Az RTV, print és online sajtó tematikáját jellemzi, hogy a megjelenések 70 százaléka programajánló jellegű híranyagként került napvilágra, és csak 15 százalék kapcsolódott szerzeményekhez, illetve azok slágerlistáihoz. Ennél is feltűnőbb, hogy míg a közösségi médiában jóval aktívabb a fellépők promotálása, a sajtóban csupán a hírek két százaléka tartalmazott aktív kommunikációt az előadók részéről interjú vagy bármilyen nyilatkozat formájában. A koncertekről szóló beszámolók, kritikák pedig az egy százalékot sem érték el. A maradék 12 százaléknyi híranyag főként egy-egy zenekari tagot érintő hírrel összefüggésben jelent meg.

 

A nyár közeledtével május 1. és szeptember 18. között a fellépők számára a legjelentősebb publicitást a Sziget Fesztivál jelentette, a tárgyidőszak híreinek 10 százaléka ennek vonatkozásában jelent meg, és nyolc százaléknyi megjelenés kapcsolódott a Budapest Park nyári koncertsorozatához, hét-hét százalék pedig a VOLT Fesztiválhoz és a Petőfi Rádió átszervezéséhez. Számottevő mennyiségű hír jelent meg a rekordlétszámú érdeklődő részvételével zajló Művészetek Völgye, az újdonságokkal jelentkező Szegedi Ifjúsági Napok, a szezonnyitó Feszt! Eger, a Velencén megrendezett EFOTT, a teltházas Fishing on Orfű, a debreceni Campus Fesztivál, a húszéves FEZEN, a jótékonysági akciót szervező PLÁZS, valamint a Nagyon Balaton fesztiváljai, a Strand és a B.my.Lake eseményeivel kapcsolatban is. A Fonogram-díjátadó elsősorban a Wellhellónak és a Margaret Islandnek eredményezett számos megjelenést, míg az újonnan alapított Petőfi Zenei Díj többek között Ákos, a Halott Pénz, a Punnany Massif és a Wellhello publicitását növelte.

 

A 20 legnagyobb híraktivitással rendelkező fellépő összesen 18 333 releváns híranyagban jelent meg, ennek 75 százaléka online hírportálokon, 21 százaléka print felületeken, további 621 tudósítás pedig rádió- és televíziócsatornákban került napirendre. A Sziget nagyszínpadát is megjáró, 1427 tartalomban szereplő Halott Pénz elsősége annak tudható be, hogy új lemezük debütálását követően minden jelentős fesztiválon részt vettek. A Quimby a koncertjei mellett a 25 éves fennállás ünneplésével ért el jelentős médiaaktivitást, mindössze négy megjelenéssel elmaradva a Halott Pénztől. Freddie főként az Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően került dobogóra, 1365 megjelenésének 78 százaléka foglalkozott a stockholmi fellépéssel, emellett kiemelendő, hogy a vizsgálatba kerülő RTV-beszámolók negyede a győri előadóval foglalkozott.

 


img_1775_600x482.png
Fotó: Kőmives András

A listán helyet kaptak kevésbé ismert előadók is, akik a hagyományos médiában sokat szerepeltek ugyan nyáron, azonban a Facebook-rajongóik száma még nem éri el a többiekét, ilyen az Ivan & The Parazol és a Margaret Island, mely a hetedik legtöbb híranyagban szerepelt, lájkolóinak száma azonban a legkevesebb a mezőnyből.

 

Ezzel szemben a Facebook-oldaluk népszerűsége ellenére is mérsékeltebb súlyt kapott a sajtóban Rúzsa Magdi, a Csík Zenekar és a Hooligans. Népszerű előadók maradtak le a top 20-ról, Caramel annak ellenére sem került a legtöbbet említett zenészek közé, hogy már több mint 400 ezer lájkolóval rendelkezik. A nyár legnézettebb YouTube-klipje, a Semmi gond című szerzemény sem volt elég, hogy Mario és Essem felkerüljön a listára, de népszerű videóik ellenére hasonlóan járt Kis Grófo és L.L. Junior is. A közösségi médiában szintén erős Majka & Curtis sem szerepelt túl sokat a hagyományos sajtó felületein, de Deniz olimpiára írt dala és a Soho Party fociláz idején rehabilitált slágere is inkább a közösségi oldalakon élte fénykorát. A Kowalsky meg a Vega és a Bon Voyage pedig hiába szerepel a MAHASZ nyárialbum-toplistájának dobogóján, nem értek el kiemelkedő említésszámot. A Nagy-Szín-Pad verseny döntősei szintén nem kerültek be a top 20-ba, azonban nem sokkal maradt el ettől a pozíciótól a Bagossy Brothers Company és a Bohemian Betyars sem. Összességében megállapítható, hogy az előadók intenzív sajtóvisszhanggal rendelkeznek, azonban a médiumok szerepe meglehetősen eltér a közösségi oldalak trendjeitől.