Terv - illusztráció Gazdag Erzsi Száll a sárkány c. könyvéből a Kert alatt, híd alatt c. vershez, Lukáts Kató, 1959 körül.jpg

A bibliai Paradicsomtól a zen kerteken át az erotikus ligetekig

Mit jelent az embernek a kert? Sokat változott az értelmezése a történelem során, ahogy maga a kert is egy folyton formálódó, élő organizmus. De mindig is a természet valamilyen módon kisajátított területét jelentette, a saját igényünkre formált, ezáltal biztonságossá és intimmé tett, végül körül is határolt birtokot. Hogy aztán mit tekintettünk a környezetünkből „birtokon belülinek”, mire használtuk a világ emberi léptékűre kicsinyített mását, már az adott kor természeti szemléletével magyarázható.

Még csak nem is a bibliai Paradicsom az egyetlen, ahova ez a szemlélet visszavezethető. A száraz és forró területeken virágzott civilizációk esetében – mint az egyiptomi vagy a perzsa például – fallal körülvett, életet adó oázisként tisztelték, ennek megfelelően szakrális jelentéseket társítottak a kertekhez, míg Indiában és a Távol-Keleten a testi-lelki felüdülés helyszínei voltak, a természettel való kapcsolatot jelképezték. A görögök szent ligetként tisztelték a kertjeiket, a termékenységet értékelték bennük valóságosan és szellemi értelemben is. Az antikvitás szerelmi költészetében azonban már egyértelműen erotikus szimbólumnak számítottak e ligetek. Hogy mennyire fennmaradt ez az értelmezés, s mit jelképez a kertkapun való belépés, ahhoz elég csak a „Bújj, bújj, zöld ág” kezdetű népdalra gondolnunk. Szintén az antikvitásból eredeztethető, hogy az eszményi aranykort is kert formájában képzeljük magunk elé.

Dísztál - Ádám és Éva a paradicsomkertben, Müller (Molnár) Pál dekortervező és festő, Schütz kerámiagyár (Majolika- und Steingutfabrik Gebrüder Schütz, Cilli), 1888
Illatszertartó - alma formájú, Meisseni Porcelángyár, 1730 körül

Az ember, ártatlanságban vagy bűnben, a Paradicsomban vagy abból kizárva, de mindenképp a természet formálására született a Biblia szerint. Ha bűnbe is esett, törekedhet a létezés teljességére, élvezheti munkája gyümölcsét, saját teremtett, harmonikus világát, s ennek jelképes és egyben valóságos formája is a kertművelés. A kereszténység ebben az értelemben a földművelők vallása, a kert szimbolikája pedig kellően gazdag ahhoz, hogy a művészi ábrázolás korokon átívelő, állandó témája legyen. A tökéletes boldogság és az ártatlanság, Szűz Mária tisztaságának szimbóluma, míg a „gyönyörök kertjeként” a testi örömök megízlelésének, a földi szerelemnek, a bűnbeesésnek a jelképe egyszerre. A világtól való elvonulás, a megtérés helye lehet, mint Szent Ágostonnál, művelése az egyéni lét kiteljesítéséhez vezethet, mint Voltaire-nél, de a megszelídített és művelés alatt álló lélek jelképe is egyben. „Te vagy a kert és a kertész egyszerre” – foglalja össze találóan Ég és Föld című kötetében Márai.

Dísztál - Ádám és Éva a paradicsomkertben, Müller (Molnár) Pál dekortervező és festő, Schütz kerámiagyár (Majolika- und Steingutfabrik Gebrüder Schütz, Cilli), 1888
Dísztál - Ádám és Éva a paradicsomkertben, Müller (Molnár) Pál dekortervező és festő, Schütz kerámiagyár (Majolika- und Steingutfabrik Gebrüder Schütz, Cilli), 1888

Ezt az átmenetiséget, ég és föld közötti állapotokat jelképezik a kerti jelenetek, az iparművészeti tárgyak díszítőelemei is. Leggyakrabban a bűnbeesésre utalnak, mint az Iparrajziskola egykori tanára, Müller (Molnár) Pál fentebb látható, keleties kerettel díszített, barokkos kerámiaképén, de a mitikus világképek leggyakoribb motívuma, az életfa is tulajdonképpen ilyen köztes állapotot idéző, kerti kép.

Zsánerjelenetek idilli helyszíneként is ismert a kert, rokokó legyezőkön, biedermeier üdvözlőlapokon, romantikus ábrázolásokon vagy historizmus kori díszkerámiákon láthatunk hasonlókat. A kerti környezet egyszerre közvetíti a lovagi szerelemeszményt, a beteljesületlen vágyakozást, ahol virágok mesélnek csak az érzelmekről, illetve a hódolás helyébe lépő udvarlás gesztusát. Sőt erotikus utalás is lehet egyben.

Legyező, 1760 körül, Franciaország
Legyező, 1760 körül, Franciaország

 

 

Nem véletlen, hogy az átmenetiség helyszíneként a szimbolizmus és szecesszió korának is kedvelt témája a kert: a titokzatos sziget, amely az elveszett édenre, a szépségre, az élet körforgására és az elmúlásra is utal. Bensőséges érzelmek és buja erotika háttere egyaránt lehet e korban a kert, ugyanúgy megjelenhet például a „szex libris” ábrázolásokon, vagyis a pikáns témájú könyvjegyeken, ahogy áttételesen például Rippl-Rónai Józsefnek a gróf Andrássy Tivadar terebesi rózsakertje inspirálta ebédlőtervében. Asztala a kert középpontjában álló ősi fát imitálta, ablaka a virágoskertet, üvegmennyezete az égen úszó felhőket idézte, de az ebédlő központi dísze, a Vörösruhás nő néven ismert falikárpit is profán oltárképként értelmezhető, vallásos utalás.

Falikárpit - Vörösruhás nő (részlet), Lazarine Baudrion kivitelező, Rippl-Rónai József tervező, 1898, Párizs - Neuilly
Falikárpit – Vörösruhás nő (részlet), Lazarine Baudrion kivitelező, Rippl-Rónai József tervező, 1898, Párizs – Neuilly

Izgalmas kérdés, hogy az Édenkertre utaló természetkép nemcsak a művészi ábrázolás kedvelt témája volt, hanem maga a kert is alkotássá válhatott gondos kezekben. A középkori kolostorok fallal körülvett gyógynövénykertjei, a reneszánsz korának szimmetrikus elrendezésű kastélykertjei, a francia barokk geometrikus formákba rendezett parkjai, majd a természetet imitáló, a látható és a távolabbi tájakat is harmonikus rendbe szervező angol kertek mind egy-egy kor világfelfogását tükrözték, művészi értelemben is. A Magyarországon a 13-14. század fordulóján meghonosodott veteményesek mellett már korán, szintén a középkorban megjelentek a szépségükért, gyógyhatásukért vagy éppen vallási jelképként nevelt növényekből alkotott díszkertek is. Eleinte a kolostorok szerzetesei munkálkodtak ezeken, de a virágültetés szokása a középkor végére elterjedt a nemesség körében is.

A hazai dísznövény-, zöldség- és gyümölcskertészetre például egy vegyes funkciójú díszkert volt a legnagyobb hatással, a Lippai György érsek szervezőmunkájának eredményeként létrehozott pozsonyi prímási kert. Korabeli leírások szerint tavakkal és szökőkutakkal, üvegházakkal és szobrokkal, labirintusokkal, gyümölcsösligetekkel tagolt, művészi kialakítású, növényritkaságok százait befogató park tartozhatott eredetileg a palotához – minderről az érsek öccse, Lippai János 1664-es leírásából tájékozódhattak a kortársak. A 17. században már a legtöbb főúri kastély körül virágtáblás kertek pompáztak, majd a szokás átterjedt a nemesi udvarházakra, polgári otthonokra is. A 18-19. század fordulójára pedig, amikor a korábbi díszkertek után a felvilágosodás eszmeáramlatának hatására a tájkertek, az angol parkok jöttek divatba, a paraszti háztartások környékén is felbukkantak a virágágyások – bár ezekre a művészi parkok kevéssé hatottak.

Kaspó, Klein Ármin dekortervező és festő, Zsolnay-gyár (Pécs), 1880
Kaspó, Klein Ármin dekortervező és festő, Zsolnay-gyár (Pécs), 1880

A barokk korból ugyan már maradtak fenn kertemlékeink, Fertőd-Eszterháza kastélyparkja őrizte meg például eredeti barokk szerkezetét, ám történeti értékű – s ebben az értelemben műemléki védettséget érdemlő – kertjeink többsége a 19. századi klasszicizmus és a tájképi kertstílus emléke. Ahogy a MúzeumCafé egy tematikus lapszámából kiderül, ekkor épült át vagy ki igen sok főúri birtok, de még a kisnemesi kúriák körül is komoly kertépítészeti alkotások jöttek létre. Bár a pompa és a szórakozás kellékei voltak ezek eredetileg, ám ahogy idővel a főúri kertekben, úgy a 19. századtól megjelenő városi közparkokban is már egyértelműen a rekreációs igények kiszolgálása vezette a tervezőket. Kórházak, laktanyák, szanatóriumok, fürdők és iskolák százait vették körbe művészien megformált és igényesen fenntartott parkok ekkoriban.

A kertek fenntartását tekintve is változott a gondolkodás a 19. században: a reprezentatív célú, költséges barokk parkok után a festményszerűen megkomponált tájképi kertek tervezőit már gyakran gazdasági szempontok motiválták. Ahogy Alföldy Gábor tájépítész-kerttörténész az említett lapszámban kifejti: a parkok nagy részét termelés alá vonták, legeltettek a gyepterületeken, a tavakat lehalászták, és erdőgazdálkodást is folytattak, így a fenntartásuk is egyszerűbb volt, mint a barokk kerteké.

A teljes cikk az Iparművészeti Múzeum oldalán olvasható.

Ez is érdekelheti

Földünk: A ránk bízott kert

A Petőfi Ügynökség (PKÜ) és az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) idei első rendezvényére 2022. április 9-én 14 órakor, az intézet vácrátóti központjában, a Nemzeti Botanikus Kertben került sor. Az eseményen a Prae Kiadó gondozásában megjelent, a Versummal való együttműködésben létrejött A ránk bízott kert című világirodalmi, biopoetika témájú antológia bemutatójára került sor, melyet kibővítettek olyan módon, hogy abból egy szakmai panelbeszélgetés legyen irodalmárok és kutatók között.

Ember és természet kapcsolatának mélyebb rétegei a HAB-ban

Az MBH Bank Művészeti Alapítvány támogatásával működő Hungarian Art & Business (HAB) új időszaki kiállítása, a Kert. Az élet lehetősége című tárlat az ember és természet kapcsolatának mélyebb rétegeit tárja fel, a kertet mint az ember által alakított természet szimbolikus helyszínét vizsgálja.

Az akkori szocialista, sivár világban, féltitkosan virágzott ebben az édenkertben a művészet

Remsey Dávidot gyerekkorának gödöllői kertjében rézkarcok, festmények, bábok vették körbe. Az édenkert mára sem veszett el, csak átalakult.

A kert jóval több egy zöld felületnél

Telt ház előtt mutatták be a magyar kertművészetről szóló, Táj-kép című ismeretterjesztő filmet a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Hazánkban ez az első, a hazai kertkultúrát történeti kontextusban, a társművészetekkel együtt bemutató alkotás.