Páva Zsolt

Vezető karmester lesz Gilbert Varga

A magyar származású Gilbert Vargát szerződtették jövő évtől a Pannon Filharmonikus zenekar (PFZ) vezető karmesterének három évre az együttest mostanra már nyolcadik éve vezető rezidens dirigens, Bogányi Tibor mellé – jelentették be a zenekar nyilvános társulati ülésén a pécsi Kodály Központban október 30-án.

Kínai szerzőt díjaztak Pécsett

Yang Lian, Berlinben élő kínai költő kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, az elismerést Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár adta át a szerzőnek szeptember 15-én Pécsett. Yang Lian 1955-ben született, Pekingben nőtt fel. Neve szorosan összekapcsolódott a Misty Poets nevű csoporttal, amely a költészet eszközeivel lépett fel a szólásszabadság korlátozása ellen.

Eljött a kísérletezés ideje

Az előző, történetének legsikeresebb évadát követően nyugodt, kevésbé populáris, művészileg kísérletezőbb művészeti idényt tervez a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) – mondta Rázga Miklós, a teátrum igazgatója az augusztus 22-ei évadnyitó társulati ülést követő sajtótájékoztatón. Bejelentette: a színház hat nagyszínpadi és hat kamarabemutatót tervez a 2018/2019-es szezonban.

Nemzetközi filmes fesztivál Pécsett

Nemzetközi filmes seregszemlét tartanak Pécsett szeptember 3. és 9. között az ugyanabban az időben megrendezendő második komlói Hét Domb Filmfesztivál társrendezvényeként. A Seven Hills International Filmfestival (SHIFF) elnevezésű programsorozaton csaknem 30-50 film jut a döntőbe, melyeket Pécsett többek között a Plázában, az Uránia és az Apolló moziban lehet megtekinteni.

Kezdődjék a játék!

Csaknem 10 napon át több mint 150 programmal várja a színház szerelmeseit a Pécsi Országos Színházi Találkozó a baranyai megyeszékhelyen június 9. és 18. között. A színházi seregszemle megnyitóját június 9-én tartották, ahol Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár hangsúlyozta: „a POSzT van, a POSzT volt és a POSzT lesz”.

Fókuszban a tapasztalatcsere

„Hinnünk kell, hogy saját régiónk és kultúránk üzenete hangsúlyossá válhat az Európa Kulturális Fővárosa-program kapcsán” – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár Pécsett, az Európa Kulturális Fővárosai és Magyarország 2023 című, kétnapos nemzetközi konferencia megnyitó ünnepségén.

Dél felé nyit Pécs

„Szeretnénk azt a szándékot szolgálni, hogy Pécs hatékony és operatív hidakat építsen a környező déli országokkal” – mondta dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a kultúra területén történő déli nyitásról szóló sajtótájékoztatón Pécsett február 5-én.

Ötödik születésnapját ünnepelte a Kodály Központ

Kodály Zoltán születésének évfordulója december 16-án 2010 óta egyben a pécsi Kodály Központ születésnapja is. A kettős évfordulót egész napos programsorozattal ünnepelték, melyet nagyszabású gálakoncert zárt le.

Megnyílt a Csontváry-kiállítás

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta meg A magányos cédrus – Csontváry géniusza című kiállítást július 5-én, a festő születésének 162. évfordulóján. A festőzseni életművét bemutató nagyszabású tárlat július 7-től az év végéig látogatható a Honvéd Főparancsnokság épületében.

Kihirdették a POSzT Versenyprogramját

Június 4-13. között idén már 15. alkalommal rendezik meg a Pécsi Országos Színházi Találkozót, azaz a POSzT-ot. Március 9-én fény derült rá, hogy Balogh Tibor és Perényi Balázs, a fesztivál idei válogatóinak döntése alapján mely darabokat láthatja majd a közönség Pécsen. Elárulták azt is, hogy az idei fesztivál díszvendége Udvaros Dorottya lesz.