tematikai szabadság évről évre valódi sokszínűséget eredményez. Ez teszi lehetővé, hogy a látogatók átfogó képet kapjanak majd arról, mit gondol ma a világ textilművészete az emberről, az anyagról és a közös jövőnkről.” – fogalmaz Söptei Eszter.

Ahol a gondolat a textilben testesül meg

A Triennálé nemcsak művészeknek szól, hanem mindenkinek, akit érdekel a kortárs kultúra és a világ állapota. A textilművészet eszköztára talán csendesebb, mint más médiumoké, de mélysége és emberközelisége páratlan.

Akár alkotóként, akár látogatóként: az „emberöltő” témája mindannyiunkhoz szól. Érdemes már most készülni – szellemileg és alkotóként is – a következő, 2027-es Triennáléra, ahol minden egyes mű egy újabb szálat sző majd közös történetünk szövetébe – fogalmaznak a szervezők.

Ez is érdekelheti

A mindennapok filozófiája – Földi Kinga

Földi Kinga textilművészt a jelmeztervezés területén szerzett, a piézés technikáját is magába foglaló sokéves tapasztalat vitte az autonóm textilek világa felé. Hosszas kísérletezés során egyéni technikát alakított ki, melynek során az alapvetően is különleges struktúrájú, piézett shantung selyemből alkot textilszobrokat, ezzel örökítve meg a folyton áramló élet egy pillanatát.

Kuzma Eszter Júlia: A puha anyaggal tudom kifejezni a legsötétebb oldalamat

Már az egyetemen is nagy méretű installációkat épített fémből, plexiből, hangból és fényből, miközben egyre inkább a rítusok, a transzformáció kérdései kezdték foglalkoztatni. A művészet szerepéről, a tűz jelentéséről és a művek ritualitásáról is beszélgettünk a hónap alkotójával.

Összeszőve – történelmi szőnyegek és kortárs művek válnak hidakká a HAB tárlatán

A HAB Összeszőve-kiállítása a régmúlt idők szőnyegeit, textiljeit, szövött emlékeit és a kortárs festményeket állítja párbeszédbe. A térben és időben létrejövő dialógusok hidakat emelnek idősíkok és kultúrák között: a múlt és a jelen egymást értelmezve, egymásba kapaszkodva jelenik meg. A kiállítás kurátorával, Kocsis Katicával beszélgettünk.

Makai Mira: Olyan formákat kerestem, amelyekben van játékosság és humor

Makai Mira lényei egyszerre kedvesek és zavarba ejtők: egy pillanatban rajzfilmfiguráknak tűnnek, a következőben már szörnyekké válnak. Képlékeny, fluid formái az absztrakció és a figurativitás határán egyensúlyoznak, ahol a jelentések folyamatosan elcsúsznak, és a néző tekintete újra és újra átírja az értelmezést.