Jelenet a Libertate '89 – Nagyszeben című filmből.jpg

Kialakult a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja

Cannes-t, Camerimage-t és TIFF-et megjárt versenyzők, az utóbbi két év kiemelkedő magyar filmjei az operatőrök éves seregszemléjén.

A szakmai előzsűri döntése alapján kilenc nagyjátékfilm, hat dokumentumfilm és 22 rövidfilm került be az október 8. és 12. között megrendezendő 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál végleges versenyprogramjába. Köztük van a Libertate ’89 – Nagyszeben, az Elfogy a levegő, a Lefkovicsék gyászolnak vagy a Mesterjátszma. 

A legnívósabb operatőri díjakra jelölt, a lengyel Camerimage, a cannes-i Golden Camera vagy a TIFF mustráin szereplő nemzetközi alkotásokon túl a szegedi versenyprogramot alkotó 37 műből 18 teljesen, míg négy koprodukció keretében készült magyar alkotás, ami azt jelenti, hogy a fesztiválon az utóbbi két év legjobb hazai filmjei is indulnak. A beérkezett művek nívóját jelzi, hogy a válogató zsűri nem tudta betartani az előre meghatározott szigorú időkeretet, így a 2024-es fesztiválprogram még a korábbiaknál is gazdagabbnak ígérkezik.

A versenyző filmek mellett a szervezők számos, a fesztivált színesítő eseménnyel készülnek: folytatódik a Magyar Operatőrök Hete, újra lesz Best of Friss Hús, diákfilmeket bemutató blokk, és nem maradnak el a szakmai beszélgetések, workshopok, közönségtalálkozók sem. Az operatőrökre fókuszáló filmszemlének idén is a szegedi Belvárosi Mozi ad otthont.

Ez is érdekelheti

Terroristagyanús sokaság az úszómedencében

Mi a közös egy 16. századi lókupecben, az 1989-es román forradalom során a nagyszebeni kiszáradt medencébe parancsolt emberekben és Wes Anderson rendőrében? Hogyan születik a zsarnok, és fontos-e, hogy ki ütött először? A válaszok Tudor Giurgiu Libertate ’89 – Nagyszeben című játékfilmjében rejlenek.

„Távol akartam tartani magam a témától” – Interjú Tudor Giurgiu filmrendezővel

A CineFest versenyprogramjában debütált Libertate ’89 – Nagyszeben című filmje, amely azokat az eseményeket foglalja össze, melyek során a román forradalom alatt hetekig több civilt, valamint a milícia embereit egy úszómedencében tartották fogva az erdélyi városban.

Boksz, úszósapka és bezsidulás

Egy zsidó film, ami végre nem a holokausztról szól. Egy zsidó film, ami végre nem megríkat, hanem megnevettet. Egy zsidó film, amiben végre a zsidók és nem zsidók is magukra ismerhetnek. Egy zsidó film, a Lefkovicsék gyászolnak végre friss perspektívát hoz a zsánerbe.

Sok a paraszt, kevés a hiba – A Mesterjátszma című filmről

Tóth Barnabás legújabb filmje komplex és csavaros. Sosem tudhatjuk biztosan, pontosan mi is történik benne. Stílusosan fogalmazva: a szűk másfél órás játékidő minden perce sakkban tartja a nézőt. Az azonban nem kérdés, hogy a Mesterjátszma izgalmas, gondolatgazdag és fájdalmas mozi. Kritika.