Kincses sziget - NATIONAL TREASURES

Egyéb

Az exkluzív, könyvszerű kiadvány két lemezén összesen 38 dal található, de kapunk kísérőajándékot, egy DVD-t is, melyen a zenekar 41 klipje tekinthető meg, szóval, legalább félnapos elfoglaltságot jelent a ?nemzeti kincsek? feltárása.
Az pedig külön jó, hogy a válogatáson helyet kapott a This Is The Day című vadonatúj dal is, amely persze nem is annyira új, hiszen ez nem más, mint a The The együttes Soul Mining című 1983-as slágerének az átirata. A 21 éves zenekar nem vacakolt, kronológiai sorrendbe illesztette az összes eddig megjelent kislemezeit, hozzáillesztett egy exkluzív fotóalbumot és egy DVD-t, és máris készen volt a zenekar történetének egyik legszebb ajándéktárgya. Azért nem a legszebb, mert ezt is übereli egy limitált példányszámú box, melybe belecsomagolták a 38 újra kiadott kislemezt, egy plakátot, a klipeket tartalmazó DVD-t, valamint egy rakat ún. 7?-es bakelitlemezt is. Ráadásként rúzs és tükör is jár a csomaghoz ? könnyen lehet, hogy a lemez hallgatása közben remekül lehet sminkelni. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy minden slágert remaszterizált változatban kapunk kézhez.
 

A napnál is világosabb: a CD-knek manapság már jórészt csak szuvenírként van létjogosultságuk, a zeneipar az úgynevezett rajongókat célozza meg. Az átlagos zenefogyasztó letölt egy-egy slágert, azt sem tudja, hogy ki a dal előadója.

Olyan ez, mint a nyolcvanas évek közepén, amikor a Disco-vegyes feliratú kazettákon csak a Modern Talkingot tudták a K-európai tinédzserek beazonosítani, magáról a 90 perces felvételről csak annyit tudtak, hogy a ?legújabb és legmenőbb? számokat tartalmazza, és hogy erre táncolnak München és Bibione ifjai.
A lemez az 1990-es, még erősen punkos Motown Junkkal indul, és a már említett This Is The Day című The The átirattal ér véget ? köztük a teljes korpusz, slágerekkel körülírva. Akik a ?nagy slágerekre? mozdulnak, és jobban szeretik a Richard Edwards utáni védjegyszerű hangzást, azok valószínű, hogy inkább a kettes lemezt hallgatják majd. Nekik áruljuk el, hogy az egyes sorszámú korong is tele van ellenállhatatlan slágerekkel, például a nagy áttörést hozó Everything Must Go számaival.
Ha a Manic Street Preachers rafináltabb hangszereléssel kényeztette volna a hallgatóságot, ha nem ragadt volna bele az 1996-os Everything Must Go teátrális és érzelmes hangképébe, ha hallhattunk volna tőlük néhány bonyolultabb hangszeres mutatványt és innovatívabb megoldást, igazi nagy, nemzedéki banda lehettek volna. Így csak egy szerethető, kedves zenekarral van dolgunk, amelyet bármilyen napszakban, bármilyen testhelyzetben szívesen hallgatunk. És persze, főleg ezt a 38 kislemezslágert.