Kezdődik az évad

Egyéb

A Körös-völgyi sokadalommal veszi kezdetét július 1-jén a Gyulai Várszínház augusztus 14-ig tartó, 53. évada. A hat hét alatt hatvan programot és öt fesztivált rendeznek, számos kulturális esemény ingyenesen lesz látogatható. Idén is lesz Jazz és Blues Fesztivál, valamint Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is.

Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója elmondta: három bemutatóval készülnek az évadra. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata az 50 éve elhunyt Tamási Áronra emlékezik a Zongota című darabbal, melyet július 4-én mutatnak be. Július 13-án ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében adják elő Shakespeare III. Richárd című drámáját, a főbb szerepekben Trill Zsolttal, Eszenyi Enikővel és Hegedűs D. Gézával. A harmadik bemutató augusztus 5-én lesz, Vajda Katalin zenés komédiáját, az Anconai szerelmeseket Lendvai Zoltán viszi színre a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen.

 

A XII. Shakespeare Fesztivált július 7. és 17. között rendezik meg, ezen fellép mások mellett egy japán, egy szlovák, egy ausztrál-angol és egy ukrán társulat is. Párizs és New York után Gyulán mutatják be azt a 37 rövidfilmet, amelyeket a Globe Színház készített Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából. Az eredeti helyszíneken, neves színészekkel forgatott tíz perces rövidfilmek a szerző összes művét feldolgozzák – emelte ki Gedeon József.

 

Idén is lesz Jazz és Blues Fesztivál, valamint lesz Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is. Az igazgató elmondta: mostanra dőlt el, hogy felolvasószínházi darabként Benedek Albert Rátenyér című komédiáját adják elő Bagó Bertalan rendezésében. Az esten a szerzővel és a színészekkel beszélgetést is szerveznek. Gedeon József hozzátette: idén a fiatalokra fókuszálnak, sok végzős vagy frissen végzett rendező- és színészhallgató lép majd fel, akik reményei szerint „új hangot, új nyelvezetet, mozgalmasságot” hoznak az évadba.

 

Gedeon József elmondta: május óta lehet jegyet foglalni az előadásokra, ez alapján úgy látja, idén a szokásosnál valamivel nagyobb az érdeklődés a műsor iránt. A Grease című musicalre vagy a Száll a kakukk fészkére című darabra máris elkelt valamennyi jegy.

A részletes program a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon érhető el.

Forrás: MTI

Fotók: gyulaivarszinhaz.hu