A VI. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál programjában is bekerült darab egészségügyi dolgozók, szülészeti aktivisták, roma és nem roma nők személyes történeteire épül, az előadásban pedig a történetek elbeszélői maguk játszanak. A Megeshetne másképp rendezője Romankovics Edit (Eda), aki még egy Káva Kulturális Műhely-beli együttműködésben ismerte meg a projekthez kutatóként kapcsolódó Horváth Katát és Obláth Mártont. „2016-ban alakult meg a Sajátszínház (színházi szakemberek, társadalomkutatók és roma civil szervezetek közös kezdeményezéseként alakult közösség – a szerk.) egy Norvég Civil Alapnál nyertes pályázat révén, amelynek nagyon sok eleme volt, az egyik közülük Szomolyát és az ott élő roma asszonyokat érintette. A szociodrámás folyamat végén az ő történeteikből készült egy előadás, és annak a rendezésére kértek fel” – idézi fel a kezdeteket Eda. A kávás munkakapcsolat személyes élménye mellett más tapasztalata is volt a területen, hiszen többször dolgozott hátrányos helyzetű fiatalokkal, gyerekekkel, köztük roma gyerekekkel is. Ugyanakkor felnőttekkel, asszonyokkal még nem, ami szakmailag is nagyon izgalmas kihívást jelentett neki. És még valamit: „Nekem mindig fontos volt, hogy a legkiszolgáltatottabb, legelnyomottabb társadalmi réteghez tartozók hangját kihangosítsuk, és ennek a projektnek ez volt a fő célja.”
A folyamat az Éljen soká Regina! című előadással zárult, amely azt a kérdést feszegette, mit jelent az anyaság ma Magyarországon a vidéki kistelepüléseken, nehéz anyagi körülmények között élő cigány nők számára. Az előadást játszották több magyarországi városban és a Trafóban, eljutottak vele a debreceni Deszka Fesztiválra, a szlovákiai Komárom fesztiváljára, nominálták a Színikritikusok díjára és bekerült a 2017-es dunaPart nemzetközi színházi platform programjába is. Eda személyes megélése azonban nem csupán erről a sikerről szól. „Nagy hullámvasút, óriási kihívás volt számomra a folyamat, sok kétellyel teli, és nagyon próbára tett szakmailag, emberileg. A résztvevőkön azt láttam, hogy örülnek, mert valami fontos dolgot tettek le az asztalra, és az erőfeszítéseik jelentős visszajelzést váltottak ki, emiatt persze én is sikernek tartom a Reginát, de a magam szempontjából elsősorban azt éltem meg sikerként, hogy végig tudtam csinálni.”
A Megeshetne másképphez a szomolyaiak mellé a Másállapot a szülészetben mozgalom aktivistái és az EMMA Egyesület tagjai csatlakoztak. A szociodrámás folyamatot leginkább Horváth Kata és Pados Eszter vezetik, a vezetői stábot rajtuk kívül Eda, valamint Proics Lilla színházi kritikus, aktivista, tornatanár alkotják. A résztvevők kezdetektől előadásban gondolkodtak, de hosszabb ideig nem dőlt el, hogy pontosan milyen formában szeretnék a történeteket megosztani másokkal. Személyesen kezdték el a munkafolyamatot 2019 júliusában, ősszel intenzíven dolgoztak, így kialakult egyfajta rend, és ez adott erős alapot ahhoz, hogy az akkor még húszegynéhány tagú csapat különböző munkacsoportjai a Covidot és a lezárásokat a Zoomon át tudták vészelni. A workshopból lett egy különleges, a nyilvánosságnak is megmutatott produktum, a Mindennek ellenére?!, amelyet a lezárások alatt a Trafó Online színházában láthattak az érdeklődők.
A fókuszra is ebben az etapban találtak rá, magyarázza Eda. „Az lett a csoport legfőbb érdeklődése, hogy hogyan ne maradjunk egyedül, hogyan álljunk helyt a nehéz helyzetekben. Ezeket a történeteket vettük elő a járványt követően. Mi, a stáb tagjai nem feltétlenül szerettünk volna előadást csinálni, elsősorban a workshopot akartuk folytatni élőben, de a csoport nagyon-nagyon szeretett volna egy produkciót.” Ennek okaként Eda a csoport Regina-ősélményét definiálja, amihez hasonlónak a megélésére a később csatlakozók is vágytak. „Ha a csoportnak ez fontos, ha erre van igénye, azt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, és ekkor kezdtük el a történeteket egy dramaturgiai ívre felfűzni” – avatott be Eda a munkafolyamatba, és hozzáteszi, közvetlenül az előadás próbái előtt csatlakozott négy fiatal roma anyuka is a csoporthoz, akikkel abban az évben külön kezdtek el egy szociodrámás csoportot, és az előadás kapcsán ők is integrálódtak a csoportba.
Jelenleg 16-an játsszák az előadást, a reginások közül négyen vannak benne. Mint Eda elmondja, rájuk valamennyire lehetett támaszkodni, és a próbafolyamatban is érződött, hogy ők máshol tartanak, de mivel a többségnek nem volt meg ez a tapasztalata, valójában a nulláról kezdődött a közös munka. Már csak azért is, mert jóval több idő kellett a közös nyelv megtalálására, a résztvevők közti különbségek áthidalására. „Egészen más dinamikája volt a csoportnak amiatt, hogy nem csak szomolyaiak voltak benne. Több időt kellett arra fordítani, hogy kapcsolódjunk egymáshoz, mert nem csak fizikailag volt nagy volt a távolság a csoporttagok között. Egy háromgyerekes, felső középosztálybeli szülésjogi aktivista anyuka nagyon másból érkezik meg, mint egy szomolyai közmunkás cigányasszony. Egészen más élethelyzetekből jönnek, és hiába ismertük már egymást, éltünk át közösen sok dolgot, minden egyes alkalommal újra kellett kapcsolódnunk, minden egyes alkalommal újra kellett teremtenünk ezt a közösséget. Próbáljuk elkerülni, hogy ne teljenek el hónapok, amíg találkozunk, de már két-három hét alatt is rengeteg dolog történik mindenkivel” – sorolja a nehézségeket.
A már említett vendégjátékoknak köszönhetően sokféle közönséghez eljutott az előadás, és a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált illetően is valószínű, hogy lesz egy turné. A láthatóságot a fesztiválok vagy a Trafóban játszott alkalmak adják meg, de jóval izgalmasabbak és nagyobb hatásúak azok, mondja Eda, amikor olyan helyeken játsszák, ahol érintettek ülnek a közönség soraiban, mert ők is ki mernek mondani egy nagyon egyszerű, de nagyon alapvető állítást. „Nagyon fontos, hogy azok, akik ezt nézik, meg merik fogalmazni, hogy nem oké, ami van, amiben élünk.” Mivel az előadáshoz mindig kapcsolódik beszélgetés és játék, az alkotók Eda vezetésével arra próbálnak fókuszálni, hogy ha csak apróságokat is, de lehet a „nem oké” dolgok ellen tenni.
A hatás kicsinek látszó, valójában mégis nagy dolgokban mérhető. Például abban, hogy egy nyíregyházi Regina-előadás után a helyi roma női szervezet a rákövetkező évben csinált egy fórumszínházi előadást civilekkel. „A színház eszköz arra, hogy beszélgessünk, együtt legyünk, közösséget alkossunk, támogassuk egymást. Ebben lehet minta a Megeshetne másképp. Az egészségügyi rendszer anomáliáit nem fogja megoldani, de az, hogy az egymástól nagyon távol álló résztvevők évek óta kapcsolatban vannak, csoportként, közösségként tudnak működni, minta lehet kifelé ebben a kettészakadt országban. Hogy a köztünk levő különbségek nem jelentik azt, hogy a szakadék áthidalhatatlan” – fogalmaz realistán, de optimizmustól nem mentesen Eda.
Fotók: Csoszó Gabriella
