A mindennapok filozófiája – Tóth Rita Zsófia

Filozófusként hogy látod, lehetséges definiálni a zenét és a zenei nevelés filozófiáját?

A témavezetőm, Boros János professzor mondta: ha tudnánk definiálni a zenét, akkor arra a 2500 éve kutatott kérdésre is megkapnánk a választ, hogy mi az ember. Ezek nyitott kérdések, amikre mai napig keressük a választ. A zenei nevelésnek van-e filozófiája – ez volt a kezdeti kérdésem. Ahogy kiderült, van; sőt ennek 2500 éves történetét tártam fel a disszertációmban. A kutatásom során meglepő volt, hogy a zenei neveléssel foglalkozó több filozófiai írás mindmáig nincs lefordítva magyarra, sőt angolra sem. Ezek inkább régebbi korok gondolkodóinak írásai. Volt, amikor az elmélet került előtérbe, és volt, amikor a gyakorlat. Ma az elméleti sík összefonódik a gyakorlatival, a tanítással.

Zenetanárként mit tartasz szem előtt, és mi élteti a lelkesedésed?

Azt tartom szem előtt, hogy a növendékeim mindegyike külön egyéniség. Olyanok, mint a különböző, de egyaránt értékes ékkövek, és ezt figyelembe véve segítek nekik abban, hogy csillogóan fényesre csiszolják a tehetségüket, önmagukat. Olyasmit igyekszem átadni nekik tanárként, ami elgondolkodtatja őket, kérdéseket ébreszt bennük és ami által előrébb juthatnak az életben.

A lelkesedésemet pedig többek között az élteti, hogy nemcsak nagyokat, de kisgyerekeket is tanítok, és szeretem látni, ahogy megcsillan a fény a szemükben a tananyag befogadása, az arra való ráérzés hatására, ahogy azt is öröm látni, ahogy ebből fakadóan önálló, szabad alkotásba kezdenek. Előfordult már, hogy az óra után hazament a pici, nyolc-kilenc éves gyerek, és bár még kottát sem tudott írni – mert még nem tanultuk –, létrehozott magának egy kottaszerű sajátos rendszert, és leírta benne a saját művét.

Neked mi volt az első ehhez fűződő élményed annak idején, amikor elkezdtél zenét tanulni?

A tanulási folyamat első döbbenetes része Bach tanulása közben ért, hiszen ekkor rácsodálkoztam, mire vagyok képes. Bach zenéje nagyon összetett és szövevényes. Különböző szólamok, különböző „szálak” vannak benne, amelyek párhuzamosan haladnak, és feltűnt, hogy ezeket nem csupán egyben tudom hallani, hanem külön-külön is. Tehát egyidejűleg két vagy több egymás alatt vagy fölött lévő hangok sorozata, két vagy több gondolat is képes egyidejűleg, tisztán értelmezhető módon jelen lenni a fejemben. Ha ezt a költészettel hozzuk párhuzamba, láthatjuk, hogy egy vers két, de akár több sorának első szavát képtelenség egyszerre kimondani – és nem csak kimondani, elolvasni se tudjuk egyszerre őket. Ezzel szemben hangok széles skáláját vagyunk képesek akár szétszálazva és egyszerre hallani, megérteni és élvezettel befogadni.

Hogyan jelenik meg lelki síkon a zenetanulás hatása?

Nemrégiben zártam le a doktori disszertációmat, amelynek a címe: A zenei nevelés filozófiája. Arra kerestem választ, hogyan kapcsolódik egymáshoz a zene, a nevelés és a filozófia, és hol találhatjuk ezeknek a kötődési pontjait – ugyanis mindig éreztem, hogy ez a három összetartozik.

Vannak emberek, akik kizárólag zenén keresztül képesek kifejezni önmagukat. Másrészt, amikor az ember elkezd zenélni, elsősorban rájön, hogy képes valamit teremteni. Zenélés közben belekerülünk egy olyan mély koncentrációba, amelyben a mai kor szokásaitól eltérően valódi, célzott figyelmet és időt adunk annak, amit csinálunk. Harmadrészt, zenetanulás, zenélés és énekkari éneklés közben megéli az ember a közösséghez való tartozás, az együtt alkotás, a közös munka élményét.

Ez utóbbi miért kifejezetten fontos manapság?

A mai világban gyakran elszigetelődünk, inkább egyedül vagyunk. Kevesen élnek társasági életet, vagy társaságban egyedül vannak. Zenélés és éneklés közben megéljük, hogy összetartozunk. Türelmet gyakorolunk egymás felé, megtanulunk toleránsan és tisztelettel viszonyulni egymáshoz. Amikor egy zenei együttes megszólal, abban sokan vesznek részt, hogy megszólaljon a mű. Ugyanakkor a közös munka során kénytelenek vagyunk odafigyelni egymásra, együttműködni és harmonikusan létrehozni valami közöset – ez empátiát szükségeltet.

Jól sejtem, hogy ha gyerekkortól kezdve zenét tanulnának az emberek, egészen más jellegű, már-már paradicsomi társadalom alakulna ki?

Rátapintottál a lényegre. Valóban be kell vezetni az oktatásba az ilyen jellegű zenei nevelést. Nagy kérdés, hogy milyen zenét érdemes tanítani. Pop-, nép-, punk-, rock- vagy klasszikus zenét? Hiszen minden zenei műfaj része magának a zenének. Ugyanakkor az is nehéz kérdés, hogy a zene elméleti vagy gyakorlati részét tanítsuk, vagy mindkettőt. A zene vajon csak egy iskolai tantárgy, és ennyi? Talán annál több? Sok kérdés volt bennem annak idején, a válaszokat pedig a filozófiai kutatásaim során kaptam meg.

Az egyik fontos válasz az volt, hogy a zene bizony túlmutat az iskolapadokon. A zenének emberformáló ereje van.

Amikor elkezdtem írni disszertációmat, visszamentem egészen a görög filozófiáig, ezen belül többek közt Platónhoz és Arisztotelészhez. Az ő korukban a zene egyesítő művészet volt, beletartozott a tánc és a költészet is. Úgy hívták: musziké, a múzsák művészete vagy tudománya. A nevelésben a musziké célja nemcsak a gyerekek magatartásában az erkölcsi szépnek a megteremtése volt, hanem az esztétikai szép meglátásának a fejlesztésére, elérésére is törekedtek. Meglátni, meghallani a szépet hangokban, színekben, mozdulatokban. A szépnek és a jónak ez az egysége a kalokagathia.

A nevelés ebben az egységben teljesült ki, ebben érte el végső célját. A kutatásom révén felismertem a zene hasznosságát, hogy amellett, hogy a zene a katarzis révén hat az érzelmekre, hozzájárulhat az ítélőképesség kialakulásához, az erkölcs fejlődéséhez, az erények – például bátorság, mértékletesség – és a készségek – például memória, türelem, jobb és bal kéz koordinációja – fejlesztéséhez. Ma már az idegtudományi kutatások révén tudjuk, hogy amikor valaki zenél, akkor szinte tűzijáték zajlik a fejében, hiszen az egész agya kiélezetten dolgozik.

A zene testi-lelki szinten rendezi az embert?

Pontosan. Rendet és harmóniát teremt; ezzel a témával sok filozófus foglalkozott. Vannak, akik a világmindenséggel hozzák párhuzamba a harmóniát, ilyen például Boethius. Az elmélete visszavezethető Püthagoraszig. Boethius szerint három típusú zene létezik: musica mundana (a világmindenség zenéje, a szférák harmóniája), musica humana (emberi zene, a test és a lélek harmóniája) és musica instrumentis (az emberi hang és a hangszerek által keltett hangok harmóniája).

A filozófia történetében kevés olyan filozófussal találkozunk, aki zenéhez is ért(ett), vagyis maguk profi zenészek is (voltak); közéjük tartozik Philip Alperson, David Chalmers, és a férjem, Ertüngealp Alpaslan is. (Ertüngealp Alpaslan még tavasszal volt vendége a sorozatunknak - a szerk.) Alperson azt írja: a zenei nevelés mindig tapasztalati és gyakorlati úton sajátítható el: a kísérletezés, az aktív részvétel és élményszerű tanulás révén.

Mit gondolsz, zene nélkül létezhet élet?

Elképzelhetetlennek tartom. Az életünk szerves része a zene. Olyannyira, hogy ha telefonhívást bonyolítunk és várakoznunk kell a kapcsolásig, még a vonal is zenére vált. A legtöbb ember ösztönösen dudorászik a kádban vagy a zuhanyzóban – szerintem mindenki kipróbálta már, milyen jól hangzó basszus vagy szoprán a hangja tusolás közben. Ugyanez igaz a táncra. Egy nagyfokú öröm azonnal képes táncmozdulatra perdíteni az embert. Tehát a musziké ma is elemi részünk, nem vagyunk ennek tudatában; mégsem kap elegendő figyelmet, nem foglalkozunk vele mélységeit tekintve.

Milyen első lépések által kapcsolódhatunk a zene világával?

Az éneklés kiváló kezdés. Sokan mondják, hogy „nincs tehetségem, nincs hangom”, de mindenkit megnyugtatok: annyi hangja van az embernek, hogy elkezdje az éneklést, elkezdje kibontani a saját hangját; musica instrumentis. Csak bátorságot kell venni, el kell kezdeni. Ahogy már szó volt róla, az éneklés egy cselekvés, egy folyamat. Csinálni kell, és miközben csinálja az ember, rányílik, és felszabadultan kivirágzik benne a musica humana.

Fotók: Csiki Vivien / Kultúra.hu