Vágy, hiány, láthatatlanság és mindennapi rutinok: az anyaság műtárgyakon
Közeledik az anyák napja, ennek apropóján pedig olyan kortárs műveket mutatunk, amelyek az anyaságról nem a megszokott, idealizált toposzokon keresztül beszélnek. Ezek az alkotások nem a klasszikus anya-gyermek ábrázolásokat ismétlik, hanem az anyaság ambivalens, olykor fárasztó, groteszk, humoros vagy éppen nehezen kimondható tapasztalataira irányítják a figyelmet. A vágy, a hiány, a szerepzavar, a láthatatlanság és a mindennapi rutinok felől közelítve jóval összetettebb képet rajzolnak erről az élményről.
Gáspár Annamária: Waiting I.
A Waiting már a címében is a várakozás állapotát idézi meg: a mű a teherbeesés és az anyává válás reményének tapasztalatából született. A kompozíció felső részén két női alak ül egy sötétbe vesző kút peremén, háttal a nézőnek. Nem keresik a tekintetünket, ez pedig egyszerre teszi őket sebezhetővé és törékennyé.
Bár a mű kiindulópontja személyes élmény, a festő számára fontos volt, hogy a rá egyébként is jellemző, kissé levágott, a képből szinte „kilógó”, arctalan figurákat jelenítsen meg. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a kompozíció eltávolodjon a pusztán személyes történettől, és univerzálisabb érvényre tegyen szert. A festmény tágabb értelemben a nehéz élethelyzeteken való túljutásról szól: arról, hogy a traumák nem feltétlenül eltörlik mindazt, ami addig volt, hanem magukban hordozhatják az újrakezdés lehetőségét is.
Gőbölyös Luca: Background-sorozat
A Background című sorozat kiindulópontját 19. századi, viktoriánus kori csecsemő- és kisgyermek-fotográfiák adják. Az 1850-es és 1870-es évek között a hosszú expozíciós idő miatt a csecsemőket nem lehetett önállóan lefotografálni, ezért az anyák tartották őket az ölükben. A különös ezekben a képekben az, hogy az anyákat rendszerint letakarták, így szinte beleolvadtak a háttérbe: jelen vannak, mégis láthatatlanná válnak. Ez az eltűnő, háttérbe szoruló anyai jelenlét a művész számára a nők társadalmi szerepéhez, illetve az anyasághoz kapcsolódó intézményes viszonyulást is szimbolizálja.
Gőbölyös Luca saját élethelyzetéből kiindulva fordult ehhez a motívumhoz. Gyermeke születése után a sorozat az anyai identitás természetét, helyét és társadalmi érzékelését kezdte vizsgálni. A viktoriánus képek által inspirálva hasonló beállításokban fotózta kislányát, Almát, miközben ő maga rejtőzik el a leplek mögött, vagy éppen kikandikál onnan. Ez a gesztus új megvilágításba helyezi az anyaszerepet, amelyet a kortárs közbeszéd gyakran heroizál, miközben annak hétköznapi tapasztalata sokkal összetettebb.
Varga Rita: Szabad Gravitáció Sztarker
A mű az anya-lánya kapcsolatot játékos, mégis összetett formában jeleníti meg. A kézfogás intimitása és a két alak közelsége a kötődést hangsúlyozza, miközben a lómaszk rögtön kizökkenti a nézőt a hagyományos családi portré olvasatából. A jelenet így a groteszk és a humor felé mozdul el: a gyermeki játék, a fantázia és az abszurd egyszerre van jelen benne.
A kép egyik legerősebb rétege a szerepek bizonytalansága és átjárhatósága. Nemcsak az anya és a gyerek kapcsolatáról szól, hanem arról is, hogy ezek a szerepek mennyire nem merevek: mennyi játék, utánzás, azonosulás és akár szerepcsere rejlik bennük. Éppen ettől válik a mű felszabadítóvá. Nem idealizálja az anyaságot, hanem eleven, humoros és kissé szürreális viszonyként mutatja meg azt.
Kun Fruzsina: Juliska is a bunny
A mű a gyermeki figura hagyományos ábrázolását fordítja ki. A baba arca egyszerre idézi az ártatlanságot és kelt nyugtalanságot. A hangsúlyos szemek, a felnőttesen sminkeltnek ható arc és a kissé maszkszerű megjelenés kizökkenti a nézőt, így a kép a bájos és a félelmetes határán egyensúlyoz. A groteszk éppen ebből az ellentmondásból születik meg, abból, hogy a gyermeki ártatlanság helyét valami túlzottan tudatos, szinte szerepszerű jelenlét veszi át.
A mű az anyaság kevésbé idealizált, abszurd oldalára is rámutat. Nem a meghittség vagy a szelídség felől közelít, hanem abból a zavarba ejtő tapasztalatból, hogy a gyerekre gyakran már a kezdetektől különféle vágyak, szerepek és projekciók vetülnek. Ettől a figura egyszerre válik törékennyé, furcsává és nyomasztóvá, miközben a kép finoman megmutatja, hogy az anyaságban nemcsak gyengédség, hanem groteszk, ambivalens és nehezen kimondható érzések is jelen vannak.
Wirth Abigail: Látod, elalszik anyuka
Ez a kerámia finom iróniával és nagy érzékenységgel ragadja meg a korai anyaság egyik legkimerítőbb, mégis sokszor láthatatlanná tett tapasztalatát: az altatás végtelennek tűnő, ismétlődő ciklusát. A már-már meseszerű forma és a kék-fehér ornamentika első pillantásra könnyedséget sugall, közelebbről nézve azonban a rajzos jelenetek az anyaság monoton, fizikailag és érzelmileg is megterhelő rutinjait mutatják meg. A középpontban megjelenő arc mintha egyszerre volna nyugodt és fáradt, álomszerű és kimerült.
A mű ereje éppen abban rejlik, hogy a hétköznapi nehézséget nem drámai, hanem játékosan stilizált formában jeleníti meg. Ettől az altatás nem pusztán privát küzdelemként, hanem szinte mitikus, újra és újra visszatérő anyai tapasztalatként jelenik meg. A dekorativitás és a téma közötti feszültség finoman rámutat arra is, milyen gyakran esztétizálódik vagy romantizálódik az anyaság, miközben a mögötte húzódó fáradság, türelem és ismétlés csak ritkán válik láthatóvá.
