Kiállítás a Hortobágyról

A kilencvenéves hortobágyi művésztelepen született alkotásokból nyitottak kiállítást június 30-án a debreceni Kölcsey központban. A Vászonra örökítve a sík világa… című kiállítás megnyitóján Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ (DMK) igazgatója elmondta: a Hortobágy fontos szerepet játszik Debrecen kulturális életében, és fontos eleme az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatnak.

A Vászonra örökítve a sík világa... című tárlat megnyitóján felidézték, hogy a 20. század elején a nagybányaiak, később a vásárhelyiek, mindenekelőtt Tornyai és Koszta nyomdokaiban három művész, Boromisza Tibor, Káplár Miklós és Maghy Zoltán 1928-ban Hortobágyi Kolónia néven alapította meg az első hortobágyi plein air csoportosulást. Mindhárman az alföldi festészet megkerülhetetlen alakjai. Hosszú szünet után az 1970-es években folytatódott a pusztában való festés Égerházi Imre festőművész vezetése alatt Hortobágyi Alkotótábor néven. Bár Maghy Zoltán személyében ott volt a folytonosság, 1981-ben a tábor ismét megújult, ekkor Sipos Zsófia, Madarász Gyula és Tar Zoltán debreceni festőművész is csatlakozott a „pusztázáshoz”, a tábor pedig Hortobágyi Nemzetközi Művésztelep néven folytatódott. A 2012-es évtől Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep néven vezeti a tábort H. Csongrádi Márta fotóművész, akinek a meghívására az idén július 9. és 18. között harminc hazai és külföldi művész vesz részt az alkotótábor munkájában.

 

A csaknem száz alkotást bemutató kiállítás megnyitóján Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ (DMK) igazgatója kiemelte, hogy Hortobágy fontos szerepet játszik Debrecen kulturális életében, és fontos szerepet kap az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) pályázatban. Gencsi Zoltán, Hortobágy alpolgármestere szerint a három alapító festő által működtetett kolónián keresztül ismerhették meg először külföldön a pusztát, az ott dolgozó művészek ugyanis „olyan különlegességnek vitték a hírét, amely tőlünk nyugatra nem létezik”. Azóta Európán kívül Japántól Kazahsztánig számos ország művésze örökítette meg a pusztát, és vitte hírét alkotásával a Hortobágynak – tette hozzá.

 

Az elmúlt kilencven év legkiemelkedőbb hortobágyi alkotásaiból rendezett – több mint száz festményt, grafikát, fotót, kisplasztikát bemutató – kiállítást július 29-éig tekinthetik meg az érdeklődők a debreceni Kölcsey központ Bényi Árpád termében.

 

További információ ITT található.

 

Forrás: MTI

Fotó: kolcseykozpont.hu