A New Yorkban őrzött Capa-hagyaték körülbelül 70 ezer negatívjából az öccs, Cornell Capa, és az általa létrehozott alapítványból kifejlődött Nemzetközi Fotográfiai Központ kurátora, Richard Whelan válogatta ki még az 1990-es évek elején azt a 937 fotóból álló Mestersorozatot, melyből hármat hívtak elő. Egy New Yorkban maradt, egy Tokióba került, a harmadikat pedig a magyar állam céltámogatásával a Nemzeti Múzeum vásárolta meg 2009-ben.
?Amikor Budapestre került a Mestersorozat III., először Elő-kép címen a Nemzeti Múzeumban mutattunk be belőle egy szűkebb keresztmetszetet, majd pedig a Ludwig Múzeumban nyílt egy átfogó életmű-kiállítás Páldi Lívia rendezésében. Ugyanebben az évben útjára indult az országban két vándorkiállítás-sorozat, amelyet a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának munkatársai állítottak össze. Én magam például két különböző Capa-kiállításnak lehettem a kurátora ? Szombathelyen és Győrben ?, mielőtt a Robert Capa / A Játékos című tárlat koncepciójának kidolgozásához foghattam volna? ? mondta el Fisli Éva kurátor. "Mindegyik válogatásban másra helyeztem már az anyagon belül is a hangsúlyt, de a mostani, a fotóriporter születésének 100. évfordulójára készült bemutató markánsan más akart lenni, mint a korábbi Capa-kiállítások a világban. Képeinek felhasználásán kívül a fotós életének különböző szerepeire próbáltunk rákérdezni."
A cím (A Játékos) látszólag könnyed, ráadásul az egyes termeket a francia pakli négy kártyajele vezeti be. De ahogy maga a póker, az élet sem pusztán szerencsejáték. Capa sokat és sokszor kockáztatott életében, és kezdetben nagyon rossz lapokkal kellett játszania. A kiállítás első termében egy átmeneti tér ? az emigráns Capa életének egyik fontos helyszíne ?, a kávéház, majd pedig három nagyobb egységben a hazatérés, a hontalanság, majd az újrakezdés problémája jelenik meg. Vagyis képet kaphatunk arról, mit jelentett egykor emigránsnak lenni, és mint jelentett ez konkrétan Friedman Endre életében, hogyan jelenik meg ez a képein, milyen érzékenységgel nyúl azok sorsa után, akik elvesztik vagy keresik az otthonukat. ?A második termet a fotóriporter Capa bemutatásának szenteltük. Itt is van mit pótolnia a tárlatnak: a látogatók többsége ugyanis A milicista halála című és a partraszálláson készült képeiről ismerik őt, melyek ugyan itt is megtekinthetők, de ezúttal kevéssé ismert riportjait is bemutatjuk. Leginkább az érdekelt, ez az ember hogyan, milyen körülmények között dolgozott, milyenek a lehetőségei. Capa ugyanis része volt a sajtónak; számos tényező befolyásolta, hogy végül milyen formában, képaláírással, értelmezéssel kerültek - sokszor szerkesztői kérésre, megbízásra készült - képei az olvasók elé. Nem autonóm fotóművész volt, hanem kiváló fotóriporter és haditudósító, akinek sok egyéb mellett a cenzúrával is számolnia kellett."
A fiókokban található anyagok teremtenek arra lehetőséget, hogy összehasonlítsuk képeit azokkal a fotókkal, melyek aztán a lapokban megjelentek. ?A történész szempontjából is fontosak ezek a felvételek és a közölt változataik. Ha például Capa annak ellenére fotóz végig egy akciót, hogy nagyon jól tudja, a brutalitás milyen szintjeit engedik megjelentetni a szerkesztők a cenzúra miatt, az sokat elárul habitusáról. A lipcsei sorozata a lelőtt amerikai katonáról és bajtársai bosszújáról például ilyen. És persze az is nyilvánvaló, hogy a fotótörténésznek számolnia kell a fennmaradt negatívokkal és a közölt fotók kontextusával, különben jóformán minden, amit mond, komolytalan.?
Capa fotóriporterként elsősorban újságoknak dolgozott, bár igaz, 1938-ban a spanyol polgárháborúban készített képeiből nyílt kiállítása New Yorkban ? tette hozzá a kurátor. ?De hogy mennyire befolyásolhatták a képei megjelenését, arra egyik 1938-ban, Kínában készült fotójának esete nyújt kiváló példát. A fotós a kórházba látogató politikust, Csang Kaj-sek feleségét örökítette meg katonák és feltehetően testőrök között két, hozzá hasonlóan ápolónak öltözött nő társaságában. A brit Picture Post egyik 1942-ben megjelent számába azonban már retusálva került a fotó: ezen csak a nők láthatók, a kínai first lady pedig a ?haza anyjának? tűnik, aki nap mint nap harcba száll a betegekért. A fotós neve nincs is feltüntetve. Az ilyen esetek után érthető, miért akar valaki saját fotóügynökséget, ahol nagyobb befolyással lehet a képek terjesztésére és felhasználására. 1947-ben Capa meg is alapította társaival a Magnumot, mely a mai napig létezik.?
A harmadik terem a játékos Capat mutatja be ? képein magát a játszó embert ?, a negyedik pedig arra keresi a választ, miként lehet a fotográfus hőssé. Capa tökéletes volt az utóbbi szerep megtestesítésére: ismertségében is szerepet játszik, hogy habár kitűnő fotográfus volt, életében tudatosan építette fel magát, halála után pedig csak még tovább nőtt a kultusza. De láthatjuk itt azt is, hogy kiket helyez a képei középpontjába, kiket tekint ő hősöknek. Kiderülhet az is, mire gondolt Capa, mikor azt mondta, "Ha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel?.
?Ez az unalomig ismételt mondat valójában nagyon sokféleképpen értelmezhető. A kiállítás végéhez közeledve éppen azt szeretném, ha a befogadó a képeket nézve elgondolkodna és maga döntene arról, mit is jelent közel lenni valamihez vagy valakihez. Technikai lehetőséget, reklámfogást vagy elkötelezettséget és empátiát? A látogatóra bízzuk a választ" ? mutatta be a tárlat egyik célját Fisli Éva.
Robert Capa Magyarországot elhagyva hosszabb időre sehol nem telepedett le ? ezt jelzik az első teremben felállított bőröndök és a szállodai csengő is. ?1931-ben ment el, legközelebb 1933-ban, majd 1948 tért vissza ? az itt lapozható Holiday magazinba utóbbi élményeiről cikket is írt? ? mondta Fisli Éva, majd hozzátette: "Capa a negyvenes évek második felében újságcikkeket is írt. Ma is ismert és társszerzőkkel közösen kiadott riportkönyvei mellett írt olaszországi filmforgatásokról vagy éppen a francia kaszinók világáról is. Utóbbiakat bemutató írásának részletei a Játékos teremben olvashatók.?
A kiállításból kiderül, Capa több volt, mint az a nemtörődöm tehetség, akinek sokan hiszik. Élete utolsó éveiben érzékelte azt is, a televízió térnyerésével lassan bealkonyul a képes hetilapoknak ? nem tudjuk, milyen pályát futott volna be, ha 1954-ben nem lép aknára Vietnámban. Azt azonban tudjuk, hogy amíg élt, Capa bátran játszott és kockáztatott.
A tárlat január közepéig tart nyitva.
A kiállítás blogja: www.capa100.blog.hu
