A mindennapok filozófiája – Földi Kinga
Földi Kinga textilművészt a jelmeztervezés területén szerzett, a piézés technikáját is magába foglaló sokéves tapasztalat vitte az autonóm textilek világa felé. Hosszas kísérletezés során egyéni technikát alakított ki, melynek során az alapvetően is különleges struktúrájú, piézett shantung selyemből alkot textilszobrokat, ezzel örökítve meg a folyton áramló élet egy pillanatát.
Művészként milyen kötődésed van a filozófiához?
Sokat olvasok és inspirálódok. Az foglalkoztat, hogy miként tudok kialakítani a textilen belül egy saját nyelvet, amivel el tudom mesélni az érzéseimet, gondolataimat. Sokszor kapok olyan visszajelzéseket, amikben mások osztják meg velem a gondolataikat, érzelmeiket és emlékeiket, amik a tárgyaim láttán ébredtek vagy jöttek felszínre bennük. Ez nem szándékos hatáskeltés a részemről, sőt, kezdetben nagyon is ösztönös volt, és a technikám – a piézés – következménye. Ez a – tradicionálisan ruhák, blúzok elején használt díszítővarrás – technika egy hosszadalmas folyamat eredménye, hiszen a piéket nem piézőgéppel készítem, hanem egyenként hajtom és varrom. Több ezerszer simogatom végig az anyagot, így az magán viseli a kezem, valamint a munka közben bennem megszülető gondolatok és érzések nyomát.
A szobrok készítése így a textillel való kommunikációvá, egy köztünk lévő párbeszéddé válik. Figyelem, hogy a textil mit szeretne, merre hajlik, és igyekszem őt követni, vele együtt mozogni. A munka ezen része meditatív állapotot eredményez. Ebben a helyzetben szoktak megszületni bennem azok a gondolatok és érzések, amik aztán textillé válnak – és ahogy dolgozom az anyaggal, az újabb gondolatokat generál bennem, így körkörössé válik ez a léleksimogató folyamat.
A szavakkal szemérmesebb vagyok, de ha anyaghoz nyúlok, akkor sokkal gátlástalanabb, őszintébb és bátrabb tudok lenni. Azon dolgozom, hogy finomítsam ezt a textilnyelvet annak érdekében, hogy minél árnyaltabban tudjak fogalmazni rajta keresztül.
A te művészetfilozófiád szerint mi a művészet feladata?
Ez a kérdés művészek között mindig nagy vita tárgya. Az emberek az őskortól kezdve szeretik vizuálisan megjeleníteni azt, ami bennük van. Ez egy olyan belső késztetés, ami kisgyerekkortól benne van az emberekben, és ami a vizualitásunk fő mozgatórugója. Szeretnénk nyomot hagyni – bármivel.
A paraszti világban a legszegényebb emberek, a pásztorok is faragásokat készítettek a botjukra. Én nem művészetként tekintek a tárgyaimra, hanem olyan dolgokként, amiket egy belső hajtóerő miatt kénytelen vagyok csinálni mindennap. Átjár a textillel való munka iránt érzett folyamatos alkotói vágy, játékkedv – szeretek az anyaggal foglalkozni, szoros vele a kommunikációm. Folyamatosan dolgoznom kell vele, mert stimulálja az agyamat ez a folyamat. Ez egyfajta terápiás folyamat, elképesztő gyógyító hatása van az alkotómunkának.
Az elmúlt években sok tekintetben megváltozott a gondolkodásmódom és az életem annak eredményeképpen, hogy egyre inkább fel tudtam szabadítani magam a szobrok készítése által.
Mi a te egyéni művészeted filozófiai értelemben vett értelme?
Számomra elsősorban az a vágy ad értelmet a munkámnak, hogy boldoggá tegyem általa az arra nyitott befogadókat. Nagy öröm látni egy-egy kiállítás alkalmával, hogy a néző hogyan tud kapcsolódni a tárgyakhoz, felismerve az ismerős problémát, témát, hogyan tud feloldódni, megkönnyebbülni a lelke a „nem vagyok egyedül” érzés által. Az édesapám háziorvos volt, az egész családom egészségügyben dolgozik, ami valószínűleg nagyon távoli világnak tűnhet, de valójában ugyanaz a gyógyító szándék kétféle megnyilvánulása az orvosi és a művészi hivatás gyakorlása.
Én próbálom a saját eszközeimmel gyógyítani a lelket – elsősorban a sajátomat, és ha van rá igény, a befogadóét is. Szeretem látni a kiállításokon, ahogy az utcáról rohanva beérkező nézők elkezdenek lelassulni, kapcsolódni a tárgyakkal és saját magukkal, és ennek eredményeképp pozitív értelemben megváltozik, felderül az arcuk. Rányílnak a belső világukra, és engedik magukat gyógyulni.
Milyen érzéseket szeretnél kiváltani az alkotásaid által az anyagban testet öltő szellemiséggel?
Még az engem régóta foglalkoztató, akár bántó témákat sem szeretem sokkoló vagy rossz érzéseket keltő módon megjeleníteni. Bármilyen tárgyat hozok létre, elsődleges szempontként mindig ott van bennem a vágy, hogy jó érzést keltsen az emberekben a szépségével, harmonikus megjelenésével – és a szépséget szigorúan nem dekoratív szándékkal tartom fontosnak. Mélyen elgondolkodtató szépséget és harmóniát szeretnék létrehozni és felmutatni a tárgyaimmal.
Rengeteg – ráadásul rossz minőségű – ingerrel vagyunk körbevéve, ami rombolja a vizuális kultúránkat, felzaklat, megbetegít. Nagyon nagy szükségünk van olyan tárgyakra, amiken megpihenhet a szemünk és a lelkünk. Szobraim formavilága erősen kapcsolódik a természethez, mégsem naturalisztikus másolatai az élővilágnak, sokkal mélyebb tudatalatti szinten képesek kapcsolódni a nézővel, otthonos érzést keltenek, mert felidézik azt a mélyen bennünk élő, de napjainkban elfeledett ősi kötődésünket a természethez.
Érzésem szerint a te alkotásaid nem kizárólag a vizualitáson keresztül hatnak, hanem más síkon is – olyan, mintha szó szerint testet öltene bennük, és egyfajta auraként, erőtérként körbevenné őket mindaz, amit a készítésük során gondoltál, éreztél. Mit gondolsz, lehetnek többsíkú alkotások a szobrok?
Remélem. A kiállításaimon gyakran látom, hogy a tárgyak szemlélése során folytatott séta közben egy adott tárgynál megtorpannak egy pillanatra az emberek. Visszalépnek, elkezdik közelebbről nézni és ezzel párhuzamosan mosolyogni.
Ezek mind mozgásban lévő tárgyak. Nagyon dinamikusak. Mindegyik éppen egy történés közepén van. Azt szeretem ebben a technikában, hogy meg tudom fagyasztani az anyagot egy mozdulat közepén. Shantung selyemmel dolgozom, aminek a fonalegyenetlenségei abból adódnak, hogy az egy-két kilométer hosszú filamentek közé a selyemhernyó által elrágott rövidebb szálakat is besodorták, élő organikus anyagot hozva létre. Munkáimban az alapanyag, a technika és a forma mind egy dologról mesél: az életről. Erről a természetesen és organikusan szervezett egységről.
A textilszobraid által kiváltott meghökkenéssel, katarzissal már-már új tereket nyithatsz a szemlélőben…
Azt gondolom, hogy maga a szépség, a szépség fogalma egy olyan dolog, amit szeret kizárni a kortárs képzőművészet. Gyakran mélyebbnél mélyebb, társadalmilag fontos témák megjelenítését érzi feladatának egy képzőművész, és a szép tárgyak megalkotását eltolja az iparművészet és a dekoráció irányába, mondván, hogy „nem tárgya a képzőművészetnek”.
A fine craft kézműves vagy iparművészeti eszközökkel és anyagokkal operál, autonóm textiltárgyak létrehozását segítve elő. Nagyon szeretem, hogy a textil ebben a folyamatban nem csupán alapanyag, hanem önmagában hordoz rengetegféle alkotói technikát és jelentést. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezeket a tradicionális technikákat újszerű módon használjuk, a saját képünkre alakítva hozzunk létre kortárs tárgyakat.
Fontos funkciót sikerül betölteniük a tárgyaknak akkor, ha jó érzéseket keltenek az emberekben. A művészet nagyban segít, hogy akár mesélőként, akár befogadóként mélyen eltemetett rétegeket érjünk el és ezáltal dolgozzunk fel magunkban.
Kérlek, mesélj a textilben rejlő jelentésekről!
A textil egy varázslatos anyag. Ez az első ember által készített védelmező burok, amivel az újszülött találkozik, amikor bebugyolálják, hogy az anyaméhre emlékeztető meleg, szoros közeget biztosítsanak neki. Mindenhol körbevesz minket, puhán és lágyan beburkol.
A textilmentes belső tereket ridegnek érezzük. Amint megjelenik ez az anyag a térben, rögtön melegség tölti be. Ismerek egy holland művészt, aki olyan gyapjútakarókat sző, amiket egész életük során használhatnak az emberek. Hollandiában arra is lehetőségük van az embereknek, hogy életük végén koporsó nélkül a gyapjútakarójukba tekerve temessék el őket. Így ez az anyag végigkíséri az ember életét, a halálban is vele van, és végül ugyanúgy eggyé válik a földdel, mint maga a test.
A textilnek nagyon sokrétegű jelentése, beágyazottsága van. Angol nyelvben nagyon szépen kapcsolódik a „textil” a text (angolul: szöveg) kontextus, textúra (az anyag felülete) szavakkal. Az ebből kibontakozott művészetelméleti rendszer rengeteg izgalmas összefüggést tár fel anyagi és nyelvi síkon: a legegyszerűbb anyag éppúgy készül szövés által, ahogy a szöveg szövődik szavakból. Talán épp ezért tűnik olyan természetesnek textil által mesélni szavak nélkül.
Fotók: Hegyi Júlia Lily/Kultúra.hu
