A mindennapok filozófiája – Bóbics Diána
Bóbics Diána festőművésszel a saját alkotói világában való elmerülés és a festészetében testet öltő gondolatiság mentén igyekeztünk feltárni a műveit életre hívó szellemiséget, hogy ezáltal megfejtsük a talán minden művészből más választ előcsaló kérdést: vajon mi a festészet filozófiája?
Te magad milyen filozófia, milyen gondolatiság mentén alkotsz?
A festészet számomra egy állapot. Alkotás közben a festészet állapotába kerülök, azzal eggyé válok – a munkáimhoz fűződő szavak és leírások a művek elkészülése után érkeznek. A munkáim által azokat az érzéseket igyekszem közölni, amiket megélek ebben az állapotban. Absztrakt alkotásokat hozok létre. Az absztrakció folyamata során nem eltávolodom a látványtól, hanem összegzem a benyomásaimat annak érdekében, hogy ezek a benyomások közvetlenül befogadhatók és értelmezhetők legyenek a nézők számára.
Mi a tapasztalatod, hogyan lehet festőként a vászon keretei között kiteljesedni? Hogyan lehet korlátok között kibontani és megjeleníteni a teljesség érzetét?
Nehezen. (nevet) A hagyományos festészeti eszközök használatával, a vakrámára feszített vászonra felvitt festékkel véleményem szerint ez a legnehezebb feladat. A legutóbbi kiállításomra készített sorozatomban a tériség élményével való játék által közelítettem meg a tájszerűségben jelen lévő teljességet. Nem tervezem meg előre az alkotásaimat – sem skiccet, sem színvázlatot nem készítek a festés megkezdése előtt.
Hagyom, hogy az jelenjen meg a vásznon, ami jelen van bennem – akár tudatosan, akár tudattalanul. A kép számos rétegben épül, és biztos vagyok benne, hogy a rétegeken keresztül is érzékelhető a teljes művet megalapozó első festékréteg. A további rétegeket is intuitívan építem, akár az utolsó pillanatban is képes vagyok bátran átfesteni, egy fedőréteggel felülírni – és így elengedni – az addig felépített művet.
Hogyan lehet a festés egy felszabadultabb élet kulcsa?
A cselekvés által. Koncentrációt igényel, de úgy köt le, hogy közben felszabadít. A jelenbe hoz és a jelenben tart.
Ezt nevezhetjük flow-élménynek is?
Igen. A flow-ban való feloldódás nagyon jó érzés. A gyorsan történő alkotásban kifejezetten jelen van a lendület és a sodró energia – nem én irányítom a lendületet, a lendület irányítja a kezem. Ez a folyamat gyors döntéseket igényel, és bár egyáltalán nem garantált, hogy jól döntök, mégis úgy érzem, megéri ezt a fajta spontaneitást választani.
Alkotóként mit mutatnak számodra a saját képeid?
Tükröt tartanak. Formák, színek és árnyalatok által tükrözik vissza az alkotás közben megélt lelkiállapotomat.
Az alkotás lehet görcsös és szorongáskeltő, de lehet oldott és játékos is. Neked mi segít abban, hogy az utóbbit éld meg?
Az, hogy – talán épp az állandó alkotásnak köszönhetően is – sikerült megőrizni a gyermeki énrészemet, aki egyedi nyelven fogalmaz a műveiben, ezáltal saját világot teremt, és akinek az öröm és a játék az első számú hajtóereje a siker helyett.
Ez az aktívan jelen lévő gyermeki énrész segít abban, egy képemből ne készítsek húsz hasonló festményt pusztán azért, mert az az egy nagy tetszést váltott ki a kritikusokból. Egy sikerorientáltan működő ember ezt tenné, de egy gyermeki attitűddel, szívvel-lélekkel alkotó művész nem.
Milyen hatás kiváltása a célod a képeiddel, mit szeretnél elérni a műveid által?
Véleményem szerint egy műalkotás önmagáért létezik. Azt szeretném, hogy minél több emberből váltsanak ki tetszést a munkáim, minél több ember érezze át azokat az érzelmi állapotokat, amiket megfogalmazok bennük.
Képletesen szólva: kiteszed a szíved a vászonra, és az arra nyitott emberek magukba fogadják azt. Szerintem ebben a kapcsolódáshoz vezető együttérzésben rejlik a művészet egységteremtő ereje.
Igen. Ebben rejlik a művészet egységteremtő, valamint a befogadókat inspiráló és alkotásra ösztönző ereje.
Fotók: Hegyi Júlia Lili/Kultúra.hu
