November 1-én szeánsz, november 2-án hangos koncerttel örvendezteti meg közönségét a zenekar.

A Mindenszentek estéjén tartandó szeánsz-koncert igazi közösségi élménynek ígérkezik: körülállható színpadon lépnek fel, már-már testközelben, a közönségtől karnyújtásnyira játszva. A rendhagyó felálláshoz különleges látvány is dukál: A te neved című klipjükben látható liliomfüggönnyel borítják be a színpad látóterét.

A négyfős kórussal kiegészített felállású előadáson hallhatóak lesznek Tóth Krisztina verseire készült legújabb dalaik többi korábbi versfeldolgozás (Parti Nagy Lajos, Závada Péter stb.) mellett. Krisztina személyesen is közreműködik aznap este, az alkalomhoz illeszkedő szövegekkel. A hangos koncerten pedig a régi és új táncolós dalokból állít össze egy csokorral a csapat, de természetesen eljátsszák legfrissebb, A legszebb tévedésünk című dalukat is. A zenekar külön gondolt legfanatikusabb rajongóira is: a két napra kedvezményes bérlet is vásárolható, ami igazán megfontolandó, hisz a két napon összesen 37 különböző Magashegyi-dal fog elhangzani.

A rendhagyó dupla koncert után a csapat 2020 tavaszáig nem lép fel Budapesten.