mm_2017_9_szines

A Monostori Művésztelepet Veres Balázs szobrászművész és Kovács Attila, a Szigetmonostor Faluház vezetője hívta életre 2016 nyarán. A beton szobrászati felhasználásán alapuló alkotói fórum hazánkban egyedülálló kezdeményezésnek mondható. A különböző építőipari cégek támogatása mellett a művésztelep kezdetektől fogva Szigetmonostor Község Önkormányzata, helyi és környékbeli civil szervezetek, vendéglátósok, vállalkozók, valamint magánszemélyek felajánlásaival és segítségével valósulhat meg.

 

A befogadó szellemű közösség tagjai különösen fontosnak tartják a fiatal tehetségek felkarolását és az olyan nem mindennapi művészeti ágak támogatását, mint a betonszobrászat. Már az első művésztalálkozó sikere is azt bizonyította, hogy mind a helyi faluközösségnek, mind az ország különböző pontjairól érkező művészeknek szüksége és igénye van erre a közösségépítő és értékteremtő eseményre.

foto1

 

A szentendrei-szigeti településen 2018 júliusában kilenc művész vetheti bele magát a betonszobrászat sajátos műfaja kínálta lehetőségekbe és kihívásokba. Az alkotók között egyaránt lesznek visszatérők és újoncok, sőt ez évtől már pályázat útján bekerülő fiatal művészek is kipróbálhatják magukat e területen. A kéthetes alkotófórum idei mottója ?Emelj hidat!?, melynek mentén a résztvevők feladata az lesz, hogy alkotásukkal definiálják a művésztelep ? és rajta keresztül az alkotók ? társadalomban betöltött ?híd? szerepét. Mindezt nagyméretű betonszobrászati alkotások létrehozásával kell majd megvalósítaniuk, amelyek azután Szigetmonostor közterein foglalják el végső helyüket.

 

A szervezők célja, hogy a falu különböző pontjain olyan folyamatosan bővülő köztéri kiállítás jöjjön létre, mely új színt hoz a település művészeti életébe. Ennek első állomásaként a művésztelepnek otthont adó faluházban létesül majd ?szoborpark? az eddigi találkozók során született műalkotásokból.

mm_2016_4

 

Az érdeklődők már korábban is beleshetnek a kulisszák mögé, amennyiben ellátogatnak a Budapesttől csupán 20 km-re fekvő, páratlan természeti kincseket magában rejtő Szigetmonostorra. Mindez azért lehetséges, mert az Európa egyik legnagyobb, legtisztább vízbázisú településén megrendezésre kerülő művésztelep nyitottságának köszönhetően bárki bepillantást nyerhet az alkotás folyamatába, vagy kérdéseket tehet fel a közreműködő művészeknek.

 

A szervezők reményei szerint a tavalyi évhez hasonlóan a 2018-as találkozó is egy budapesti tárlattal zárul majd, ahol a születendő szobrok egy része a főváros művészetkedvelő közönsége előtt is bemutatkozhat.

mm_2017_4_szines

 

Monostori Művésztelep

A művésztelep nyílt napok: július 19., 21., 26., 28.

Cím: 2015 Szigetmonostor, Árpád utca 15.


Bejelentkezés:

Telefon: 06 20 960 9266 (Mádl Janka)

E-mail: monostorimuvesztelep@gmail.com