shutterstock_2277103365.jpg

Ők az esélyesek az idei Kassák kortárs művészeti díjra

A Kassák kortárs művészeti díjat idén negyedszer adja át az MNMKK PIM Kassák Múzeum, dr. Argay István, a díj alapítója, és a Rechnitzer Alapítvány, a díj fő támogatója. 2025-ben a döntőbe Gróf Ferenc és Gyenes Zsófia, Januškó Klaudia, Kocsi Olga, Monory Ráhel, Nagy Barbara jutottak be.

A Kassák kortárs művészeti díjat dr. Argay István orvos és műgyűjtő mint alapító és a Kassák Múzeum mint intézményi együttműködő hozták létre 2022-ben kortárs képzőművészeti alkotások és projektek létrehozásának ösztönzésére. A kezdeményezéshez kiemelt patronálóként 2023-ban a Rechnitzer-gyűjtemény is csatlakozott.

A döntős pályaművekből idén három a hatalmi struktúrák hatását vizsgálja, egy a jövő tervezésére fókuszál, a kritikai pedagógiát segítségül hívva, egy pedig a látással és a láthatósággal foglalkozik.

A nyertes mű kihirdetése és egyben a díjátadó esemény időpontja június 19., csütörtök 17 óra, helyszíne: a Kassák Múzeum. A Kassák kortárs művészeti díj összege bruttó 1,5 millió forint, amit a nyertes pályázó tervezett műve megvalósítására fordíthat. A nyertes pályamű június 19-én kerül nyilvánosságra; a Kassák Múzeum önálló kiállítás formájában 2026-ban mutatja be. 

A pályaműveket elbíráló szakmai zsűri tagjai Andrási Gábor művészettörténész, Bán András művészettörténész, Csatlós Judit muzeológus, kurátor, Lázár Eszter művészettörténész, valamint Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna, a 2024. évi Kassák kortárs művészeti díj nyertesei voltak.

A díjátadót követően, 18 órakor nyílik meg a tavalyi nyertesek, Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna Téglatan: leomlott estig, felépült reggelre című kiállítása.

További információ: kassakmuzeum@pim.hu

Ez is érdekelheti

Kiírták a Kassák kortárs művészeti díj idei pályázatát

Kiírták a Kassák kortárs művészeti díj idei pályázatát, melynek nyertese bruttó 1,5 millió forintból hozhat létre új, az avantgárd művészet jelenségeihez kapcsolódó művet.

Megvannak a Kassák kortárs művészeti díj 2024 döntősei

A Kassák kortárs művészeti díjat idén harmadszor adja át a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum és dr. Argay István, a díj alapítója. 2024-ben a döntőbe Kocsi Olga és Schór Ádám, Koltay Dorottya Szonja és Seress Anna, Juhász Nóra és Török Krisztián Gábor művész-kurátor páros, valamint Murányi Mózes és Szász Lilla jutottak be.

Talált anyagok és avantgárd formák a Kassák Múzeum ékszerkészítő workshopján

Révai reloaded címmel rendeznek ékszerkészítő workshopot május 31-én az MNMKK Kassák Múzeumban. A Vékony Anna és Mélyi Márti vezette műhelymunka során Révai Évának, a két világháború közötti évek magyar iparművészének formai megoldásaiból inspirálódva alkothatnak új ékszereket az érdeklődők.

Bán Zsófiával és KissPál Szabolccsal nézhetjük meg utoljára Révai Ilka életműkiállítását

A hipotetikus tekintet címmel tart záró tárlatvezetést Bán Zsófia és KissPál Szabolcs május 31-én 16 órakor az MNMKK PIM Kassák Múzeum Hiányzó tekintet – Révai Ilka elfeledett életműve című kiállításán. A június 1-ig látogatható tárlat a 20. század első évtizedeinek ígéretes fotográfusa, Révai Ilka munkásságát mutatja be.