Göbölyös Luca
Augusztus 18-án történt
„Állandó kétség élt és él bennem a mai napig, hogy egy-egy fotóm azért jó-e, mert maga a kép jó, tehát sikerült jól megragadnom egy pillanatot, megvalósítanom egy gondolatot, esetleg amiatt, akit a kép ábrázol – a fotós pedig csak másodlagos. Ez borzasztóan nehéz kérdés, és ma is úgy gondolom, hogy sokkal kevésbé vagyok jó fotós, mint amennyire jó emberismerő, illetve mint amennyire jól tudok bánni az emberekkel” – mondta egy interjúban az 1931. augusztus 18-án született – és 2026-ban elhunyt – Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, Keleti Éva.
Vágy, hiány, láthatatlanság és mindennapi rutinok: az anyaság műtárgyakon
Közeledik az anyák napja, ennek apropóján pedig olyan kortárs műveket mutatunk, amelyek az anyaságról nem a megszokott, idealizált toposzokon keresztül beszélnek.
Gőbölyös Luca lakásműterme A nagy Gatsby világába repít
A „lázas húszas évek” pompája és titkokkal teli atmoszférája: minden sarokban újabb különleges műtárgy bukkan fel. Saját képei mellett szülei alkotásai, sőt egy Bokros Birman Dezső-mű is helyet kap a falakon.
Augusztus 18-án történt
„Az ember magányosan születik, él, és hal meg” – állította az egy évvel ezelőtt ezen a napon elhunyt César-díjas francia színész, filmrendező, producer, Alain Delon. A francia világsztár az 1950-es évek végétől kezdett filmezni, nevéhez olyan mára klasszikussá vált alkotások fűződnek, mint a Rocco és fivérei, a Borsalino, A szamuráj, A ragyogó napfény, A medence, a Klein úr, A szicíliaiak klánja és az Egy zsaru bőréért.
Négy korszakos női fotográfus képei láthatóak a Pécsi Fotótavaszon
Négy korszakalkotó női fotós munkáit mutatják be a Zsolnay Negyed m21 Galériájában a Pécsi Fotótavaszon. A március 27-én induló eseménysorozathoz májusban csatlakozik a X. Pécsi Fotóbiennálé és a 43. Sajtófotó kiállítás. A program részeként tárlatvezetések és szakmai beszélgetések is várják a fotózás szerelmeseit.