Az erdélyi Felvinczi Györgyben merült fel először, hogy magyar nyelvű nyilvános színházi előadásokat tartson. Míg Magyarországon a színház a nemesek úri huncutságát jelentette, addig Erdélyben egy közember ösztönzésére a színjátszók az utca népéhez szóltak. A csapat tagjai csaknem kizárólag székelyek voltak.

Pukászkyné Kádár Jolán – százötven évvel később az Erdélyi Helikon különszámában publikált írása – szerint az erdélyi színjátszás létrejöttét két dolog határozta meg: az egyik Wesselényi Miklós emelkedett, „az egész magyarságra néző tekintete, aki nem akarja nemzetéhez való buzgóságát keskeny, az Erdélyországot Magyarországtól elválasztó határok közé szorítani”.

Janovics Jenő az íróasztalánál
Fotó forrása: a Kolozsvári Magyar Színház Dokumentációs Tára

A másik hatás, „amelynek véglete Jancsó Pál állásfoglalása a magyarországiakkal szemben, aki nem szereti Dérynét, mert »ez az idegen országi asszony sok pénzt kivisz az országból«. De ez a sovinizmus óvja meg az erdélyi színészetet attól, hogy a magyarországinak puszta utánzása legyen, hogy ne csak kapjon, de ne szűnjék meg adni is.” A szerző arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nemesség nem csak az anyagiak híján tudta nehezen elérni egy pesti magyar nyelvű színház alapítását, hanem

a színház nem tartozott a hétköznapi életformájukhoz.

A közönség java részét Kolozsváron a tehetős polgári réteg adta, akiket – az 1823-ban a színházhoz szerződött – Déryné úgy jellemzett: „érzékeny, ábrándos és egyenes, szívélyes, kedves, mézes beszédű, majd mind fellengős”.

Pukászkyné Kádár Jolán számba veszi a társulat tagjait, és megjegyzi: az erdélyi színész mindig tanult fő. „Már Kotsi Patkó János Lessinget olvassa, majd megtanulja a francia, görög és angol nyelvet, rajzol, fest és zenél s az egyetemes színészet történetét készül megírni. Laborfalvi Benke József Lessing, Engel és Schiller elméleteinek magyar átplántálója eredeti eszmékkel teljes röpiratot ír a theatrum céljáról és hasznáról, összefoglalja a Nemzeti Játszó Társaság történetét, drámákat ír, fordít németből és franciából.”

Az említett folyóirat különszáma az erdélyi magyar színjátszás százötven éve előtt adózott 1942-ben, merthogy a kétszáz éves évforduló az első színházépület átadását ünnepli,

a színtársulat viszont már csaknem harminc évvel korábban megkezdte munkáját.

1792-ben mutatták be a Köleséri vagy a titkos ellenkezés című színdarabot a Rhédey-palota báltermében, amelyet a műkedvelő grófné ajánlott fel átmeneti játszóhelyként a kezdetekre. Már akkor felmerült az állandó színházépület terve, ám az átadásra évtizedeket kellett várni. Az 1794-95-ös erdélyi országgyűlés bizottságot szervezett a nemzeti játszószín tervének előkészítésére, 1802-ben országos gyűjtést indítottak, és egy évvel később megvásárolták a Farkas utcai telkeket a református tanintézettől.

A későbbi, Hunyadi téri színház Kolozsváron

Az új színházépület felépítését szolgáló adományok javarésze gróf Teleki Ferenc és Teleki Lajos, báró Wesselényi Miklós, báró Bánffy József és báró Thoroczkai József vagyonából gyűlt össze. Ám – a Schütz Antal tervei alapján Alföldi Antal építőmester vezetésével – 1803-ban indult építkezés még így is több alkalommal megszakadt anyagi nehézségek miatt. A homlokzat négy ión pillére fölé az 1813-as évszámot vésték, remélve, hogy az épület egésze elkészülhet, azonban a belső munkák befejezése váratott magára, és erre csak az előre eladott páholybérletekből befolyt összeg teremtett lehetőséget.

Katona József – ahogyan a Bánk bán 1821-es kiadásának Jegyzés című előszavában írja – a színház megnyitására kiírt drámapályázatra benyújtotta később Erdélyben is komoly sikert aratott, néhány évvel korábban született drámáját, ám a bíráló bizottság említésre méltónak sem találta. Ehelyett az első előadáson 1821. március 12-én műkedvelő nemesek mutatták be Carl Theodor Körner Zrínyi című drámáját, címszerepben a darabot fordító Petrichevich-Horváth Dániellel.

A szereplők saját ruháikban léptek fel, a díszes, jelmeznek is beillő öltözeteket a színháznak ajándékozták.

A megnyitó másnapján a hivatásos színtársulat adta elő Szentjóbi Szabó László Mátyás király című játékát.

A későbbi leírások szerint az épület – amelyet 1935-ben lebontottak – méltóságteljes vonalaival vonzó egyszerűséget sugallt, miközben homlokzata nemes szépségét mindvégig megőrizte. 1903-ban tűzveszélyesnek nyilvánították, és belefogtak a három évvel később átadott Hunyadi téri színház megépítésébe. 1906-ban – az új épület átadásának évében – Katona József Bank bánjával vettek búcsút a rossz állapotú egykori színháztól.

A nyitóképen a Farkas utcai első kőszínház, amelynek Janovics Jenő volt az utolsó igazgatója.

Fotók forrása: maszol.ro