Kinyílik a Helyőrség-antológia

A kötet az elmúlt öt év alkotói terméséből válogat. Mi zajlott a háttérben ezen időszak alatt, hogyan indultatok anno, és milyen érzések vannak most benned az eltelt öt év kapcsán?

2017 óta hosszú út van mögöttünk. A Helyőrség lapcsalád küldetése, hogy népszerűsítse az irodalmat Kárpát-medence-szerte, az olvasók elé tárja a kortárs irodalmi termés legjavát, és új tehetségeket fedezzen fel, teret adva nekik a közlésre. A lapcsalád kezdetben három regionális és egy magyarországi, nyomtatásban megjelenő Előretolt Helyőrségből állt, amelyek külön szerkesztőségként működnek a mai napig, majd 2020-ban a portál elindulásával lehetővé vált az említett orgánumok tartalmainak egy felületen való szerkesztett megjelenítése. Időközben az erdélyi Helyőrség megszűnt, a magyarországi változat pedig teljesen online működik 2021 óta. A mögöttünk hagyott öt évben, úgy tűnik, sikerült a küldetésünket színvonalasan teljesíteni, ide kapcsolódik az antológia megszületésének a gondolata is: kíváncsiak voltunk, hogy mi a közös az első öt év fiatal szerzőinek gondolati-érzelmi megnyilvánulásaiban. Ez látszólag egyszerű, de valójában kényes kérdésfelvetés, sok minden történt ebben az időszakban, ami árnyalja a nemzedéki formálódás folyamatait, de végül is az antológia megszületése azt bizonyítja, hogy sikerült a szerzők között a kapcsolódási pontokat megtalálni.

Hogyan lett Helyőrség a Helyőrség? Miért esett a választásotok erre a névre?

Az Előretolt Helyőrség nevet Rejtő Jenőtől kölcsönöztük, harminc évvel ezelőtt, az azonos nevű irodalmi lap és könyvsorozat elindításakor. A kilencvenes évek elején Kolozsváron jött létre ez a szellemi műhely, amelynek vezetője az azóta Kossuth-díjas Orbán János Dénes volt, mecénása pedig a nemrég elhunyt Szőcs Géza. A csapat célja a rendszerváltás utáni fiatal erdélyi irodalom megszervezése, a hozzá kapcsolható folyóirat- és könyvkiadás megalapozása, valamint a tehetséggondozás. A történet lényege, hogy a fiatal irodalmárokból megalakuló Helyőrség – részben szakítva a korszak irodalmi hagyományaival és különösen nyelvezetével – megpróbál elmozdulni a populárisabb irodalom irányába, ezt a szándékot jelzi a Rejtő regényeinek világát is játékba hozó számtalan vonatkozás, amely a névadásban, de egyes irodalmi alkotásokban is megjelenik a helyőrséges szerzőknél.

Ez az első antológiátok. Milyen művekkel találkozik benne az olvasó?

A kötetbe az elmúlt öt év során a hazai és határon túli Helyőrség-portálokon megjelent írásokból válogattunk lírai és prózai műveket egyaránt. Az alapvető szerkesztői szempont az volt, hogy láttassuk a Kárpát-medence kortárs irodalmának sokszínűségét és a szövegek mögött megbújó, számtalan módon megélt és értelmezett nemzedéki identitást. A válogatást a minőségi szempontok figyelembevétele mellett két fiatal szerkesztő kollégámra, Ilyés Krisztinkára és Kincses Krisztinára bíztam, akik – koruknál fogva – a saját generációjuk igényeire jobban tudnak reflektálni. Úgy gondoltam, ők nagyobb eséllyel választanak olyan műveket, amiket ez a korosztály szívesen olvas. Szeretném kiemelni az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szerzőinek igen erős vonalat képviselő alkotásait: ők azok az írók, akik talán a legerőteljesebben képviselnek nemzedéki mondanivalót. Eddig kívülről tekintettem erre az öt évre, melynek termései ezek az alkotások, de most meglepődve és örömmel nyugtáztam, hogy ez a nemzedék milyen nagy fejlődésen ment keresztül ilyen rövid idő alatt.

Említetted, hogy elsősorban a fiatalokat szeretnétek megszólítani. Miért ők a megcélzott korosztály?

A felnövekvő generációban próbáljuk az irodalom szeretetének a magját elültetni, hiszen az irodalom népszerűsítése mellett az olvasói és szerzői utánpótlás felkutatása és patronálása szerkesztőségünk egyik fő küldetése. Az irodalomra fogékony fiatalok olvasóvá és alkotóvá nevelése legtöbbször azon sikkad el, hogy nem jutnak közlési lehetőségekhez, illetve nem kerülnek támogató szellemi közegbe, közösségekbe. A mi szerepünk ezeknek a lehetőségeknek a megteremtése és segítése. Az ifjúkori lázadás mindig nagy erőt képvisel, ami az irodalomra is igaz, és nagy kérdés, hogy ezt az erőt sikerül-e becsatornázni konstruktív folyamatokba, vagy veszni hagyjuk. Ez kihívás és felelősség is, hiszen nem közömbös, hogy évek és évtizedek múlva a magyar irodalom közállapota milyen minőséget mutat.

Hogyan zajlik a bemutató az egyes helyszíneken?

A vártnál is pozitívabb csalódás ért eddig bennünket minden településen, mindenhol nagyon szívélyesen, örömmel és óriási nyitottsággal fogadtak. Ami külön öröm számunkra, hogy egész sok fiatal is felbukkant a nézők soraiban. A koncepciónk szerint mindenhová elkísér bennünket egy, a kötetben publikáló szerző, akiket igyekszünk úgy összeválogatni, hogy mindig legyen az adott helyszínhez valamiféle kötődése. Az est kezdetén általában bemutatom a Helyőrség.ma portált, az elmúlt öt évünk főbb mozzanatait, aztán a két szerkesztőm veszi át a stafétát és vezeti le a talk show jellegű estét. Ez egy kifutott műfajnak számít már itthon, de mi szeretjük, és működik is: az emberek örömmel veszik az ilyen személyes találkozásokat, ahol testközelből lehet kérdezni, kötetlenül beszélgetni, de akár kezet is fogni a szerzőkkel. Bár az antológia teljes keresztmetszetéből válogatunk, egy-egy helyszínen azért igyekszünk a bennünket elkísérő szerzőre fókuszálni, az ő életútján, művein, munkásságán keresztül reflektálni a felmerülő kérdésekre, gondolatokra.

Az egészen kis lélekszámú falvak nem a pezsgő irodalmi életükről híresek. A céljaitokat ehhez mérten fogalmaztátok meg?

Ez szerintem egy téves prekoncepció, amit a fővárosból gyakran hallunk. Budapestről sajnos szeretünk így tekinteni a vidékre - ez azonban egyáltalán nem így van. Az irodalom, ahogyan minden művészet, az emberek lelkét, szépérzékét próbálja megszólítani, s a jó irodalom képes erre. Ez az elgondolás ezeken a helyszíneken is érvényesül, hiszen mi soha nem úgy lépünk fel, vagy tálaljuk a mondanivalónkat, hogy annak befogadása, értelmezése bármiféle előképzettséget vagy ismeretet igényelne. Úgy közelítünk az emberekhez, így az ezeken a kis településeken bennünket fogadókhoz is, hogy mindenki megtalálhassa a számára fontos, megragadható üzeneteket.

Milyen a program fogadtatása a szerzők részéről, főleg, akik már részt vettek veletek az országjárás eddigi alkalmain?

Az eddigi tapasztalatok szerint mindenki jól érzi magát ezeken az esteken, a szerzőknek is legalább annyira fontos a befogadó közeg visszajelzése, mint a közönségnek az a tartalom, ami miatt eljön egy irodalmi estre. Szerzőink is sokfelől érkeznek, nekik is öröm, hogy eljuthatnak olyan térségekbe és olyan olvasói csoportokhoz, ahova e program nélkül nem biztos, hogy eljutnának. Az olvasókkal való élő kapcsolat mindig élmény egy szerző számára, minden emberi és szakmai vonatkozásával együtt.

Visztek-e magatokkal tanulságokat, útravalót a találkozások után? Mivel lesztek ti, a szerkesztőség tagjai gazdagabbak?

Természetesen igen: elsősorban a küldetésünkben erősítenek meg ezek a találkozások, hiszen azt tapasztaljuk, hogy mindenfelé van igény a munkánkra és az irodalomra. A mindenhol tapasztalt kedves fogadtatás, az érdeklődés közösségteremtő erejű, az egyes rendezvények után gyakori, hogy kapcsolatban maradunk a szervezőkkel, újabb együttműködések jönnek létre az adott közösséggel, de arra is többször volt példa, hogy új szerzők jelentkeztek saját alkotásaikkal a szerkesztőségünknél. Ez utóbbit a projekt egyik legfontosabb hozadékának tartom.