A mindennapok filozófiája – Biacsics Bogi

Kérlek, segíts az olvasóinknak a tisztánlátásban: mi a buddhizmus, és azon belül mi a zen?

A buddhizmus a megszabadulás, a belső szabadság útja. Lehetőséget ad arra, hogy ráláss a szenvedéseidre, a szenvedések okaira, a megszüntetés útjára, és hogy ezen az úton járj. A Buddha egyik alaptanítását így fogalmazom meg: ha meg akarod érteni a világegyetem természetét, akkor fogd fel úgy, mint amit egyedül a tudat teremt. Meglátásom szerint minden buddhista ösvény ebből a felismerésből nőtt ki. A zen egy tapasztalati ösvény, ami szerint a felébredés egyenlő az igazi önvaló közvetlen megtapasztalásával. Az írásokra, elméletekre támaszkodás helyett olyan gyakorlatokat végzünk, amelyek teret és lehetőséget adnak az igazi önvaló megtapasztalására. Önvalónak neveztük el, azért, hogy tudjon vele dolgozni az intellektus. Eredetileg nincs neve és formája.

Ez az eggyé válás útja, az egy tudat tapasztalata. Annak felismerése, hogy mind rendelkezünk Buddha-természettel, így mindannyian képesek vagyunk a felébredésre. A zen ezt a tiszta, térszerű, tükörszerű tudat tapasztalatának tekinti – az önvaló közvetlen megtapasztalásának.

Hogy láss tisztán (szanszkritul: Vidjá), tapasztald meg igazi önvalódat, és erről a helyről helyesen működve kevesebbet szenvedj és szenvedtess. Röviden: „Ébredj fel, és segíts másokat!” A zen eredeti jelentése elmélyülés, meditáció. Minél jobban elmélyülsz önmagadban, annál tisztábban rálátsz a működésedre és a világ működésére.

Mi jellemzi a tiszta tudatból való működést?

Ha jelen vagy a pillanatban, akkor a tudatod tiszta, mint a tér, tiszta, mint a tükör: ha kék jelenik meg, kéket mutat, ha fehér jelenik meg, fehéret. Aki éhes, annak enni adsz, aki szomjas, annak inni. Aki szomorú, azt megvigasztalod, aki boldog, azzal együtt örülsz. Az elme „bekoszolja a tükröt”: vagy a múltba tekint, vagy a jövőbe réved, elrángat a pillanatból. Berögzült gondolati koncepciókon, sémáinkon, traumáinkon, érzelmi reakcióinkon keresztül szűri meg a valóságot, akadályozza a tisztánlátást. Szalad a gondolatok után, mint a kutya a gumicsont után.

Ha azonosulunk a gondolatainkkal és érzéseinkkel, nem látunk tisztán, hanem a karmánk rángat. Kitartó gyakorlással az ebből fakadó hamis önképektől és illúzióktól megszabadulhatunk. Ahogy csökken az önkép és az önvaló közti távolság, úgy csökken a szenvedés mértéke is.

És hogy ez mit jelent? Nem elmondható, így inkább egy párbeszédet indítok veled, és így tapasztalhatod. Mit látsz most?

Téged.

Erre a helyes válasz: kék ruhát, fekete hajat. És hallod a kávégép zúgását?

Igen.

Na, ezt jelenti. Tisztán látsz, tisztán hallasz. Mindent annak, ami; olyannak, amilyen.

Milyen gyakorlatok által érhetjük el a jelen pillanat teljes megélését, szabadulhatunk meg az elengedés által a mindennapi szenvedéstől és ismerhetjük fel a belső természetünket, a tiszta tudatot, a Buddha-természetet?

A zen gyakorlatnak elsőre talán szigorúnak tűnő keretei vannak, de ezek segítenek abban, hogy belül szabadabbá válj. A négy gyakorlatunk: leborulás, éneklés, ülő meditáció (és sétáló meditáció), valamint kóanpraxis. Emellett a közös étkezés is meditációs gyakorlat. A gyakorlás által lépéstávolságot veszünk, és egy nem mozduló helyről ráláthatunk az elménk játszmáira, mintázataira, a karmánkra, valamint az ok-okozatiság működésére. A leborulással törjük meg a karma jegét, az énekléssel felforraljuk a vizet, az ülő meditáció során felszínre jön, ami felszínre tud jönni a tudattalanból, és elpárolog az, ami el tud párologni.

Mi a leborulás?

Ez egy mozgásos zen gyakorlat – tiszteletadás a Buddha (a tanító), a dharma (a karma törvénye; a tanítás) és a szangha (a tanítványi közösség) előtt. Menedéket veszünk ennek a hármasságában. Van benne egy mozdulat, ahol szimbolikusan lerakjuk a „kis ént”, és magunk fölé emeljük a lényeget, ami mindannyiunkban ugyanaz – benned, bennem, ebben a növényben az asztalon. Nem egy bálvány előtt, hanem a saját Buddha-természetünk előtt, az igazi természetünk előtt borulunk le. A tenyerünk a meghajlásoknál a szívünk előtt össze van rakva: ez is a lélek eggyé válását szimbolizálja. Szung Szán zen mester így fogalmazta meg a leborulás lényegét: „Hátrahagyod a karmádat, és eggyé válsz a világgal.” Reggel általában 108-szor borulunk le – ennyi tisztátalan tudatállapot van. Ez irányt ad a napomnak, megerősíti a szándékomat, hogy tiszta tudattal éljek.

Mit tudhatunk az éneklés gyakorlatáról?

Mantrákat éneklünk, főleg magyarul és koreaiul. Itt is a figyelem és a jelenlét a fontos. Az a tapasztalatom, hogy a mantra átmossa a tudatot, és odaér a lélekhez, hogy emlékeztesse valami mélyre, ami egyszerű és tiszta, nem függ élettől és haláltól – igazi önvalódra. Energiát meríthetsz belőle. Amennyi figyelmet és energiát teszel bele az éneklésbe, annyit kapsz vissza. A mantra tisztogat a tudattalanban. Segít megkülönböztetni a jelet a zajtól, megvédi a tudatot a saját ártó hatásaitól, valamint segít kialakítani belül a spirituális hierarchiát. Például, ha sokat éneklem az együttérzés mantráját, erősödik bennem ennek a minősége.

Mit foglal magába az ülő meditáció folyamata?

Az ülő meditáció lényege, hogy a nem mozduló test eredményez nem mozduló tudatot, tehát a tiszta rálátást, tisztánlátást. Tapasztalatom szerint számos félreértés övezi a meditáció fogalmát, sokszor keverik például az imaginációs technikákkal vagy a relaxációval. A zen meditáció egy csendes, test- és légzéstudatos, nem vezetett, nem kettősségalapú, megszabadulásirányú meditáció, nincsen tárgya. Tehát nem A-ból B-be megyünk, hanem mindig visszatérünk a jelen pillanatba. Kezdetben kétfajta mentális technikát szoktunk javasolni: a tér- és hangfigyelést, valamint a „Mi ez?” kérdést. Ez utóbbi ad egy horgonyt a tudatnak.

Ez egyébként a zen egyik fő kérdése is, amely eredetileg így hangzik: Amikor nem gondolsz jóra és rosszra, mi az eredeti arcod? Az önvalóra kérdezünk rá, ami nem jön és nem megy, nem elmondható, csak tapasztalható.

A „Ki ez?” kérdés már a személyiségre kérdezne rá. A meditáció mély szembenézés is önmagaddal, és folyamatos illúzióvesztés. Ahhoz, hogy befelé fordítsd a figyelmed, kell bátorság, ami a gyakorlással érkezik meg.

Mi a kóanpraxis?

Egy intuíciófejlesztő one-on-one gyakorlat, közvetlenül a mesterrel. Rövid koreai történeteket, feladványokat kapsz, melyek tele vannak paradoxonnal, így a duális elme képtelen választ adni rájuk. Nem létezik gondolati koncepcióból, megszokott narratívákból fakadó, racionális válasz, kizárólag intuitív válasz van rá. Minél többször tapasztalja a gyakorló, hogy kibuggyan belőle a belső szabadságból fakadó válasz, annál inkább rányílik az intuitív működésre. Az intuíció az igazi önvaló tiszta, karmától mentes megnyilvánulása.

Szeretem ebben a gyakorlatban, hogy a gyerekkorban belénk nevelt „tudni és teljesíteni kell” narratívát eltörli, mert a nem tudható tapasztalatába visz – minden esetben úgy jössz ki az interjúról, hogy „nem tudom”. Hiszen az utolsó kóanra biztosan nem tudtad a választ, az marad „házi feladat”, és szépen teszi a dolgát a tudatban. Ide be is hozom Szung Szán zen mester mondatát, ami szerintem a zen lényegét is leírja: „A megszerzett tudás nélkül már teljes vagy.”

Hogyan változik meg az élet az ébredés folyamatának tapasztalatával?

Kívülről nézve kevésbé feltűnő a változás, de belül egy egész világ változik meg. Egyszerre érzékenyülsz és tengelyesedsz. Elmélyedsz önmagadban, tisztulsz, és egyre bölcsebb, világosabb, együttérzőbb tudattal vagy jelen a mindennapokban. Ahogyan az elme, a gondolatok és érzelmek viharai kevésbé rángatnak, úgy érkezik a belső nyugalom.

Ha járművekhez hasonlítom magunkat, azt mondom: minél több ember tisztítja le a karma porától a szélvédőjét, annál kevesebb lesz a karambol. A tisztánlátásnak köszönhetően kevesebb szenvedést okozunk önmagunk és mások számára. Az erős tengely a mindennapok krízishelyzeteiben mutatkozik meg, hiszen mint a keljfeljancsi: ha ki is billensz, egyre gyorsabban kerülsz vissza középre.

Mi módon tarthatunk fenn tiszta, fényes állapotot, és kibillenés esetén hogyan térhetünk vissza ahhoz minél gördülékenyebben a polaritások közt hullámzó világunkban?

Rendszeres gyakorlás által. Egyéni és csoportos gyakorlással, valamint lehetőség szerint zen templomi elvonulás tapasztalatával. Utóbbi alatt többnapos, csendes elvonulást értek, ahol a telefont kikapcsolod, minden szerepedtől hátralépsz – azaz lejössz a színpadról, hogy tapasztalhasd a rendezőt, ami mindazt látja. A zen templom egy projekciós fröccsfelület – erős tükröket ad, és éppen ezzel segít megszabadulni a szenvedést okozó működéseinktől. A zen örök kezdő szellem, folyamatos gyakorlása az együttérzésnek – önmagad és így mások felé; mások és így önmagad felé.

Minden zen gyakorlatot tantienfókusszal végzünk. Ez a testnek az a területe, nagyjából kétujjnyival a köldök alatt, ahol még nem differenciálódott az energia: gondolattá, beszéddé, érzéssé, szexualitássá. Minél erősebb a középpontod, minél inkább töltve van a tantien, ez az „energiakert”, annál kevésbé vagy kibillenthető.

Fotó: Csiki Vivien / Kultúra.hu