A Magyar PEN Club elnöke, Szőcs Géza által 2012-ben alapított díjjal, 50 ezer euróval, oklevéllel és egy Janus Pannonius-szoborral kitüntetett alkotót Kemény Tamás költő, a nemzetközi zsűri tagja méltatta: ?Yang Liannak sikerült a klasszikus kínai versformákat a nyugati avantgárd kifejezésekkel összefűzni?. A laudatio szerint a kínai szerző költeményeiben olyan szavakat használ, amelyek teremtő érzéseket ébresztenek az olvasókban. Kemény Tamás kiemelte azt is, hogy Yang Liant a Tienanmen téri tüntetéseken való részvétele miatt száműzetésbe kényszerítették.

 

Download

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint Yang Lian neve szorosan összekapcsolódott a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lépett fel a szólásszabadság korlátozása ellen. Nem kerüli meg a politizálást, állandó témái világirodalmi, politikai és művészeti kérdések. Egyik legismertebb munkája az önéletrajzi The Narrative Poem (Elbeszélő költemény). Vers- és prózakötetei mellett egy esszéválogatást is publikált, műveit több mint húsz nyelvre fordították le, magyarra eddig még nem.

 

Szőcs Géza a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) Csontváry Múzeumában rendezett esemény helyszínére utalva azt mondta, hogy talán az eddigi díjazottak közül egyik alkotó világa sem állt olyan közel Csontváry Kosztka Tivadaréhoz, mint Yang Liané, ?hiszen az érzelmeken és fantázián átszőtt szublimált valóság jelenik meg mindkettőjük művészetében?

 

Yang Lian a díjat megköszönve kifejtette, hogy Kína és Európa is gyorsan változó, mozgó világban létezik, amelyben szükség van a becsületre, majd azt hangsúlyozta: ?versei a legnagyobb lélekkel, lelkesedéssel és becsülettel íródnak?. A verseink tartalma és mélysége köt össze bennünket ? jegyezte meg, arra is kitérve, hogy a költészet ma a kísérleti poétika korszakát éli. Megfogalmazása szerint ?a költészet a tengerfenéken fekszik, ahonnan sötéten és szenvtelenül vizsgálja a felettünk zajló viharok világát?.

 

A Magyar PEN Club és a Janus Pannonius-díj jelentőségét életművében Yang Lian úgy érzékeltette, hogy az ?megszilárdítja a költészettel és az élettel szembeni kötelezettségeit, túllép a földrajzon és a kultúrán, megerősíti a credót, hiszen a költészet egy és egyetlen anyanyelvünk?. Beszédét követően a szerző felolvasta Pillangó Berlin című opusát.

 

Szőcs Géza az eseményen ismertette: ebben az évben Clive Wilmert és Pál Ferencet tüntették ki műfordítói díjakkal.

 

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a Janus Pannonius-díj jelentőségét méltatva kiemelte, hogy a kultúra városaként is emlegetett baranyai megyeszékhelyen immár sokadik alkalommal köszönthetik a világ költészetének nagyjait.

Forrás: MTI

Fotó: Sóki Tamás/MTI