Kerényi Imre
Szeptember 28-án történt
1907. szeptember 28-án született – és 1997-ben hunyt el – Turay Ida színésznő, aki mindössze 17 évesen aratta első sikerét a Darázsfészek című előadásban, majd számos színházában megfordult. 1926-ban feleségül ment Békeffi István színműíróhoz, aki több darabot írt számára. Bájos megjelenésével, kellemes énekhangjával főként naivaként tűnt ki, később bölcs, idősebb nőalakokat formált meg emlékezetesen. Számos filmben is szerepelt, többek között az Állami Áruház, a Könnyű múzsa, a Csínom Palkó és az Egy szoknya, egy nadrág című alkotásokban láthattuk.
Augusztus 11-én történt
„A tehetség, s még a szorgalom is nem több, mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk” – fogalmazta az 1933. augusztus 11-én született – és 2026-ban elhunyt – Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. Vásáry Tamás 1953-ban szerzett zongoraművészi diplomát, majd az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot, ahová 1993-ban tért vissza. A hetvenes évektől egyre fontosabb szerepet kapott életében a karmesterség, pályája során több mint száz zenekart dirigált.
Szeptember 28-án történt
1946. szeptember 28-án született Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, akit többek között a Nemzeti Színház és a Katona József Színház előadásaiban, illetve A Pogány Madonna, a Szeleburdi vakáció, A három testőr Afrikában és a Sorstalanság című filmekben láthattunk. A 2024-ben elhunyt művész játékát rendkívüli stílusérzék és sajátosan fanyar humor jellemezte.
Augusztus 11-én történt
„Nem szeretek tágas kapukon át járkálni, ezért sok mindenben elsőként törtem az utat Magyarországon” – mondta két éve lapunknak adott interjújában Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja alig huszonöt évesen alapította meg önálló társulatát, ma pedig ötvenhetedik születésnapját ünnepli.
Augusztus 11-én történt
1801-ben ezen a napon szentelték fel a pesti Duna-parton álló, görög kereskedők által építtetett Istenszülő elhunyta Nagyboldogasszony ortodox székesegyházat. Két tornya közül az egyik 1945-ben Budapest ostroma alatt omlott le, 2008-ban építették újjá. 1951-ben politikai döntéssel a Moszkvai Patriarchátushoz került. A magyarországi görögök több ízben próbálták visszaszerezni a templomukat, ez idáig sikertelenül.
A 80 éve született Kerényi Imrére emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
A nyolcvan éve született Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művészre emlékeztek a Fiumei úti sírkertben található sírjánál. Az ünnepségen felavatták az öt éve elhunyt rendező síremlékét is.
Idén is zenél Budapest
Mintegy 600 minikoncertet ad Budapest 11 pontján csaknem 100 művész a Zenélő Budapest című ingyenes szabadtéri sorozat keretében május 25. és augusztus 12. között – mondta el Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a rendezvényről tartott május 24-ei sajtótájékoztatón, Budapesten. Idén két újdonsággal is készülnek a szervezők!
Kulturális Filmek Fesztiválja
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén rendezik meg augusztus 23. és 26. között a IV. Kulturális Filmek Fesztiválja elnevezésű filmversenyt, melyet Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező hirdetett meg a Nemzeti Színházban. A filmszemle témája a Helyi magyar kultúra a Kárpát-medencében; a jelentkezéseket június 22-ig várják.