Királyi rendelet születik a protestáns (református és evangélikus) egyház magyarországi működésére. Mindkét egyház négy szuperintendenst (püspököt) választhatott. A rendelet meghatározta az egyházterületi beosztást is. Ezek a beosztások a magyarországi evangélikusság, illetve reformátusság területi megoszlásához igazodtak. Evangélikus kerületek: dunáninneni, dunántúli, tiszai (idetartozott Szepes, Sáros, Gömör is), és bányai kerület (idetartoztak az Alföldre vándorolt szlovák evangélikusok). Református kerületek: dunáninneni, dunántúli, tiszántúli és tiszáninneni kerületek. Az evangélikus egyház 1735-ben, a református 1743-ban elhatározta, hogy minden szuperintendens mellé egy világi főfelügyelőt, illetve főgondnokot választ. Az evangélikus egyház elmagyarosodása, a németországi befolyás csökkenése rohamosan haladt előre. 1763-tól papjelöltjeik nem mehettek külföldi egyetemekre. 1774-ben a négy kerület egyetemes világi főfelügyelőt választott. A református egyházban is fokozódott a világiak (választott gondnokok és patrónusok) beleszólása az egyházi ügyekbe. Ez hosszú ideig ellentéteket szült a lelkészi, illetve a püspöki kar, valamint a világi vezetők között.
