Az előadók között Nyáry Krisztián irodalom- és kultúrtörténész a trópusi madárfaj szimbolikájáról, történetéről, származásáról, Alessio Fochesato artista, papagájidomár pedig a cirkuszi és otthon tartott szárnyasok mindennapjairól, kiemelkedő intelligenciájáról mesélt. A szakmai est vendégei bemutatták a szabadon élő kolóniák „szociográfiáját”, és beavatták a nézőket az egzotikus őserdőkben tett expedíciós kalandjaikba. Fekete Péter főigazgató a felelős állattartásra hívta fel a nézők figyelmét.
„A Fővárosi Nagycirkusz Európa vezető cirkuszművészeti intézménye kutatótárral, múzeummal, oktatásra alkalmas lehetőségekkel. A társadalmat érintő, érdeklő témakörökben, amilyen az állatvédelem is, élen járunk. Hosszú évtizedeken keresztül a közvélemény úgy tartotta, hogy a cirkuszban bántják az állatokat. Ennek lehetett alapja, hiszen volt olyan hely, ahol ez valóban megtörtént, de általánosságban véve ez egyáltalán nem igaz.”
Fekete Péter elmondta: a cirkusz arra is alkalmas, hogy a gyermekeket rávezesse, hogyan kell bánni az állatokkal, hiszen olyan tudás halmozódott fel évszázadokon keresztül az artisták által az állat-ember együttélése, egymástól való tanulása során, amelyet szívesen használnak és adnak tovább.
„A kutatótárunk segítségével nyilvánosságra hozzuk azokat az elemzéseket, állatvédelemmel kapcsolatos adatokat, tényeket, ügyeket, amellyel nemcsak itthon, de Európában is elsők között szerepelünk. Magyarországon minden harmadik család tart valamilyen állatot. Ki tanítja meg a gyerekeinket arra, hogy milyen felelősség születésnapra papagájt, húsvétra nyuszit kérni? Ne hagyjuk magukra ebben a szülőket, a biológiatanárokat! A cirkuszban számos csoda hatására megnyílik a gyerek. Azt látja, hogy hat labda fent marad a levegőben, több tíz méter magasban az artista átmegy a kötélen egyensúlyozva, és a bohóc eltünteti a galambot. A cirkusz hiteles, és ha ezt a felelős állattartás vonatkozásában is ki tudjuk aknázni, úgy a szülő, a pedagógus segítségére lehetünk, hogy a gyerek jól döntsön, amikor állatot kér, vagy megtanulja az állattal való helyes viselkedésmódot.”
Hetente több tízezer ember fordul meg a Fővárosi Nagycirkusz előadásain, programjain, s ez a főigazgató szerint komoly felelősséget ró rájuk. Úgy véli, nem mindegy, hogy ez a rengeteg néző mit visz magával. Hangsúlyozta: nem igaz, hogy a cirkuszban bántják az állatokat, és ezen a gondolkodásmódon csak úgy tudnak változtatni, ha megmutatják, az ott dolgozók hogyan élnek, mit gondolnak.
„Kezdő cirkuszigazgató voltam, amikor bekopogtatott hozzám az akkor tizenhat éves Richter Kevin – ma már világhírű lovas artista és többek között a vezetéknevét viselő cirkuszok egyik sztárja –, hogy addig nem hozza ide az állatait, amíg bizonyos elavult körülményeket nem hozatunk rendbe. És ez alatt, emlékeszem, egy ablakcserét is értett, annyira figyelt a lovaira. Az artisták felelősséggel élnek együtt az állataikkal, ami tanulható magatartás. Jelenleg nálunk dolgozik Alessio Fochesato, a világ legkomolyabb, legelismertebb papagájidomára, aki egy lakókocsiban együtt él a madaraival, beszélget velük, fürdeti, eteti, szeretgeti, egyszóval társként kezeli őket. Mindig azokról az állatfajokról tartunk ismertető esteket, amelyek az éppen aktuális műsorunk részei. Korábban a szánhúzó kutyák és a lovak voltak porondon, most a papagájok következtek.”
Az artisták néhány éve rendhagyó órákat is tartanak szinte minden előadás után, melyek során valamit tanítanak a gyerekeknek: matematikát, kombinatorikát, fizikát; kérdés, hogy oktatási célból éppen mit emelnek ki a műsorból. „Hogyan lehetne jobban megtanítani biológiából az egyensúlyérzék működését, mint hogy elmagyarázzuk: a levegőben miként ment át az artista a kötélen egyik oszlop tetejéről a másikra és közben mi zajlott a testében? Miként tudnánk jobban szemléltetni és megértetni a centrifugális erőt annál, hogy megnézünk egy halálkerekes számot és végiggondoljuk, miért nem repült ki belőle az artista? Telis-tele vagyunk olyan demonstrációs elemekkel, amelyek segítenek a gyerekeknek megtanulni egy-egy tananyagot. Akkor az állattal való viselkedésmódot, együttélést miért ne tanítanánk? Ezt a kérdést tettük fel magunknak öt évvel ezelőtt, és akkora sikert és hírnevet hozott az ötlet és a megvalósítás, hogy a világ számos tájáról hozzánk járnak a kollégák átvenni a módszereinket. Előadás után itt marad egy vagy több osztály, és arról beszélgetünk a gyerekekkel, hogyan lehet a kutyát jutalomfalattal ösztönözni valamire és ezáltal nekik is tanulni valamit az állattól. Azokat a pontokat keressük az oktatás során, ahol gyerek és állat oda-vissza tud egymásra hatni, mert a cirkusz erre is jó közeg!”
