Összeszőve – történelmi szőnyegek és kortárs művek válnak hidakká a HAB tárlatán

Az Összeszőve alapkoncepciója egy korábbi ötletre támaszkodik. Tóth Simon Ferenc szőnyegkereskedő és gyűjtő Ludman Lajos műgyűjtő már kollaboráltak egy művészeti vásáron, ahol szőnyegek és kortárs művek reflektáltak egymásra – meséli a kiállítás kurátora, lapunk munkatársa, Kocsis Katica.

Az új kiállítás ötletének, melynek kurátori feladataival megbízták, az volt a kiindulópontja, hogy különféle szekciókban mutassák meg, miként rezonál a régi szőnyegekkel a kortárs művészet. Mindezt az eredeti koncepciót kibővítve, a reflexiókat múzeumi térbe elhelyezve, dimenzionálisan nagyobb léptékben kellett megvalósítani. Katica számára fontos volt, hogy egy nemzetközi kiállítást valósítson meg a HAB tereiben. Továbbgondolva a feladatot, azt is eldöntötte, hogy mivel a világ minden tájáról érkeznek a szőnyegek, logikus, hogy a kortárs művészek közé is hívjanak távoli alkotókat, afrikai és arab művészeket is.

„A szándékom, hogy hidakat hozzak létre ezzel a kiállítással a múlt és a jelen, valamint a különféle kultúrák között. Azt gondolom, hogy ebben a konfliktusokkal, háborúkkal teli korban különösen fontos rávilágítani arra, hogy a különböző világok nincsenek olyan távol egymástól, számos ponton kapcsolódnak, így talán empátiára, odafigyelésre tanít.”

Hatalmas magyar és nemzetközi anyag gyűlt össze a műgyűjtőkkel folytatott közös előkészítő munkájuk során, amely méreteiben bőven túlnőtt a rendelkezésre álló téren. A kiállítás anyagát a HAB lehetőségeit figyelembe véve koncentrálta.

„Az Összeszőve-kiállítás ezt a kulturális és elméleti örökséget nem illusztratív háttérként kezeli, hanem forrásként. A szőnyeg- és a textilművészet itt nem periférikus vagy archaikus médiumként jelenik meg, hanem olyan gondolkodási és formaalkotó rendszerként, amely alapvetően formálta – és ma is formálja – a vizuális kultúrát és az emberiség közös kulturális kódrendszerét” – fogalmazza meg a kurátor rendezőelveit.

Fény, minták, anyagiság

A kiállítás anyaga több tematikai egységbe rendeződik: az emeleti térrészben a mintázatok és az anyagiság hangsúlyozódik, a Fény tér állítása, hogy ahogy a szőnyegekbe, úgy a festményekbe is a kollektív és személyes emlékezet történetei íródnak, míg a Kabinban a világrend kétféle értelmezései jelennek meg.

A kurátor felsorol néhány külföldi művészt, akinek a munkái reprezentálják koncepcióját. A zimbabwei Again Chokuwamba festménye egy nomád pásztortakaróval párbeszédbe hozva idézi meg a magára maradottság tapasztalatát. A tárlaton szerepelnek egy másik zimbabwei alkotó, William Kachinjika művei is, aki a nagymamája által tanított ősi szövési technikákkal dolgozik, de kábeleket, ugróköteleket is beleépít munkáiba. A párizsi 193 Galleryből érkeznek a Burkina Fasóból származó Hyacinthe Ouattar munkái, aki textilmaradványokat, szálakat, fonalakat használ, és kiállít a tárlaton a ghánai Patrick Tagoe-Turkson is, aki flipfloppapucsokból épít olyan struktúrákat, mint a tradicionális ghánai textil, a kente. A magyar alkotók közül Ujházi Péter a Szőnyeg című művét említi, ami egy 12 elemből álló, szőnyegmintát idéző papírmunka.

Minden történetet mesél

„A Fény térrel az az állításom, hogy a szőnyegek éppúgy, mint a kortárs művészet, mindig az életünk legfontosabb történeteit mesélik el. Ahogy a szőnyegbe bele vannak írva a kultúránk történetei, ugyanúgy a kortárs művészeti alkotásokba is” – mondja a kurátor, majd példákkal teszi plasztikussá állítását: 

„Gáspár Annamari hímzett textilmunkája például egy kaput ábrázol, mellé iráni szőnyegeket teszünk, melyek szintén kapuk, imakapuk. Két oldalra olyan képeket és szőnyegeket választottam, amelyek kapcsolódásról és viszályról szólnak. Egy tibeti monostorszőnyegen két sárkány feszül egymásnak, Kis Endre festményén pedig bokszoló figurák. A keleti kultúrában a két szemben álló fél igazából egymást egészíti ki, a nyugati kultúrában, Kis Endre festményén viszont valakinek nyernie kell.”

Titkos üzenetet hordoz a kiállítás egyik része, melynek Katica a Nagymamával kezdődő történetek címet adta. Elmeséli, hogy Koltai J. Barbara munkája akkor született, amikor a nagymamáját ápolta, és úgy érezte, hogy nem tud alkotni. Miközben ült az ágya mellett, automatikusan elfoglalta a kezét, és apró dolgokat szőtt egy képkeretre.

A már említett William Kachinjikát pedig a nagymamája nevelte fel, aki horgolt tárgyakat készített, és ezek eladásából éltek. Tőle tanulta meg a tradicionális technikákat, amiket ő is használ.

„Egymáshoz közel installálom őket, merthogy mindkettőjüknél a nagymamával kezdődik a történet” – árulja el Kocsis Katica, akinek kurátorként is fontosak a történetek. Részben erről is szól a kiállítás, amely azt bizonyítja, hogy földrajzi elhelyezkedéstől, vallástól, kortól, kultúrától függetlenül mindannyian ugyanazt meséljük, ugyanazt a hatalmas, közös szőnyeget szőjük ősidők óta. 

Az Összeszőve című kiállításon látható szőnyegek Belgiumból, Finnországból, Iránból, Kongóból Oroszország kaukázusi területeiről, Peruból, Tádzsikisztánból, Törökországból, Tibetből és Üzbegisztánból érkeztek.

A kortárs oldalon Bernáth András, Again Isheanopa , Chokuwamba, Csató József, Bazil Duliskovich,  Gáspár Annamária, Shahla Habibi, Joseph William Kachinjika,  Kanics Dorottya, Kis Endre, Koleszár Kata, Koltai J. Barbara, Diki Luckerson, Nagy Kriszta X-T, Frank Nkosiyabo, Rákóczy Gizella, Sinkovics Ede, Patrick Tagoe-Turkson, Hyancinthe Ouattara, Ujházi Péter munkái láthatóak.

Fotók:  Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu