A hagyományos rádióhallgatás messze a legnépszerűbb, az online is rádiót hallgatók aránya stabilan negyven százalék körül mozog, a világjárvány időszaka pedig markáns nyomot hagyott a médiafogyasztási, ezen belül a rádióhallgatási szokásokon – ez derül ki az NMHH kutatásából.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása 2019 I. és 2022 IV. negyedéve között azt vizsgálta, hogy a magyarok hol és hogyan hallgatnak rádiót. A kutatásban a Magyarországon élő, 15 év feletti lakosságot vizsgálták.

Kiderült, hogy az emberek az otthonukban rádióznak a legtöbbet, több mint háromnegyedük tesz így. Az autó a második tipikus helyszíne a rádióhallgatásnak – a megkérdezettek 50–60 százalékára jellemző ez a befogadási mód. A nők leginkább otthon, míg a férfiak elsősorban autóban fogyasztják kedvenc rádióműsoraikat. Munkahelyeken kevésbé jellemző a rádiózás, bár majdnem minden harmadik megkérdezett munkaidőben is hallgat rádiót.

A kutatásból kiderült, minél idősebb valaki, annál többet rádiózik az otthonában. Ennek elsősorban szociológiai okai vannak, az idősebb (nyugdíjas) korosztály már nem jár naponta dolgozni, nem utazik annyit, több időt tölt otthonában. A 60 év felettiek mellett a 19 évnél fiatalabbak is nagy arányban fogyasztják a rádióműsorokat otthonaikban, ami valószínűleg szüleik szokásaival van összefüggésben.

Az autóban történő rádióhallgatás a középkorúak között (30–59 éves) a legjellemzőbb, elsősorban a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők sajátja. A munkahelyen főként a középiskolai és szakmunkás végzettséggel bírók hangolnak kedvenc csatornájukra.

Az adatok arról is árulkodnak, hogy a hagyományos rádióhallgatás messze a legnépszerűbb, míg az online is rádiót hallgatók aránya stabilan 20–40 százalék körül mozog. Az alternatív rádióhallgatási módok gyakorisága jobbára stagnál vagy inkább csökken. Az interneten a többieknél kicsit nagyobb arányban hallgatnak rádiót a 30–59 évesek és a nem Budapesten élők.


6451159016e4ced4412ed842.png
Rádióhallgatási szokások. Forrás: NMHH

Fotó forrása: Shutterstock