Új, sallangmentes formációt alapított a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatóhelyettese, Tornóczky Ferenc.

Tornóczky Ferenc egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy szeretne egy új, dinamikus, autentikus zenekart alapítani. Ebben sietett segítségére Temesi Berci, akivel a 2000-es évek eleje óta számtalan alkalommal dolgoztak már együtt, közösen bejárták az országot Rendhagyó énekóra nevű zeneoktatási reformprogramjukkal.

Dobosként Zombori Atus, énekesként pedig az összekeverhetetlen hangú Nagy Ricsi teszi hozzá a szükséges pluszt a Tornóczky All Access produkcióhoz. A csapat fél éven át próbált, összerakták koncertműsorukat, valamint rögzítettek egy stúdió sessiont is olyan előadókkal, mint Deák Bill Gyula, Tátrai Tibor vagy László Attila. Tizenegy videót forgattak le, ennek érkezik most az első darabja Tátrai Tibusszal az élen.

„Azokat az embereket szerettem volna elhívni közös munkára, akik az én gyerekkoromban, illetve később is meghatározók voltak számomra, sokat hallgattam, hallgatom őket. Dalainkat azoknak ajánlom, akik a mai napig szeretik ezeket a zenéket” – fogalmazott az alapító.

Az elsőként debütáló Tobacco Road Póka Egon munkássága előtt tiszteleg. A dal publikálását követően rögtön előrukkoltak egy másik szerzeménnyel is a YouTube-on. Ebben az anyagban Gavin DeGraw I Don’t Want To Be című eredetijét gondolták újra. A dalok felvételei Mazán Attilával készültek, a keverést Bubenyák Zoltán végezte. A videókat Bikali Sándor és Zsoldos Dávid készítették.

Nyitókép: Tornóczky All Access zenekar