A tárlat megnyitóján L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára köszöntötte a vendégeket.

Elmondta, a kiállítás alapvető célja felhívni a figyelmet arra a társadalmi kezdeményezésre, hogy minél több a várból származó tárgy, dokumentum és kép kerülhessen elő azokról az ismeretlen helyekről, ahová az elmúlt évtizedek során kalandos úton-módon került.

A ?Hauszmann tervei és a Nemzeti Hauszmann Terv? című tárlat is számos ilyen, ajándékként visszakapott, vagy a Forster Központ által visszavásárolt darabot mutat be.

A tárlat megnyitására L. Simon László Kerényi Imre rendezőt kérte fel, aki hangsúlyozta, milyen nagy hódolója az építészetnek. Mint mondta, építészeti örökségünk és az országunk a miénk, és senki nem veheti el tőlünk, a Várnegyed megújulásának projektje pedig annyira sikeres, hogy csak egy irányba, előre szabad mennie.

Az október 7-én a Várkert Bazárban megnyílt kiállítás a budai királyi palota visszaépítendő épületeinek eredeti, restaurált terveiből válogat, és bemutatja a palota berendezéséhez tartozó ötvös-, porcelán- és üvegművészeti tárgyakat, amelyeket a közelmúltban sikerült megvásárolnia vagy ajándékként visszakapnia a Forster Gyula Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központnak és a Budapesti Történeti Múzeumnak.

A kormány 2014 júliusában döntött a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv előkészítéséhez szükséges intézkedésekről. Ennek köszönhetően a 2014-2024 közötti tíz éves időszakban több lépcsőben újul meg a Várnegyed és azon belül a Budavári Palota épületegyüttese. Ennek részeként épül újjá a Hauszmann Alajos által tervezett Lovarda, a Főőrségi épület és a Stöckl lépcső. Az egykori királyi enteriőrök közül elsőként a román kort idéző Szent István- tere újul meg a Budapesti Történeti Múzeum főbejárata fölött.

Fotó: Csákvári Zsigmond