Gustav Klimtnek a piacenzai galériából 1997-ben ellopott és mintegy 23 éven át rejtve maradt festménye áll annak a római kiállításnak a középpontjában, amely az art nouveau osztrák mesterének alkotásait mutatja be.

A Braschi-palotában október 27-én megnyíló tárlatot öt hónapon át láthatja a közönség.

A Bildnis einer Frau (Egy hölgy arcképe) című festményt 2019 decemberében találták meg kertészek a piacenzai Ricci-Oddi Modern Művészeti Galéria udvarán, az intézményből lopták el a festményt 1977 februárjában. A kertészek egy növényzettel beborított, fémajtóval védett üregben, egy fekete műanyag zsákban bukkantak rá a festményre, amely sértetlennek bizonyult.

A portré az art nouveau mesterének egyik késői festménye, 1916–17-ben készítette. Eltűnése a galériából a képzőművészet világának egyik legnagyobb rejtélye volt.

Máig sem tudni, ki lopta el képet, noha két férfi, a helyi alvilág tagjai azt állították, hogy ők követték el a bűncselekményt, és ők vitték vissza a festményt a galéria kertjébe. Vádat azóta sem emeltek ellenük, mások sem kerültek a rendőrség látókörébe.